A júniusi európai parlamenti választásokon egy sor országban kifejezetten jól szerepeltek a szélsőjobboldali csoportok, miután a választók a hatalmon levő, középvonalas pártokat büntették a gazdasági válság és a növekvő munkanélküliség miatt. A szélsőséges platformok tanulnak a múlt hibáiból: ügyesen vegyítik a hagyományos pártaktivizmust az Obama-féle internetes kampánytechnikákkal, és jó érzékkel kihasználják a politikából való kiábrándultságot.

A Time című hetilap a témában közölt elemzésében a holland, a brit és a francia szélsőjobb mellett a magyarországi EP-választáson három mandátumot szerző Jobbikkal is foglalkozik.

Az iszlámellenességéről ismert Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője számos szélsőséges érvét a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal, illetve az azt követő "terror elleni háborúval" támasztja alá. Előszeretettel hangoztatja, hogy az iszlám az élet minden szféráját ellenőrizni akarja, és a hívei nem hajlandók beilleszkedni a többségi társadalomba. Bár Wilders számos halálos fenyegetést kapott, összességében hatékony választási eszköznek bizonyul, hogy azt is ki meri mondani, amiről mások hallgatnak.

Nagy-Britannia társadalmát továbbra is súlyos egyenlőtlenségek terhelik. A munkásosztályban számos választó úgy érzi, hogy a kormányzó Munkáspárt cserben hagyta őket, ezért a Brit Nemzeti Párt (BNP) júniusban könnyen maga mellé tudta állítani őket azzal, hogy a fehér emberek "láthatatlan többségének" képviseletét, illetve a bevándorlók és a menedékkérők áradatának megállítását ígérte.

A BNP és a vele rokon mozgalmak egyik alapelve: nincs olyan, hogy rossz reklám. Valamennyi modern, szélsőjobboldali szervezet jól tudja: minden kritika, botrány, bírósági ügy és bíráló újságcikk csak növeli az esélyét annak, hogy az emberek fölkeressék a szóban forgó pártok honlapját, és a támogatóikká váljanak.

A BNP azt is megtanulta, hogyan fordíthatja a támadásokat a maga javára. Az Egyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság például vizsgálja, hogy a párt törvényt sért-e azzal, hogy kimondottan csak "őslakos kaukázusiakat" hajlandó felvenni soraiba. (Nick Griffin pártelnök angol, ír, skót vagy walesi származásúakat ért a fenti definíció alatt.) A bizottságnak kötelessége kivizsgálni a panaszt, ugyanakkor aggasztja, hogy az eljárás további propaganda a szélsőséges szervezetnek. Griffin nem titkolt örömmel veszi a magas szintről érkező bírálatokat. "Égi manna számunkra, amikor Gordon Brown próbálja rávenni az embereket, hogy ne szavazzanak ránk" - mondta a pártelnök.

Míg a nyugat-európai szélsőjobboldali pártok óvakodnak olyan jelképeket használni, amelyek a kontinens történelmének legsötétebb időszakaira emlékeztet, a magyarországi Jobbik úgy szerezte meg júniusban a szavazatok közel 15 százalékát, hogy arculatának egyik központi elemévé tette az 1930-40-es években a magyar fasiszták által is használt, piros-fehér árpádsávos zászlót - írta a Time. A párt elnöke, Vona Gábor vezető szerepet töltött be a betiltott Magyar Gárdában is, amely többször is felbukkant a Jobbik rendezvényein, és több magyar faluban felvonult - saját megfogalmazása szerint - "az etnikai magyarok" védelmében.

A Jobbik üzenete világos és egyszerű: nem bízik az idegenekben, ellenzi a magyar termőföld külföldi tulajdonát, és hangsúlyozottan büszke keresztény hitére. A hírmagazin felidézi, hogy a párt 2003-as megalapítása után kereszteket állított fel szerte az országban a karácsony elüzletiesítése ellen tiltakozva.

A Jobbik első pillantásra különbözőnek tűnhet a nyugati szélsőjobb formációihoz képest, de valójában ugyanaz az alapvető erő tartja életben: a külföldi kultúráktól és a globális versenytől való félelem, illetve a "mainstream politika" iránti ellenszenv. A magyar választók jelentős hányada már nem hisz sem a bal- sem a jobboldali pártoknak. A Jobbik ezt a vákuumot tudta betölteni, amikor ezek a kiábrándult emberek "a legújabb, leghangosabb és a legegyértelműbben fogalmazó" pártra adták voksukat - idézi a Time Pók Attilát, az MTA történészét.

A francia Nemzeti Front (FN) az európai szélsőjobb igazi "nagyragadozója", de a júniusi EP-választáson várakozáson alul teljesített. Az FN ezúttal nem tudott tőkét kovácsolni a növekvő munkanélküliségből és a faji feszültségekből, részben azért, mert Nicolas Sarkozy államfő kifogta a szelet a szélsőjobb vitorlájából azzal, hogy maga is keményebb hangot ütött meg több kulcsfontosságú kérdésben. Éves kvótát irányzott elő például arra vonatkozóan, hogy évente hány illegális bevándorlót kell kitoloncolni Franciaországból, illetve a "megalázkodás" jelének nevezte az iszlám burka viseletét. Elemzők szerint lényegében kivette az adut az FN kezéből azzal, hogy retorikájába beépítette a nemzeti identitás és a francia hagyomány ügyét.

A saját országukban idegenellenes indulatokból táplálkozó szervezetek nemzetközi fórumokon érthetően nehezen tudnak együttműködni. Nem meglepő, hogy kudarcba fulladt a BNP kezdeményezése egy szélsőjobb frakció létrehozására az Európai Parlamentben. Mindazonáltal a szélsőjobb ellenfeleinek téves lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy az egység hiánya ezeknek a csoportoknak a gyengeségét jelezné. A szélsőjobboldali pártok ugyanis olyan fórumnak tekintik az Európai Unió törvényhozását, amelyről lendületet vehetnek a hazai parlamenti helyekért folyó küzdelemhez.