eur:
393.74
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Slágermeccsel kezdődik az Európa-liga negyeddöntője

A csütörtök esti első mérkőzésekkel elkezdődnek a labdarúgó Európa-liga negyeddöntős párharcai, melyek közül kiemelkedik az előzetesen a végső győzelemre is esélyesnek tartott Arsenal és Napoli londoni összecsapása.

Az Ágyúsok már az előző idényben is hosszan meneteltek az El-ben, amelyből végül az elődöntőben kényszerültek búcsúzni, miután alulmaradtak a későbbi győztes Atlético Madriddal szemben. Egy évvel ezelőtt az Arsenal egészen a legjobb négy közé jutásig nem került szembe igazán nívós ellenféllel, most azonban nem lesz könnyű dolga a Napolival, amely az olasz bajnoki címről már lemondott, az Olasz Kupából is kiesett, így az El az egyetlen sorozat, ahol még nyerhet.

Carlo Ancelotti vezetőedző nagy valószínűséggel a legerősebb kezdő tizenegyet tudja pályára küldeni Londonban, míg a másik oldalon Unai Emerynek a régóta sérüléssel bajlódó Hector Bellerínről, Rob Holdingról és Danny Welbeckről kell lemondania, a védő Laurent Koscielny és a középpályás Granit Xhaka szereplése pedig egyelőre kérdéses.

Az Arsenal ebben az idényben kiemelkedően teljesít otthon, tavaly augusztus közepe óta 25 hazai tétmeccsen csupán kétszer kapott ki, a Ligakupában az ősi rivális Tottenhamtől, az FA Kupában pedig a Manchester Unitedtől. A Napoli a Bajnokok Ligája csoportkörében nem tudott találkozót nyerni idegenben (2 döntetlen, 1 vereség), az El egyenes kieséses szakaszában viszont csak egy meccset veszített el vendégként: az előző körben, miután a továbbjutást saját közönsége előtt már biztosította, kikapott Salzburgban.

A másik még versenyben lévő londoni együttes, a végső sikerre szintén esélyes Chelsea a Slavia Praha vendége lesz csütörtök este, és még az is meglepetés lenne, ha nem győzne, csak döntetlent érne el a cseh fővárosban.

Lisszabonban a története kilencedik európai kupa-negyeddöntőjére készülő Eintracht Frankfurt vendégeskedik a Benficánál, s a két együttes alapvetően támadó felfogása egy több gólos, látványos összecsapást ígér.

A spanyol negyeddöntőben a Villarreal fogadja a Valenciát, amellyel a La Ligában ebben az idényben már kétszer találkozott: a Villarreal pályaválasztásával 0-0-t játszottak a felek, Valenciában pedig a hazai csapat diadalmaskodott 3-0-ra.

Az El negyeddöntőinek visszavágóit jövő héten csütörtökön rendezik.

Európa-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések

  • Arsenal (angol)-SSC Napoli (olasz) 21.00
  • Villarreal CF (spanyol)-Valencia CF (spanyol) 21.00
  • Benfica (portugál)-Eintracht Frankfurt (német) 21.00
  • Slavia Praha (cseh)-Chelsea (angol) 21.00
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×