eur:
392.68
usd:
367.56
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Mészáros Béla az AlkalMáté Trupp Czukor Balázs című előadásának próbáján a budapesti Jurányi Ház színháztermében 2019. július 24-én. A Színművészeti Egyetemen 2003-ban végzett Máté-Horvai osztály tagjainak életét feldolgozó színműsorozat új, Czukor Balázsról szóló darabját július 25-én mutatják be Máté Gábor rendezésében.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Mészáros Béla: olyan ez a szerep, mint egy hazatérés

Mészáros Béla gyermeki énje teret is kaphatott a Pesti balhé című mozifilmben, amely a veszélyhelyzet kihirdetése óta az első filmpremier Magyarországon. A 40 éves színész az InfoRádiónak elmondta, hogy miért félt a víz alatt felvett jeleneteknél a forgatások alatt, mivel töltötte a karanténidőszakot, valamint hogyan éli meg, hogy egy év után ismét bemutatóra készülhet a budapesti Katona József Színházban.

A Pesti balhéban a főszereplőt alakítja, akinek az életét befutott építészként a pénzkeresés tölti ki. Mennyire tudott azonosulni a karakterével? Miből tudott merítkezni a szerep megformálásakor?

Én nem tapasztaltam meg azokat a materiális dolgokat, amelyeket Marcell (Mészáros Béla karaktere) elért az életben, mint a nagy budai lakás, a karóra, az ösztöndíj, ezért abba próbáltam beleélni magam, hogy milyen lehet az, amikor valaki ennyire küzd valamiért, és ennyi mindent megtesz, hogy elérje a céljait.

A másik oldala viszont könnyebben ment, mert eléggé bennem van ez a gyermeki én, amivé válok a filmben,

ezért nem kellett mélyre nyúlni. Olyan ez a szerep, mint egy hazatérés. Hogyan tudja az ember elengedni azokat a dolgokat, amelyek annyira nem fontosak, és miként találja meg az igazán értékeseket. Hogyan tud például visszatalálni a barátaihoz vagy a szerelméhez, és miként találja meg közöttük a szeretetet. Érdekes volt ennek az útja, jó volt benne részt venni és dolgozni rajta a rendező Lóth Balázzsal.

Ezek szerint az életben is fontosnak tartja a gyerekkori barátságok ápolását?

Igen, fontosnak tartom a barátságot. Nagy szerencsém van, mert 6-7 általános iskolai osztálytársammal 35 éve tartom a kapcsolatot.. A középiskolából is rendre összejön egy mag. A színművészetis osztállyal pedig minden nyáron csinálunk egy előadást.

Ez volt a rendező Lóth Balázs első nagy játékfilmje. Közösen mennyit és hogyan dolgoztak a karakterén?

Elég sokat, Balázs nagyon felkészült volt. Egyszer egy olyan e-mailt kaptam tőle, amelyben kivágott részek és párbeszédek voltak, mellé pedig leírta, hogy szerinte Marcell hol tart, mi kellene csinálnia, és hogy mit érez azokban a pillanatokban, vagy abban a két snittben. Több oldalas, profi anyag lett, amelyet el is olvastam.

A közös munka azért is volt nagyon jó, mert végig odafigyelt a színészekre. Nagyon szeretek olyan rendezővel dolgozni, aki tudja, hogy mit szeretne látni a filmvásznon. Az általa kitalált karakternek van egy gerince, de mellette abszolút lehetett improvizálni. A jelenetek előtt nagyon sokat beszélgettünk, és ha esetleg én vagy az egyik színésztársam valamin változtatni szeretett volna, hajlandó volt belemenni. Segített nekünk, akár a szövegről, egy jelenetről vagy egy beállításról volt szó.

Szabad kezet kaptunk, mégis karakánul képviselte az egészet.

Melyik volt a legemlékezetesebb jelenet a forgatások alatt?

Mindegyik más miatt emlékezetes. Volt egy akciósdúsabb, amelyik picit rémisztő volt. Egy víz alatti jelenetben beakadtam egy vasrácsba, és az Alexát alakító Petrik Andrea mentett meg engem.

Nem tudok úszni, emiatt kicsit féltem, hogy mi lesz,

de persze a búvárok és a kaszkadőrök is segítettek. Nagyon szeretek vezetni, ezért az autós jelenetek is közel álltak hozzám. Azt is élveztem, amikor verekedni, vagy futni kellett. Jó volt felpörögni ezekre, főleg ha éjszaka forgat az ember, mert hajnalban az energia elapad, ez pedig segített azon, hogy túllendüljek.

Mindenkivel jó volt játszani, de Hegedűs D. Gézával és Revicky Gáborral különösen, utóbbin nagyon sokat nevettem. Ő emberként és színészként is csodálatos. Petrik Andival is remek volt együtt dolgozni.

Az akciójelenetekre kellett külön fizikaliag, erőnlétileg készülnie?

Annyira nem voltak durva jelenetek, hogy jobban kellett volna, bár jobban odafigyeltem arra, hogy mit eszek. Abban az időszakban próbáltam többet aludni, futottam és edzettem is konditeremben. Nem követelte meg a film, inkább az egészségem miatt tettem, hogy fittebb legyek. Most sajnos nem vagyok olyan vékony, mint akkor, bár hetente 2-3-szor eljárok focizni.

A koronavírus járvány miatt csaknem öt hónapot csúszott a film premierje. Mennyire volt nehéz kivárni?

Nem volt az, mert amikor leforgatjuk a filmet, a teher lekerül rólunk, mindaddig, amíg meg nem jelennek a kritikák. Azért sem volt nehéz kivárni, mert sokkal nagyobb problémát okozott a világban a koronavírus-járvány.

A karantén alatt élveztem a pihenést. Otthon voltam, dolgozgattam, olvastam, a barátnőmmel voltam, akivel sorozatokat néztünk. Persze kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a kész film, ebben az időszakban egyszer-kétszer bementem utószinkronizálni, akkor láttam belőle részleteket. Örültem is neki, mert ilyenkor izgatottabban vártam, hogy kijöjjön a film.

Jelenleg min dolgozik?

Most a Mintaapák című sorozatot csináljuk, ez a munka még egy jó ideig el fog tartani. Augusztus 17-től pedig a Katona József Színházban kezdek el próbálni Máté Gáborral, aki a volt osztályfőnököm, egyben a kollégám, a rendezőm és az igazgatóm is. Nick Payne Hát, ha van is, én még nem találtam meg című darabján dolgozunk majd együtt. Október 9-én lesz a bemutató, már ha lesz, ez majd kiderül. Mindenesetre reménykedünk benne, aztán pedig folytatjuk a sorozatot.

Az előző évadban nem szerepelt új darabban a budapesti Katona József Színházban. Hogyan éli meg, hogy most ismét bemutatóra készülhet?

Egy évvel ezelőtt Máté Gáborral megbeszéltük, hogy elmehetek filmezni és sorozatot készíteni. Nagyon hálás vagyok neki, hogy kiengedett. Szerettem, hogy nincsenek próbák, hiszen 16 éve folyamatosan ezt csinálom a színházban, úgyhogy kellett egy kis szünet. Nemrégiben viszont épp azt meséltem egy barátomnak, hogy

a karantén alatt többször is álmondtam arról, hogy a színpadon állok és próbálok.

Ez is jól mutatja, hogy már nagyon várom a próbaidőszakot. Vágyom arra, hogy lemenjek a Kamrába, elkezdjük a próbákat, jöjjön a főpróbahét, majd bemutathassuk a darabot. Várom már, mert jó lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×