eur:
411.21
usd:
391.79
bux:
79369.66
2024. december 18. szerda Auguszta

Kiderültek a gazdaságvédelmi program részletei - Hírösszefoglaló

Bértámogatást, adó- és adminisztrációs könnyítéseket is tartalmaz a kormány által elfogadott gazdaságvédelmi program. A tisztifőorvos arra figyelmeztet, hogy a főváros fertőzési góccá válhat. Az önkormányzatokat érintő megszorítások visszavonását követeli közös nyilatkozatában 27 város és 14 fővárosi kerület.

Bértámogatást, adó- és adminisztrációs könnyítéseket, és kedvezményes hiteleket is tartalmaz a kormány által elfogadott gazdaságvédelmi program második szakasza - közölte az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában megismételte: a cél a munkahelyek megőrzése és újak teremtése. Bejelentette, hogy a rövidített munkaidőt alkalmazó cégeknél az állam átvállalja a dolgozók bérének 70 százalékát, a kutatás-fejlesztésben dolgozók esetében pedig 40 százalékos lesz a bértámogatás. A fizetés nélküli szabadságra küldöttek biztosítási jogviszonya nem szünetel, a cégek befizethetik utánuk az ekhót. Emellett támogatott online képzéseket indít a kormány, és kamatmentes hitelt kaphatnak a felsőoktatásban tanulók. Az állam átvállalja a meghatározott online képzések tandíjának 95 százalékát, a munkájukat elvesztő dolgozó diákok pedig 500 ezer forintos kamatmentes hitelt igényelhetnek. A most végzőkkel együtt megkapja a diplomáját az a 75 ezer hallgató, aki nem szerezte meg a nyelvvizsgát.

A koronavírus-járvány miatt kidolgozott gazdaságvédelmi program tovább bővíthető, ha erre szükség van - jelentette ki a pénzügyminiszter. Varga Mihály a Kossuth rádióban úgy fogalmazott, ha nem elegendő a munkahelyteremtés érdekében ez a mostani szakasz, akkor a kormánynak további lépéseket kell hoznia. Megerősítette, hogy az akcióterv értéke a nemzeti össztermék 18-20 százaléka körül van. Hangsúlyozta, hogy új gazdaságvédelmi intézkedések mellett a kormány néhány korábbi döntést is meg szeretne őrizni, ilyen az is, hogy két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke.

Nem tartja elegendőnek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit az ellenzéki pártok többsége. A DK szerint a gazdasági mentőcsomaggal a tömeges munkanélküliség és a leszakadó családok időszaka következik. Az MSZP szerint nem mellébeszélést, hanem valódi segítséget vár a magyar társadalom A Párbeszéd szerint az emberek munkahelyét meg kell védeni, ezért a bajba került cégek bérköltségének 85 százalékát kellene átvállalnia a kormánynak. Az LMP szerint jó, hogy a kormány végre meglépte a munkabérek 70 százalékának kifizetését, de ez az 1 hónap késlekedés számos, megmenthető munkahely elvesztését okozta. A Jobbik azt várta, hogy a miniszterelnök olyan csomagot jelent be, amely konkrétumokat tartalmaz, de ez szerinte nem történt meg.

Átfogó intézkedéseket jelentett be a Nemzeti Bank is a járvány okozta válság miatt. Matolcsy György jegybankelnök azt mondta, hogy 3 ezer milliárd forint új forrást biztosítanak a gazdaságnak. Ezermilliárd forint új forrásból újraindul a Növekedési Hitelprogram, emellett kedvezően változnak a nagyvállalatoknak szóló kötvényprogram feltételei. Az MNB elnöke szólt arról is, hogy a jegybank javította a bankrendszer likviditását, emellett 250 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe.

A fővárosra és Pest megyére koncentrálódik a koronavírus-fertőzöttek nagy tömege, és ha ez így folytatódik, Budapest góccá válhat - jelentette ki az országos tisztifőorvos. Müller Cecília az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján elmondta: a fővárosban és Pest megyében van a fertőzöttek 60 százaléka. Elhangzott az is, hogy az elrendelt karantén esetek negyede is ebben a térségben van, és itt a leggyakoribb a kijárási szabályok megszegése is. Ugyanakkor a fertőzés az egész országban jelen van. A tisztifőorvos beszélt arról is, hogy a fővárosi Pesti úton működő idősotthonban eddig 53 ápolt és 12 dolgozó esetében igazolták a koronavírust, de a tesztelések még nem fejeződtek be.

Az egészségügyi készletek védelmét nevezte a kórházakhoz kirendelt katonai vezetők egyik legfontosabb feladatának az országos kórházfőparancsnok. Halmosi Zsolt a Kossuth rádióban elmondta: több esetben kórházi szájmaszkok, fertőtlenítőszerek tűntek el az intézményekből, emiatt több büntetőeljárás is indult. Hozzátette: a másik fő feladat a járványügyi szabályok betartatása. Az országos kórházfőparancsnok fontosnak tartja, hogy azok, akiknek szükséges, meghatározott rend szerint, előszűrést követően és megfelelő védőfelszerelésben léphessenek csak be egy kórház területére.

A járvány miatt átmenetileg új helyen működik az ortopédiai klinika, még a telefonszámok is megváltoztak. A Semmelweis Egyetem ortopédiai klinikáját az I. sz. sebészeti klinika épületébe költöztették. Mindkét klinika az I. sz. sebészeti klinika Üllői úti főbejáratán keresztül közelíthető meg gyalogosan; ott történik meg az előzetes, a koronavírus-gyanút kiszűrő állapotfelmérés és a beléptetés.

Az önkormányzatokat érintő megszorítások visszavonását követeli közös nyilatkozatában 27 város és 14 fővárosi kerület. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán tette közzé a dokumentumot, amelyben sürgetik, hogy a kormány haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről. Az aláírók azzal vádolják a kormányt, hogy rendkívüli felhatalmazását az önkormányzatok kivéreztetésére használja. Azt hangsúlyozzák, hogy a már bejelentett forráselvonások az önkormányzati rendszer válságkezelő képességét súlyosan gyengítik.

A főpolgármester és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is meghívást kapott a szerdai kormányülésre.Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: szombaton járnak le a koronavírus-járvány miatt két hétre bevezetett kijárási korlátozások. Hozzátette: a kabinet a további döntések meghozatalához kikéri a főváros és a nagyobb városok vezetőinek a véleményét, ezért hívta meg Karácsony Gergelyt és Szita Károlyt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.18. szerda, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
Évtizedek óta stagnál a termelékenység: meglepő módszerrel lendíthetik fel az építőipart

Évtizedek óta stagnál a termelékenység: meglepő módszerrel lendíthetik fel az építőipart

A lassú termelékenység növekedés az építőiparban, különösen Európában és az Egyesült Államokban, jelentős javulási lehetőséget kínál – mondta Jan Mischke, a McKinsey Global Institute partnere a Portfolio-nak adott interjújában. Kiemelte a modernizáció potenciálját a standardizált tervek és tömeggyártás révén, párhuzamot vonva az autóipar és a repülőgépipar fejlődésével. Emellett kitért a prefabrikáció szerepének változására és a digitalizáció, mint például az épületinformáció-modellezés (BIM) forradalmasító ígéretére az építőipari logisztikában. A 3D nyomtatás körüli korábbi hype ellenére Mischke úgy véli, hogy az iparosítás és a moduláris építés kecsegtet inkább nagy mértékű termelékenység-javulással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×