Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Zala megye szovjetizálása 1945–50 – új könyv a diktatúra vidéki kiépüléséről

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontja gondozásában jelent meg a Zala megye szovjetizálása 1945–50 című kötet.

A könyv az ország egy délnyugati szegletének, egy dunántúli megyéjének politikai és társadalomtörténetét mutatja be az ország megszállásától kezdődően egészen a szovjet tanácsrendszer bevezetéséig – mondta Káli Csaba történész, a könyv szerzője, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese.

"Ha a kvintesszenciáját kellene adnom ennek az ötévnyi időszaknak, akkor ez a folyamat alapvetően azt mutatta be, hogy hogyan fejlődik ki egy diktatúra" – mondta a szerző, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Zala megye alapvetően egy falusi társadalom volt abban az időszakban, mindössze két város volt a megyében, egy közepes és egy kisebb, Nagykanizsa és Zalaegerszeg, de a megye lakosságának döntő többsége, 80 százaléka falusi ember volt. Azt mutatja be ez a kötet, hogy ezt a falusi társadalmat a diktatúra hogyan próbálta meg bekeríteni, majd pedig megtörni, hogy ezt a vidéki társadalmat, ami egy megközelíthetetlen tömb volt még 1945-ben a kommunisták számára, hogyan őrli fel, vonja fokozatosan uralma alá a szovjet rend – tette hozzá.

Káli Csaba elmondta, törekedett arra, hogy a kötetben a makrotörténeti képek mellett az úgynevezett mikrotörténet is helyet kapjon, olyan történeteket is igyekezett bemutatni, amelyek egy-egy emberre vagy az emberek egy nagyon szűk csoportjára fókuszálnak.

"Például egy párttitkár érték- és életvilágát, egy népbírósági pert vagy egy bérház építésének a történetét és benépesülését is bemutattam, hogy a megyei szintű makrofolyamatot levetítsem a szürke kisemberek szintjére is, hogy ők hogyan látták ennek a világnak a felépülését, és milyen reakciót adtak erre, ami persze alapvetően az elutasítás volt" – mondta a történész.

Az alapvetően levéltári forrásokon alapuló kötetben a levéltáros olyan dolgokra is igyekezett rámutatni, amelyet az átlagember nem biztos, hogy észre vesz, vagy nem biztos, hogy jelentőséget tulajdonít neki. Így például 1945 márciusában, áprilisában, amikor Zala megyét elfoglalták a szovjet csapatok, és újra felállt a közigazgatás, az iktatást egyessel kezdték a legtöbb közigazgatási hivatalban, noha alapszabály, hogy év közben egyessel nem indítják újra az iktatást.

"Ezenkívül rámutattam még a papírminőségre, az írásképre, a gépírás minőségére, amelyek sok esetben plusz információt adhatnak a kötetben lévő szöveg mellé, vagy például a helyesírás egy ilyen elem, ami alapvetően mutatja meg az írás készítőjének szellemi szintjét, iskolázottságát" – mondta Káli Csaba.

A kötet szerzője, Magyar Nemzeti Levéltár Zala megyei levéltárának igazgatóhelyettese elmondta azt is, hogy 1993-ban kezdte a pályáját a Zala Megyei Levéltárban, és már attól az évtől kezdve foglalkozik a kérdéssel, vagyis mintegy negyed század kutatása fekszik összefoglaló jelleggel a Zala megye szovjetizálása 1945–50 című kötetben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×