2007. június 4. 19:21 Nyakon szúrta a feleségét Késelés lett a vége egy családi veszekedésnek a Hajdú-Bihar megyei Berekböszörményben. A feleségét halálra szúró férfi tette elkövetése után öngyilkosságot kísérelt meg.
2007. június 4. 18:50 Több mint száz pedagógust küldenek el Debrecenben Debrecenben 104 pedagógus veszíti el állást a közoktatási törvény miatt - közölte a város fideszes alpolgármestere. Halász D. János szerint szakmaiatlan és gyermekellenes az új szabályozás.
2007. június 4. 18:34 Sólyom kitart Majtényi mellett A Köztársasági Elnök Hivatalának főosztályvezetője szerint az államfő szilárdan meg van győződve Majtényi László pártatlanságáról, ezért továbbra is őt jelöli az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztjára. Kumin Ferenc az InfoRádiónak azt mondta: az eheti bizottsági meghallgatások még befolyásolhatják a jelöltet elutasító Fidesz és KDNP képviselőit.
2007. június 4. 17:58 Stagnáló magyar termőföldárak Uniós csatlakozásunk óta szinte alig emelkedtek Magyarországon a termőföldárak. Egy hektár félmillió forint, míg Dániában és Angliában ennek akár a tízszerese is lehet. Igaz, ott gyakorlatilag nincs eladó termőföld.
2007. június 4. 17:28 Akár a lábat is megmentheti a sikeres őssejtbeültetés A századik súlyos beteget mentették meg az orvosok őssejtbeültetéssel a Debreceni Egyetem Orvostudományi Centrumában. Ezzel az eljárással kerülhető el a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedései mellett az érelmeszesedéses betegek lábának amputálása, és az eljárást sikeresen alkalmazzák infarktusos betegek szívizomműködésének fokozására.
2007. június 4. 17:15 A móri gyanúsított mindent megmutatott - exkluzív képgaléria! A Tatabánya körüli erdőkbe járt lövöldözni a móri bankrablás két gyanúsítottja, N. László és W. Róbert. Utóbbi védője, Lichy József az InfoRádiónak elmondta, a mostani terepbejáráson azt a területet is megtaláltak, ahol ügyfele menekülés közben kidobta az autóból a móri bankfiók kulcsát.
2007. június 4. 17:01 Rosszabb a helyzet, mint gondolták Az iraki főváros területének alig egyharmadát ellenőrzik az amerikai katonák és a helyi biztonsági erők, ami lényegesen elmarad a három hónapja kezdődött csapaterősítési terv céljaitól.
2007. június 4. 16:59 Aggódnak a BKV átszervezése miatt a szakszervezetek Aggasztónak tartják a főváros és a BKV vezetésének átszervezési elképzeléseit a közlekedési cégnél működő érdekképviseletek.
2007. június 4. 16:57 Király Júlia lesz a jegybank alelnöke A Magyar Nemzeti Bank elnöke Király Júliát javasolja az MNB alelnökének - közölte a jegybank.
2007. június 4. 16:47 Ismét figyelmeztette az unió Törökországot A megkezdett reformok folytatására ösztönözte Törökországot az Európai Unió soros elnökségét adó Németország külügyminisztere.
2007. június 4. 16:28 Megdöbbentő kép a meztelen kormányfőről és feleségéről A brit miniszterelnököt és feleségét meztelenül ábrázoló alkotás áll a szigetország Királyi Képzőművészeti Akadémia Nyári Kiállításának középpontjában.
2007. június 4. 16:28 Középpontban a tánc a XII. Duna Karneválon Hivatásos és amatőr néptáncegyüttesek mellett a komolyzene, a fúvósok, a világzene, és a kortárs tánc képviselői is fellépnek a XII. Duna Karneválon június 16-a és 24-e között.
2007. június 4. 16:25 A BKV is lép a kartellező cégek ellen A BKV is benyújtja kárigényét a kartellezésért megbírságolt útépítő cégeknek, ám lehet, hogy későn - tudta meg az InfoRádió. A lépésről a DBR Metró projektirányító bizottsága döntött a napokban, amelynek vezetője Antal Attila, a BKV vezérigazgatója.
2007. június 4. 16:20 Helyére kerül az északi M0-ás híd első eleme - képpel Szerdán helyére emelik az északi M0-ás híd első, 120 méter hosszú elemét a Kis-Duna-ág fölött. Windisch László, a Hídépítő Zrt. létesítmény-vezetője elmondta, hogy az új hidat várhatóan 2008 augusztusában adják majd át.
2007. június 4. 16:07 Jordán: "Darvas személyiségében volt valami varázslatos kedvesség" Darvas Iván fanyar kedvessége, kisfiús huncutsága is szerepet játszott abban, hogy a közönség ennyire a szívébe zárta - mondta az elhunyt színészre emlékezve az InfoRádiónak Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója.
2007. június 4. 15:57 Belgrádban tárgyal a Nemzetközi Törvényszék főügyésze Belgrádban a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott szerb együttműködésről tárgyal a testület főügyésze.
2007. június 4. 15:54 Putyin, a "magányos demokrata" Oroszország ismét nyugati városokat vehet célba rakétáival - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin elnök a Cseh- és Lengyelországba tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer kapcsán. Közben George Bush amerikai elnök Prágában tárgyal az elképzelésről.
2007. június 4. 15:37 Özönvíz zúdult Bajára - webkamera! Óriási felhőszakadás vonult keresztül Baján hétfőn a kora délutáni órákban, a tűzoltóság 5-ös fokozatú veszélyhelyzetnek minősítette a mentést.
2007. június 4. 15:32 A BKV szerint az utasok közel fele egyetért a pótdíjak emelésével Közel azonos mértékben támogatják és utasítják el a júniustól életbe lépett jelentős pótdíjemelést az utasok - derül ki a BKV Zrt. megbízásából készített felmérésből. Tíz év alatt némileg csökkent a bliccelők száma, ugyanakkor azoké is, akik sohasem próbálnak meg jegy vagy bérlet nélkül utazni.
2007. június 4. 15:17 Két szóvivője is lehet a Gyurcsány-kormánynak A jelenlegi elképzelés szerint nem egy, hanem két szóvivője lesz a Gyurcsány-kormánynak - tudta meg kormányzati forrásból a távirati iroda. Az MTI úgy tudja: egy női és egy férfi szóvivője lehet a kormánynak.