Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
312.56
bux:
148969.39
2026. szeptember 9. szerda Ádám
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának a Borussia Dortmund elleni, a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzése előtt Dortmundban 2021. március 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Friedemann Vogel

Mindenkit direkt megtévesztett Dárdai Pál

A Herthát végül bent tartó magyar vezetőedző egy pszichológiailag fontos trükkel ült le a kispadra.

Dárdai Pál biztos benne, hogy furfangos húzása is kellett a Hertha BSC Bundesligában tartásához. A magyar tréner januárban fél évre vállalta el az első csapat irányítását, de a klub a kérésére másfél éves szerződést kommunikált, mert tudta, hogy a játékosok motivációját csak így tarthatja a szükséges szinten – írja az nso.hu.

„Nagyon hezitáltam, amikor felkértek, hogy vegyem át az első csapatot, mert az ifiknél nagyon jól éreztem magam, a profik viszont újra és újra ugyanazt a hibát követték el. Ebbe nagyon könnyű lett volna belebukni” – mondta a Berliner Zeitungnak Dárdai Pál.

A jövője bizonytalan volt, de mint most kiderült volt itt egy trükk:

a megállapodás sohasem tartott 2022 nyaráig, csak fél évre szólt.

„Megmondtam, hogy nem megyek be úgy az öltözőbe, hogy csak három és fél hónapra szól a szerződésem. Élve felzabáltak volna, a Hertha pedig kiesik – mondta Dárdai. – Több esetben is láttuk, mi történik akkor, ha egy csapat úgy játszik, hogy tudja, az edzője az idény végén távozik, az eredményesség határozottan visszaesett. Ha mi is ezt tettük volna, három ponttal levesebbet szerzünk, és kiesünk. Ehhez kell a pszichológia.”

A bentmaradás végül sikerült (ahogy első alkalommal is, amikor szintén a szezon derekán vette át a Hertha első csapatát). Fredi Bobic, az új ügyvezető dönt arról, hogy hol folytatja a magyar edző. Annyi bizonyos, hogy marad a berlini klubnál, csak az kérdéses, milyen feladatot bíznak rá.

Címlapról ajánljuk
„A hőség, szárazság itt marad velünk” – a mezőgazdaságnak át kell állnia a klímaváltozás miatt

„A hőség, szárazság itt marad velünk” – a mezőgazdaságnak át kell állnia a klímaváltozás miatt

Mikroöntözés, alkalmazkodó automata párásítás és szellőztetés kell: a szélsőséges időjárás és az aszály egyre nagyobb kihívás elé állítja a magyar zöldségtermelőket. A megváltozott klímahelyzethez nem csak a kertészeknek, de minden termelőnek alkalmazkodnia kell – erről beszélt Nagypéter Sándor, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke az InfoRádióban.

Prőhle Gergely az Arénában: az AfD elleni fegyver majd az lesz, ahogy kormányoz

A befektetők elmenekülése vagy a vonatok pontos indulása lesz-e az AfD szász-anhalti győzelmének következménye? Erről is beszélt Prőhle Gergely korábbi berlini magyar nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádió Arénájában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×