2007. május 10. 14:49 Bizottsággal vizsgálná a Fidesz a kormányzati negyed építését A kormányzati negyed beruházását vizsgáló eseti bizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz.
2007. május 10. 14:45 Gyurcsánynak hiányozni fog Blair Gyurcsány Ferenc szerint Tony Blair feltűnése jelentős szerepet játszott az ő politikai gondolkodása alakulása szempontjából. A magyar miniszterelnök blogjában ír a távozásának időpontját csütörtökön bejelentő brit kormányfővel kapcsolatos gondolatairól.
2007. május 10. 14:25 Gyurcsány: "Bár egyszer megdobálnának paradicsommal, Istenem!" A Köztársasági Õrezred számolt azzal, hogy az MSZP szerda esti rendezvényén megdobálják Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfőt. A személyvédelmi főosztály vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a fekete esernyők kézenfekvő eszközök a tojászápor kivédésére.
2007. május 10. 14:24 462 millió forintba került a magyar-horvát Eb-pályázat Csaknem 462 millió forintba került a magyar-horvát kettős sikertelen pályázata a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra, ebből a magyar állam több mint 101 millió forintot fedezett. Az UEFA végrehajtó bizottságának április 18-i szavazásán ez a kandidálás egyetlen szavazatot sem kapott.
2007. május 10. 14:20 Kisebb bakik az angol érettségin Öt vizsgahelyszínen nem ellenőrizték az angol nyelvi írásbeli érettségi előtt, hogy jól működnek-e a CD-lejátszókon a kiadott angol nyelvű lemezek, egy helyen pedig hiányzott egy feladatlap - közölte az oktatási minisztérium.
2007. május 10. 14:18 Leszerepelt világmárkák: hatástalanok a drága ránctalanító krémek Még a legjobb éjszakai krémek is csak ideiglenesen és legfeljebb századmilliméterekkel csökkentik a ráncok mélységét. Az olcsó saját márkás termékek ráadásul sokkal jobbnak bizonyultak a szigorú teszten, mint a drága, agyonreklámozott "csodaszerek" - derül ki a Kosár fogyasztói magazin legújabb számából.
2007. május 10. 14:18 Rúzsa Magdolna bemutatkozik az Eurovíziós Dalfesztiválon Rúzsa Magdolna képviseli Magyarországot csütörtök este, az Eurovíziós Dalverseny elődöntőjében, Helsinkiben. Az énekesnőt korábban támadás érte, miszerint olyan dallal nevezett, amelyet már előadott nagyközönség előtt is.
2007. május 10. 14:14 Befejezték az óriásvállalat feldarabolását Egy moszkvai árverésen 4700 millió euróért elkelt az egykori Jukosz olaj- és gázbirodalom utolsó jelentos darabja, a Szamaranyeftgáz is.
2007. május 10. 14:10 A Milan Sevcsenkóval és Vierivel erősít a BL-döntőre Jövőre is Carlo Ancelotti marad az AC Milan edzője és a klub nem akarja eladni egyik meghatározó játékosát sem - közölte az egyesület alelnöke egy interjúban. Adriano Galliani szólt arról is, hogy az athéni, Liverpool elleni BL-döntőre a klub meghívta több volt játékosát, így Andrij Sevcsenkót és Christian Vierit is.
2007. május 10. 14:02 A kamara több segítséget szeretne az orvosoknak A biztosítási modellről és a mobilitási programról egyeztetne Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet elnöke szerint összetett programmal kellene segíteni az elbocsátott orvosok újbóli elhelyezkedését.
2007. május 10. 13:59 Még öt nap Még öt napig igényelhetik a diákhitelt azok a hallgatók, akik még ebben a szemeszterben pénzhez szeretnének jutni - közölte a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.
2007. május 10. 13:56 Fodor Gábor bekeményített A Rábát szennyező osztrák bőrgyár vízjogi engedélyének visszavonását kéri Magyarország - jelentette be a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
2007. május 10. 13:26 Fellendülést hozhat a Szibéria és Alaszka közötti alagút A Franciaország és Anglia között épült csatornához hasonlóan műszakilag jól átgondolt és megvalósítható a Szibériát és Alaszkát összekötő alagút - mondta az InfoRádiónak az ELTE Geofizikai Tanszékének vezetője azután, hogy az orosz sajtó is hírül adta a tervet. Horváth Ferenc professzor szerint hatalmas gazdasági-társadalmi virágzást eredményezhet az alagút megépítése.
2007. május 10. 13:26 "Politikai utam itt ér véget" A brit miniszterelnök egyéni választókörzetében hivatalosan is bejelentette: június 27-én benyújtja lemondását II. Erzsébet királynőnek, távozik az általa 13 éve vezetett Munkáspárt éléről, és így a tíz éve betöltött miniszterelnöki posztról.
2007. május 10. 13:23 Rossz féltekén keresi a szerelmet az eltévedt madár Negyven éve nem talál haza Albert, a dolmányos albatrosz: a madár természetes szaporodóhelyétől csaknem 13 ezer kilométerre próbál párt találni magának.
2007. május 10. 12:46 Újabb alkotmánybírót menesztett az ukrán kormányfő Újabb alkotmánybírót menesztett az ukrán államfő. Viktor Juscsenko immár a harmadik bírát távolítota el két hét alatt.
2007. május 10. 12:45 Tony Blair már bánja, hogy sietett? A brit kormányfő megbánta, hogy előre bejelentette visszavonulását - állítja Tony Blair egykori egészségügyi minisztere.
2007. május 10. 12:38 Drámai fordulat az eltűnt kislány ügyében Négy új és hasznosnak tartott információ alapján folytatja a nyomozást a rendőrség a portugál üdülővárosból, Praia Da Luzból egy hete eltűnt hároméves brit kislány ügyében.
2007. május 10. 12:37 Sok uniós pályázat lesz nyáron és ősszel Nyáron és ősszel írják ki az uniós forrásokhoz kapcsolódó pályázatok többségét - jelentette be a fejlesztéspolitikai kormánybiztos.
2007. május 10. 12:17 Vigyázat: üvegdarabok a konzervben, visszahívták a terméket! Az IKEA bevonja az IKEA FOOD márkajelzésű marinált heringet, mert két esetben is nagyobb üvegdarabot találtak a terméket tartalmazó üvegben.
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni
Kormányzati bejelentés: Magyarország egy észszerűbb konstrukcióval vehet részt az uniós SAFE-hitelben