Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Rajki László újságíró

Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken az MTI-vel.

Rajki László 1947-ben született Budapesten. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrármérnöki szakán végzett 1970-ben, majd újságíró szakra járt. Első munkáját a Váci Naplónál kapta. Látva a kilátástalan politikai és gazdasági helyzetet, 1976-ban úgy döntött, emigrál.

A vasárnap elhunyt újságíró életútját felidézve azt írták: Rajki László 1978-tól a Szabad Európa Rádió munkatársa, majd műsorvezetője volt. Munkáját a SZER megszűnéséig, 1993 végéig végezte, majd a SZER archívumát kezelte az Országos Széchényi Könyvtárban. Szavai szerint ő volt „a Szabad Európa Rádió utolsó magyar mohikánja”.

Közreműködött az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetének dokumentálásában, amiért az Erdélyi Becsületrend csillagával tüntették ki. A Bajor Újságíró-szövetség idegen nyelvű frakciójának képviselője volt 35 éven keresztül, 2018-ig.

Közlésük szerint barátai es egykori kollégái között volt Lovas István és Várkonyi Balázs. Egész életében a politikailag független, szabad sajtó hangjáért küzdött – írták.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×