A 13 tanulmányt tartalmazó kiadvány legfontosabb kérdése az, hogy a hatvanas évek – amelyről mind a mai napig az a kép él, hogy a konszolidáció időszaka volt –, valójában milyen mélyreható társadalmi változásokat hozott általában a magyar társadalomban, de különösen a vidéki magyar népesség életében, mondta el Horváth Gergely Krisztián, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a könyv társszerkesztője.

"Mi az ötvenes éveket tartjuk hosszú ötvenes éveknek: 1948-cal indul a Rákosi-diktatúrának a nyílt szakasza, és végül is ebben ‘56 nagyon nem jelent cezúrát, a kádári represszió, megtorlás gépezete egészen a kollektivizálás végéig, 1961-ig nagyjából hasonló aktivitással zakatol. A párt egyébként ezt úgy mondta, hogy 1962 a szocializmus alapjainak lerakása. És innentől kezdve lehet beszélni arról, hogy valóban, van egy más hangsúly, nem olyan látványos erőszakpolitika, ami itt jellemzi a vidékpolitikát, viszont más eszközökkel hasonló célokat követ továbbra is az állam. Ezek között elsősorban az szerepel, hogy a gazdaságban az állam túlsúlyát tartósan meg tudják teremteni, másrészt a mezőgazdaság és az agrárnépesség kiszolgálója lesz továbbra is, tehát másod- harmadrangú állampolgár szerepben van az ott élő népesség.

Lényegében a ‘62 és ‘71 közötti időszak egy olyan szűk évtized, amikor sokszor informális gyakorlatként, nem kimondott törvényi szabályozók mellett folyik ez a társadalompolitikában, társadalombiztosítás terén, akár a falvak finanszírozásában és a fejlesztéspolitikában folyik ez a hátrányos megkülönböztetés, ami aztán 1971-re nyílt színt kap. Ez az úgynevezett településfejlesztési koncepció lesz az, ami nyílt kártyákkal megmutatja, hogy innentől fogva az állam valóban nem szán szerepet a falvaknak, tehát a 3200 magyar településből van 3000 falusi jellegű és ebből kétezer település semmiféle fejlesztési forrásban nem részesül. És ezért ez jelöli ki ennek az időszaknak a végpontját" - fejtette ki Horváth Gergely Krisztián.

A vidéki és fővárosi kutatók hálózatában működő témacsoport-vizsgálatai feltárták, hogy nem tartható az a megközelítés, amely a hatvanas éveket a konszolidáció időszakaként írja le.

A BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szerint mindazon toposzok, mítoszok, amelyek a stabilitásról, a kiszámíthatóságról vagy az életmódnak oly jellegű emelkedéséről szóltak, amelyek nem veszik figyelembe mindennek a társadalmi árát, azok valójában megalapozatlan, sőt, sok esetben kijelenthetően hazug mítoszok, toposzok.

"Azt gondolom, ezeket a toposzokat egyrészt dekonstruálni tudtuk ebben a kötetben, másrészt az is látszik, hogy a társadalom nem pusztán elfogadta vagy hozzáidomult a Kádár-rendszerhez, és ilyen módon állt föl az úgynevezett konszolidáció, hanem sokkal inkább felismerte azt, hogy hol vannak azok a határok, amin túl nem érdemes nyújtózkodni vagy vágyakat megfogalmazni, mert a hatalom repressziója nem fog elmaradni. Ezzel együtt felismerték, melyek azok a lehetőségek és kiskapuk, amelyek mégis élhetővé tették a mindennapokat, akár úgy, hogy ki-ki a családi szűkebb közösségi szinten valamiféle boldogulást is fel tudott mutatni" – magyarázta Horváth Gergely Krisztián.

Mindezekből következően a kötet fontos megállapítása az is, hogy bármennyire szerette volna, a hatalom nem volt képes teljesen kontrollálni a társadalmat, a bibói értelemben vett "szabadság kis körei" léteztek, és ha sok roncsolás, sok veszteség árán is, de mint parázs a hamu alatt, fenn tudott maradni valamiféle társadalmi folytonosság, értékrendbeli folytonosság az időszakban – tette hozzá Az árnyékos oldalon – Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években című kötet társszerkesztője.