Ennek egyik legfőbb oka az, hogy soha nem találkoztam Molnár Ferenccel. 1937-ben születtem, ő pedig akkoriban már kerülte Magyarországot. Valahogy megcsömörlött a magyar közegtől és inkább Európát választotta.

Utóbb már az öreg kontinensen sem érezte jól magát és 1939-ben Amerikába emigrált.

1939 legvégén távozott a tengerentúlra, amikor a hitleri veszély már nagyon fenyegette egész Európát. Próbált még itt-ott, Párizsban, Olaszországban, Velencében, vagyis jobb helyeken megragadni, de aztán az utolsó hajók egyikével elhajózott New York felé. Szóval ő 1937-ben járt utoljára Magyarországon. Akkor bemutatták a Delila című színdarabját, magával hozta harmadik, nála sokkal fiatalabb, színésznő feleségét, Darvas Lilit, ő játszotta a főszerepet. Ezen a szép, '37-es őszön szalmakalapban végigsétált a korzón, nézte a budai hegyeket, elbúcsúzott a Dunától és Budapesttől. Soha többé nem tért ide vissza.

Én júliusban születtem meg koraszülöttként és azzal szoktam tréfálkozni, direkt korábban születtem, hogy találkozhassam nagyapámmal. De erre végül nem került sor, mert akkoriban éppen nem volt nagyon jóban édesanyámmal. Mindig hullámzó volt a viszonyuk, így aztán anyámtól rengeteg személyes történetet hallottam Molnár Ferencről.

Ezekből állt össze a családi legendárium?

Így van, és ennyi év távlatában írás közben arra kellett törekednem, hogy pontosítsam a dolgokat. Molnárról száz meg száz anekdota kering, melyeknek a fele vagy még annál is több nem Molnár Ferenccel esett meg, de olyan figurája volt a drámairodalomnak, hogy akár vele is történhetett volna. Afféle bohém, érdekes életű ember volt, nem csoda, hogy legendákat szőttek a személye köré.

Édesanyja, Sárközi Márta is megírta a család történetét. Azt írja könyvében, hogy egy megfázás után ágyba kényszerült, és ekkor vetette papírra ezt a némileg szatirikus memoárt, ami, ha jól tudom, akkor nem több húsz-huszonegynéhány oldalnál.

Unalmában az ágyban odavette a kis táskaírógépet, és lekopogott vagy húsz oldalt a család történetéről. Valóban szatirikus hangvételű írás, de a dolgok legmélyére hatol. Õ azután jól ismerte az apját, és megírta azokat az intimitásokat is, amelyeket aztán tőlem zokon vettek.

Ez egyébként nagyon érdekes kérdés. Ha az ember ír egy irodalmi személyről, akit közelről ismer, óhatatlanul felvetődik benne a kérdés, hogy melyek azok a személyes történések, amiket - akár az irodalomtörténet kedvéért - még meg szabad írni. Hogy csak egy példát mondjak... Molnár leghíresebb darabjai a Liliom és az Üvegcipő. Mind a kettő személyes életfordulatokat dolgoz fel, persze csak áttételesen, így ez közvetlenül nem derül ki az olvasó vagy a néző számára. Tehát erre rá kell mutatni valakinek. Az Üvegcipőben arról ír, hogy egy fiatal nő igenis beleszerethet egy jóval idősebb emberbe.

Molnár Ferenc 45 éves korában vette el feleségül a 20 éves Darvas Lilit. Persze erről is van egy anekdota, ami kivételesen igaz. Sokan tettek megjegyzést a köztük lévő jelentős korkülönbségre, ő pedig mindig azzal vágott vissza, hogy "...ha majd Lili 120 lesz, én meg 145, a korkülönbség nem fog annyira látszani". Manapság már nem olyan nagy szenzáció, ha valaki jelentős korkülönbséggel nősül, az Üvegcipő pedig éppen arról szól, hogy a 18 éves cselédlány beleszeret a lakóba, a ház szobaurába, az 50 éves mesteremberbe. Szóval itt egy kis személyes titok van elrejtve, és erre valakinek egyszer rá kellett mutatni.

Édesanyja visszaemlékezéséről azt írja, hogy valószínűleg soha nem fog megjelenni, éppen azért, mert abban tényleg nagyon sok a személyes vonatkozás, családi intimitás, ugyanakkor egy-két közzétehető történet azért szerepel a könyvben.

Már csak ketten vagyunk életben Molnár Ferenc unokái közül, a féltestvérem, Horváth Ádám, aki édesanyám első házasságából származik, és jómagam.

Tegyük hozzá, hogy a jeles televíziós rendezőről van szó.

Ádám mindig is nagyon kényes volt a családi intimitásokra, és kategorikusan megtiltotta, hogy ebből a kis memoárból bármi is megjelenjék. Aztán persze addig szekírozták az kíváncsi irodalomtörténészek, hogy végül egy kicsit engedett. És lassan-lassan már ott tartunk, hogy az írásnak legalább 85 százalék megjelent különböző könyvekben, például Széchenyi Ágnesnek édesanyámról, Sárközi Györgynéről, Mártáról szóló Menedékház című összeállításában. Ott jelent meg a leghosszabb részlet, és ez már Horváth Ádám engedélyével, Nihil obstat, és az én engedélyemmel is természetesen.

De az irodalomtörténészek vagy a kutatók számára azért hozzáférhető ez az írás?

Tényleg vannak benne olyan részletek, melyek nem tartoznak a nyilvánosságra, ezért úgy gondolom, az lesz a legegyszerűbb megoldás, ha halálunk után letétbe kerül az Országos Széchenyi Könyvtárban. Meghatározzuk majd, hogy hány év után válik kutathatóvá, akkor, amikor már a család egyetlen tagját sem érinthetik a szövegben olvasható intimitások. 10-20 évre kell zárolni a szöveget, addig esetleg kutatható lesz, de publikálni nem szabad. Ha ez az idő is eltelik, akkor majd az egészet a nagyközönség elé lehet tárni.

A Színház az egész világ című kötetből sok olvasó számára meghökkentő kép alakul ki Molnár Ferencről. Akár csalódást is okozhat a rajongóknak, hiszen kiderül például, hogy az író gyakorta brutálisan viselkedett élete asszonyaival, és általában nem volt könnyen elviselhető, könnyen szerethető ember.

Talán jobb nem ismerni személyesen az írókat... Molnár Ferencet sokan úgy képzelik el, mint a Pál utcai fiúk szeretetre méltó íróját, aki kedves, szentimentális ember volt.

Portréiról egy monoklit viselő, joviális ősz hajú úr tekint ránk.

Valójában rideg, nagyon magának való ember volt. De ebben legalább mindig következetes...

Ugyanakkor fantasztikus társasági ember, szellemes társalgó volt.

Így van, nagyon szeretett anekdotázni. És általában a műveit is elmondta előre, kipróbálta társaságban, hogy működnek-e a poénjai. Szerencséjére mindig azt tehette, amit akart, és a nőkkel is így volt. Elvette feleségül a főszerkesztője leányát.

Vészi Margitot.

Igen, nagyanyámat, akitől egyetlen gyermeke, édesanyám származik. Ám ez a házasság semeddig sem tartott.

Állítólag valamiféle Ady Endrével való versengés húzódott meg e mögött.

Ez is közrejátszott. Dédnagyapámnak, Vészi Józsefnek, a legendás főszerkesztőnek volt egy vidéki háza Dunavarsányban, és a hétvégeken ott mindig kellemes kompánia jött össze, főleg a lap munkatársaiból. Ady Endre és Molnár Ferenc is odajárt. A főszerkesztő úrnak négy csinos lánya volt, azok közül kettő már eladósorban. Az egyiket, Vészi Jolánt meghódította és elvette Bíró Lajos regényíró, a lap munkatársa. És akkor következett volna a legidősebb leány, Margit, akihez Ady Endre Margita élni akar címmel egy hosszú versciklust írt. El is indult a költemények közlése a Nyugatban, amit aztán dédnagyapám, Vészi József tiltakozására leállították, mert az tényleg olyan intimitásokat közölt, melyek nem tartoztak a nagyközönségre. Így aztán egy Ady versciklusnak csupán a háromnegyed része maradt az utókorra. Szóval ők ketten udvaroltak anyámnak. Ady erősen ivott, nem volt éppen ígéretes férjjelölt. Köztudomású volt az is, hogy nemi betegségben is szenvedett, így aztán aki Adyhoz közeledett, az kétszer is meggondolta, hogy valóban akarja-e őt.

Tehát, Vészi János szemszögéből Molnár Ferenc egyértelműen jobb partinak látszott?

Így van. Ugyanakkor Molnár Ferenc nagyon bohém, elkapatott fiatalember volt. Édesapja, a jómódú orvos megadott neki mindent. Érettségi után elküldte Genfbe, ahol egyetemi hallgató volt, jogot, nemzetközi és büntetőjogot hallgatott, de az íráskészsége az olyan kitörően zseniális volt, hogy az egyetemi tanulmányait félbeszakítva beállt újságírónak. De Molnár fess fiatalember volt, nagyon jól tudta, melyik a legjobb vendéglő, melyek a legjobb borok, melyik ételt hogy kell enni, ráadásul sziporkázóan művelt és érdekes ember volt. Mindez persze imponált Vészi Margitnak. A baj ott kezdődött, hogy mindketten erős egyéniségek voltak, mindketten a társaság középpontjai akartak lenni, vetélkedtek egymással. Nagyanyám, Vészi Margit úgy érezte, hogy feminista módon érvényesítenie kell a nők jogait, tehát szeretett volna híres író, híres festőművész, híres énekesnő, vagyis minden egyszerre szeretett volna lenni., És ez az igény aztán összecsapott Molnár Ferenc természetes tehetségével és egyéniségével. Már a legelején látszott, hogy ebből nem lesz egy sima házasság.

Térjünk vissza még az Adyval való kapcsolatra. Volt köztük egyfajta vetélkedés vagy talán féltékenység is. Szerepel a kötetben erről egy történet. Ady a betegágyán értesül arról, hogy Molnár Ferenc egyik darabja, ha jól emlékszem a Farsang, nem aratott osztatlan sikert. Majdnem megbukott a budapesti bemutatón. A hírre Ady szinte gyógyultan kelt fel a betegágyából...

Igen, ezt Nagy Endre írta meg jóval a dolog megtörténte és Ady halála után. Õk ketten egyszerre szerették, gyűlölték és tisztelték egymást. Régi ismeretség volt ez, és mint afféle írók, nagyon féltékenyek voltak egymás sikereire.

Nagyon érdekes és összetett személyiség rajzolódik ki a könyvből. Molnár Ferenc ünnepelt sikeres szerző, kedvelt népszerű alakja a pesti életnek és éjszakának, igazi társasági ember, ugyanakkor a legnagyobb sikerei közepette is mintha lett volna benne folyamatosan egyfajta bizonytalanság. Már külföldön, nagy szériában mentek a darabjai, sikeres volt a tengerentúlon, Berlinben, Bécsben, mégis volt szinte valamilyen félszegség egy-egy budapesti, újabb premier előtt. Az Útitárs a száműzetésben címmel, az emigrációban papírra vetett emlékirataiban azt írja, hogy már gyermekkorában az a bizonytalan érzése támadt, hogy csak betolakodott a családjába. Molnár arról ír, hogy számos gátlása ebből a betolakodott komplexusból származik. Itt főképpen a félénkségére gondolt, ugyanakkor nehéz elképzelni Molnár Ferencről, hogy félt vagy félszeg lett volna.

Minden bemutató előtt nagyon izgult, szinte kórosan elvonult a világtól, néha meg is akart halni, mert hátha elmarad a siker. Egyébként minden darabját ő rendezte.

Korábbi nagy sikerei nyomasztották?

Mindig a nagy sikereket szerette volna folytatni, és végigtekintve a pályáján, bizony, meg kell mondani, hogy utolsó darabjai, irodalmi értéküket tekintve, már közel sem járnak a Liliomhoz vagy általában az igazi nagy Molnár-darabokhoz. És van egy pszichológiai oka is a szorongásnak, amit ő maga is többször hangsúlyozott. Nem volt első gyerek. Szüleinek született egy kisfia, aki kétéves korában meghalt. Õ volt a kis Lacika... Molnár Ferenc mindig úgy érezte, hogy a nézőtéren ülő és a veszettül tapsoló publikumtól körülvett apja mindig arra gondol, hogy "...hát a mi kis Lacikánk, az az édes kis aranyos, szőke gyermek, ha nem halt volna meg, talán ő lenne most itt, akit ünnepelnek és aki sikert ért el". Ez persze pszichológiailag hatott Molnárra. Nézte az apját, amint bejön a kulisszák mögé kezet fogni vele, gratulál neki a sikerhez, és mindannyiszor azt figyelte, nincs-e ott a szemében az, hogy hát a mi kis Lacikánk, az bizony nem érte meg, hogy ő arassa le ezt a sikert.

Ez az érzés mindig ott motoszkált benne, és az állandó félelem attól, hogy a darabjai nem lesznek sikeresek. Ezért ragaszkodott két dologhoz. Ha csak lehet, ő rendezte a darabjait, vagy legalábbis segített rendezni. Minden próbán ott ült, előjátszott a színészeknek.Molnár Ferenc első igazán sikeres darabja A Doktor úr volt 1902-ben, ezzel robbant be az irodalmi köztudatba. A Nemzeti Színház felkérésére született, ám végül a Vígszínház mutatta be, amelynek aztán később afféle házi szerzője lett Molnár Ferenc, aki azt írja később erről a darabról, hogy talán soha nem fordul a színház felé, ha ezt a művet nem rendelik meg tőle. Tényleg így lehetett?

Nagyon fiatal, mindössze huszonkét éves volt, amikor barátját, Beöthy Lászlót kinevezték a Nemzeti Színház élére. Az új direktor úgy gondolta, hogy az avítt darabok helyett valami modernet, frisset, fiatalosat kellene bedobni, úgy, ahogyan ezt a nyugati színházaknál csinálják. És itt van az én jó barátom, Molnár Ferenc, aki színdarabot ugyan még nem írt, de kabarétréfákat már igen. Jó tollú ember, már egy regény is áll mögötte. Az éhes város című kötet hallatlanul nagy sikert aratott! A századforduló Budapestjéről, amely nem a szó igaz értelmében éhezik, hanem sokkal inkább pénzéhes. A város pénzre, tőkére éhezik, hogy megvalósíthassa nagy álmait. Szóval ez a regény nagy siker volt, és Beöthy azt gondolta, hogy Molnár Ferenc biztosan tud egy jó kis színdarabot is írni, hiszen ott forog Párizsban...

És jól gondolta.

Nagyapám járt színházba, tudta, hogy mi a színház. Persze Molnár Ferenc előbb megijedt a feladattól, de azután egykettőre megírta ezt a bohózatot. A doktor úr egyes irodalomtörténészek szerint nem is nagyon eredeti, mintha koppintotta volna valahonnan az alaptörténetet. Egy betörésről szól a darab, amelyben végül a betörő válik szimpatikus személyiséggé. Molnár mindig rokonszenvezett azokkal, akiket a társadalom perifériájára taszított az élet. A Liliom is erről szól, és ez a darab énszerintem nem is annyira jó. De Molnár úgy írta meg, hogy a szereplő az éppen aktuális pesti nyelvezetet beszélik. Elsőként vitte be a drámairodalomba, ezt a nyelvet és ez a közönség pedig szinte falta ezeket az életszerű jeleneteket. A siker pedig nyilvánvalóan mutatta, hogy ez Molnár igazi műfaja.

Genfben akkoriban volt egy másik magyar is az egyetemen, egy 60 éves nyugalmazott postai főigazgató, Heim Péter, akinek a fia az a Heim Pál orvos, akiről itt Budapesten elnevezték a gyermekkórházat. Õ, amikor nyugdíjba ment a Magyar Postától, elhatározta, hogy visszatér az egyetemre, és végre azzal fog foglalkozik, amivel egész életében szeretett volna, a francia irodalommal, így aztán beiratkozott a Genfi Egyetemre. Ez az öreg diák egyébként páciense volt Molnár Ferenc orvos apjának, akit még Neumannak hívtak. Persze Molnár is Neumannként született meg, csak utóbb, amikor publikálni kezdett magyarosította a nevét.

Szóval nagy sétákat tett a Genfi-tó partján a két magyar, az öreg Heim pedig atyai jó barátként pátfogásába vette nagyapámat. Molnár Ferenc elpanaszolta az öregúrnak, hogy ő csak vicceket tud írni, tréfás dolgokat, ebből meg nem lesz semmi. Heim erre azt mondta neki:"... ide figyelj, Feri, először is, a vígjátékok tovább élnek, mint a komoly tragédiák". Ez persze nem egészen igaz. Gondoljunk Shakespeare-re, akinek vannak vígjátékai, vannak tragédiái, és minden műve, így évszázadok múltán is élő.

Ma már ez a darab is több mint száz éves, és hát manapság nem csak Budapesten játsszák, hanem a világ számos színpadán. Vagyis Heim Péternek igaza lett, aligha koptattak a szövegen az eltelt esztendők...

Szerintem pedig "A doktor úr" egy kicsit megkopott, rászorul arra, hogy egy dramaturg, egy jó rendező vagy egy ügyes színész besegítsen. Ez a mű tulajdonképpen nem sokkal több, mint egy francia bohózat. De a Molnár-darabok tényleg azzal mutatják meg valódi értéküket, hogy ennyi idő után is színpadra kerülnek, és mindig behozzák a közönséget. Most azt hiszem, egyszerre öt Molnár-darab megy az ország különböző színházaiban. Szolnokon nemrégiben volt az Üvegcipő bemutatója...

Csak megy legalább öt Molnár-darab. A Vígszínházban megy a Játék a kastélyban, a Pesti Színházban két egyfelvonásos, a Thália Színházban éppen az említett A doktor úr, az Örkény Színházban A testőr, Az üvegcipő.

És időnként, általában a József Attila Színházban színre kerül még a Pál utcai fiúk dramatizált változata is, ami a legifjabb nemzedéknek nyújt egy kis Molnárt.

A Doktor úr volt az első színmű, és utána valódi sikerszéria következett. már nemcsak itthon, hanem külföldön is, hiszen a következő darab, Az ördög meghozta a nemzetközi elismerést, utána pedig jött A Liliom és A testőr. Érdekes, hogy a Liliom, ami manapság talán a legtöbbet játszott és a leginkább értékelt Molnár Ferenc-darab, annak idején, a budapesti premieren meglehetős langyos, fanyalgó fogadtatásban részesült. Vajon miért? Mást kapott a közönség, mint amit Molnár Ferenctől várt?

Egyrészt túl modern volt a darab. Valóban mást vártak Molnártól, több viccet, több humort, több tréfát, ehelyett kaptak egy nagyon komoly tanmesét. Egyes méltatók szerint akkoriban a polgári, Vígszínház-járó közönségnek túl sok volt az, hogy a darabban a főhős meghal, azután felmegy a mennyekbe és a darab ott folytatódik, majd visszatér a földre.

Külföldön viszont kirobbanó sikert aratott a mű.

Meglehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy az 1912-es magyar bemutatót követő második budapesti széria már igazán sikeres volt. Valójában Az ördög teremtette meg Molnár Ferenc nemzetközi renoméját. Akkoriban itt Budapesten olasz és német színházak vendégszerepeltek, olaszul és németül mutattak be darabokat a szezon kiemelkedő eseményeiként. Akkoriban még mindenki tudott németül, elég sok olasz is élt az országban, és Zakkone, a kor híres színész sztárja elhozta az olasz társulatát Budapestre. Shakespeare-t játszottak olaszul, Zakkone pedig unalmában egy szabadnapon beült a Molnár frissen bemutatott Ördögjére. Fülébe suttogták a fordítást, és a végül a szerep annyira megtetszett neki, hogy minden áron el akarta játszani. Valaki egyetlen éjszaka alatt lefordította a darabot olaszra, másnapra pedig már Zakkone kezébe adta a nyersen fordított forgatókönyvet. Az olasz színész világsikerre vitte a darabot, és ezzel bevezette Molnárt a nemzetközi drámairodalomba.

A Liliom megannyi külföldi színpadon futott, eljutott a tengerentúlra is, és ebből a könyvből tudtam meg, hogy kis híján operalibrettó is lett belőle.

Bizony, Puccininak nagyon tetszett a darab. Nagyanyám akkor már régen elvált nagyapámtól, és volt egy-két könnyű kalandja Puccinival, aki nagy nőcsábász volt. Valahol Rómában egy vacsoránál megismerkedtek, nagyanyám azután Berlinben volt laptudósító. Magyar lapokat tudósított Berlinből, általában kulturális, de politikai eseményeket is közvetített, és ott egy kis bohémtanyán, egy bérház sokadik emeletén élt. Oda járogatott föl Puccini... Nem kell rosszra gondolni, végül nem történt semmi, mert nagyanyám akkora sznob volt, hogy inkább Puccini-áriákat énekelt a zongoránál Puccininak ahelyett, hogy ágyba bújt volna vele.

De tény, hogy a volt férjének ezt a jó darabját megpróbálta eladni Puccininak, hátha lesz a Liliomból is egy remek Puccini-opera. Már-már úgy volt, hogy lesz is. Egyes irodalomtörténészek azt állítják, hogy Molnár ellenezte a dolgot, méghozzá azért, mert szerinte egy jó opera librettó írójára már senki sem kíváncsi. Például ott van a Bohémélet, az egy híres történet volt prózában és színpadon is, de ki tudja azt ma már, hogy ki írta a Bohéméletet. Csak arra emlékeznek, hogy az operát Puccini szerezte. Hát ez fog vele is történni, gondolta Molnár... legalábbis így mondják egyes irodalomtörténészek. De szerintem nem bánta volna, ha Puccini megírja a Liliom operát. De nem írta meg, mert kezébe került a Turandot története, és az jobban megihlette.

Úgy tartják, és a könyvben is van némi utalás arra, hogy a Liliom voltaképpen üzenet volt Vészi Margitnak, akkor már elhagyott első feleségnek.

Jöjjünk ki a farbával, ez az a bizonyos dolog, ami számomra még mindig problémát okoz. Molnár Ferenc bohém ember volt, és ha hazatért reggel négykor a kávéházból, ahol már sok likőrt megivott, akkor néha kibújt belőle rabiátus természete. Õ maga azt állítja, hogy szerelmét időnként tettlegesen is kimutatta... Az én nagyanyám, aki jó házból származó fiatal úrilány volt, nehezen viselte ezt a dolgot. Nem nagyon szerette, hogy Molnár csavarja a karját, üti-veri...szóval mindezt nem tekintette a szerelem megnyilvánulásának. Így aztán, még mielőtt édesanyám megszülethetett volna, visszament a papához és a mamához a Mária Valéria utcába, vagyis otthagyta Molnárt.

Emiatt szakadt meg a házasság, tény, hogy Molnárban volt némi erotikus szadizmus. Na most én ezt megírtam. De nem én voltam az első, aki megírta. Csathó Kálmán is megírta már az emlékirataiban. Dénes Zsófia, aki 103 évet élt, és élete végén már teljesen vakon diktálta a leánykori emlékeit, elbeszéli nagy szerelmét Ady Endrével és barátságát Molnárral. Megírta, hogy nagyapám második felesége, Fedák Sári, a nagy díva és sztár viszont mazochista volt, és élvezte, ha Molnár leteperte és birkóztak a földön. Számára ez afféle erotikus élmény volt. Vagyis kölcsönös volt ez a különös vonzalom, és 12 évig éltette ezt a viszonyt kettejük között.

A harmadik feleség, Darvas Lili viszont már nem szerette ezt.

Darvas Lili, az ifjú feleség együttműködés helyett fölragadott egy bronz gyertyatartót, és azt kiáltotta: "Feri, ha hozzám nyúlsz, úgy hókon váglak, hogy a mentő visz el. Úgyhogy ez a kérdés kettejük között nagyon gyorsan megoldódott. Én ezt is megírtam, mert ez a Liliomban a fő motívum. A Liliom, a vásári kikiáltó, a ringlispíl embere, aki a kis cselédlányokat szédíti, és aki azután Julikát ejti, bizony időnként lekent egy-két nagy pofont Julikának.

Amikor egy sikertelen útonálló banditatörténet után Liliom leszúrja önmagát, öngyilkos lesz és feljut a mennyországba, ott azt mondják neki a mennyországban, a mennyei hivatalban, hogy az öngyilkosok próbaidő után visszatérhetnek a földre, próbaidőre, ha megígérik, hogy a legnagyobb bűneiket többé nem követik el. Liliom újra megjelenik Pesten. Kíváncsiságból meg akarja nézni, hogy milyen szép is időközben megszületett kislánya, odamegy mint koldus, kér egy tányér levest, amit ki is hoznak neki, és azután összekap a saját lányával, és egy jó nagyot rácsap a kezére. A gyerek beszalad a házba, és elpanaszolja az inzultust anyjának, aki elgondolkozik azon, kire is emlékeztet ez a csavargó? Bizony, az ő régi szerelmére, Liliomra, és azt mondja, hogy édes lányom, ha egy férfi megüt egy nőt, azzal csak a szeretetét fejezi ki. Ez volt Molnár Ferenc üzenete a színdarabban.Vajon kihallotta a darabból ezt az üzenetet?

Bizonyosan, és aligha tekintette pozitív üzenetnek. Nem ment vissza Molnárhoz és nem volt hajlandó vele újrakezdeni az életet. Mindig arra a kisujjára nézett, amelyet Molnár addig csavart, amíg eltört, és egy életen át emlékeztette erre őt az a kicsit görbe ujj.

A Liliom női főszerepét, Julikát és aztán több Molnár-darabnak a főszerepét Varsányi Irén alakította, akivel szintén szenvedélyesnek mondható kapcsolata volt Molnár Ferencnek. Sőt, a visszaemlékezésekből azt sugallják, hogy ő volt az igazi szerelem és az igazi szenvedély Molnár életében.

Molnár számára Varsányi Irén volt a nagy szerelem. Férjes asszony két gyerekkel, nagyon jó színésznő. Nem volt valami bomba szépség mint a későbbi Fedák Sári, és a csapodár, leginkább egy szabadon repkedő madárra hasonlító Darvas Lilitől is különbözött. Varsányi Irénnek komoly problémát okozott, hogy a férje és gyerekei mellett folytathat-e egy efféle viszonyt a zseniális, csillogó személyiségű, az akkor még igen jóképű, bár hamar megőszült, csillogó monoklit viselő, elegáns Molnárral.

Az író ekkor már Budapest kedvence volt, és darabjaiban sorra remek szerepekkel kápráztatta el színésznő kedvesét. Már A doktor úrban is ő játszott, és a Liliomban is ő volt Julika. Molnár mindenféle galádságot kitalált. Ment a darab, és Szécsi Illés, Varsányi Irén férje eltiltotta a feleségét attól, hogy Molnárhoz bárhogyan közeledjen. De ebben a francia vígjátékban az inas a színpadon estéről-estére átnyújtott egy levélkét a hősnőnek, akit Varsányi alakított. Molnár lefizette az inast játszó kis színészt, hogy a darabbéli levélre minden este ráírhassa, hol és mikor fognak találkozni. Mindent megpróbált, hogy megszerezze Szécsiné Varsányi Irént.

Sőt, párbajozott is érte.

A vége az lett, hogy párbajra hívta ki őt Szécsi Illés. A párbaj akkor persze már tiltott dolog volt, de valahol a Városligetben találkoztak, és gondosan, tíz méterrel egymás feje fölé vagy mellé lőttek. Vér nem folyt, és a lovagias ügy el volt intézve.

Több, Molnár Ferenc életében meghatározó szerepet játszó asszony szóba került már. Az irodalomtörténészek úgy tartják, hogy voltaképpen az 1925-ben íródott Üvegcipő a Molnár Ferenc-i nőkép igazi megjelenítése. Ebben a darabban mindegyik nőalak veszekedő, bajkeverő, meglehetősen csalfa, a férfiak ugyanakkor esendőek, védtelenek, kiszolgáltatottak, szinte játékszerek a nők kezében. Ez volt Molnár Ferenc képe vagy ideája?

Az üvegcipő a másik darabja, amely lényegében a saját karakteréről szól. Felbukkan benne a derék mesterember, ő pedig önmagát afféle színházi iparosnak tekintette, aki tudja minden csínját-bínját a színdarabírásnak. Ez a darabbeli asztalosmester, a szobaúr, és ott lakik, ez ugyebár egy komoly ember. Ugyanakkor van a kis bohó cseléd, aki fülig szerelmes belé, és van a háztulajdonos, lakástulajdonos asszony, a szobaasszony, aki szobákat ad ki, és szeretné, ha ez az asztalosmester őt, a cserfes, ronda természetű, kellemetlen bajkeverő nő venné feleségül. Szóval ilyenek a nők, és ilyen derék, komoly emberek vagyunk mi, férfiak.

A könyvemben megírom, hogy amikor megszerezte a nála jóval fiatalabb, de általában idősebb férfiakhoz vonzódó Darvas Lilit, kötött vele egy egyezséget. Eszerint az év bizonyos időszakában férj és feleségként éltek, tombolt köztük a szerelem, egyébként pedig Molnár szabadon engedte párját, aki azt csinált, amit akart.

Ez amolyan nyitott házasság volt?

Az. Volt is Lilinek egy állandó szeretője, egy Hans Járai nevezetű bécsi színész, magyar nevű, de már sokad generációs bécsi osztrák színész, aki egyébként fiatalabb volt nála néhány évvel. Még az amerikai emigrációban is együtt voltak ott, közismert párt alkottak, míg Darvas Lili Molnár Ferencnéként élt élete végéig. Õ volt Molnár Ferenc özvegye, soha el nem váltak. Az más kérdés, hogy Molnár szerint akkor jó egy házasság, ha a házastársak nem laknak egy lakásban, sőt, lehetőleg még egy városban sem. Hát ezt a Fedákkal...

Ezt az "ideális" kapcsolatot utóbb sikerült is megvalósítani.

Tizenkét hosszú éven át nem költöztek össze! New Yorkban Molnár élete végéig a Plaza Hotel nyolcadik emeletén élt egy lakosztályban, felesége, Darvas Lili pedig három utcával arrébb lakott.

És ugyanabban a szállodában lakott élete utolsó társa, Bartha Vanda.

Bizony, a Plaza Hotel sokadik emeletén, egy olcsó szobában lakott az úgynevezett titkárnője.

Kiderül a könyvből az a pikáns részlet is, hogy szinte minden nap hármasban ebédeltek.

Pontosan! Törzshelyükön, egy a hotellal szemközti olasz vendéglőben. Sőt, időnként anyósa, Darvas Lili édesanyja is eljött, és négyesben ebédeltek. Különös élet, a könyv második része valóban szinte kizárólag Molnár Ferenc szerelmeiről szól. Liliomnak öt asszonya volt, Varsányi Irén, Vészi Margit, Fedák Sári, Darvas Lili és az ötödik Bartha Vanda, az ő kis titkárnője, aki minden reggel lejött és egy kis szekrényben rejtett kávéfőzőn megfőzte és felszolgálta Molnár Ferenc reggeli eszpresszóját.

A nagyon személyes titkárnő, aki abban reménykedett, hogy végül ő marad egyedül a porondon. Persze neki is voltak nagyon komoly személyes problémái. Családja Auschwitzban halt meg, hajlamos volt a búskomorságra, végül pedig öngyilkos lett. És Molnár élete utolsó néhány évében mást sem tett, mint siratta, siratta ezt az utolsó, nagy szerelmét. Azt a nőt, aki őt igazán kiszolgálta, mint egy cselédlány. Legépelte a darabjait, megfoltozta a harisnyáit, megcsinálta a reggeli kávéját, rajongott érte, és közben nem vált el a csapodár Darvas Lilitől. Bartha Vanda nyilvánvalóan nehezen élte meg ezt a helyzetet, azt, hogy eközben őt Molnár afféle szolgaként, mint titkárnőjét tartotta fönt az emeleten. Egy nagyon rossz Molnár-színdarab szerint végül kivetette magát a Plaza Hotel 15. emeletéről az ablakon. De nem így történt, bevett egy csomó orvosságot, ráivott egy kis Whiskyt, és lefeküdt aludni.

Ezek az évek, az emigráció évei már igazából az elmagányosodás évei voltak Molnár Ferenc életében...

És a kudarc évei.

Ráadásul az írói sikertelenséget is meg kellett tapasztalni.

Sőt, Európát is elveszítette.

Mondhatjuk azt, hogy 50 éves korára Molnár Ferenc kiégett? Nagyjából akkor születtek az utolsó sikeres darabok, A játék a kastélyban, az Olympia...

60 éves volt éppen, amikor emigrált, akkor érkezett New Yorkba, és még egy siker megadatott neki, mert a Liliomot ugyebár megvásárolták, és Carousel című musicalt írtak belőle, ami óriási sikert aratott. Sajnos, és ezt mint unoka és örökös mondom, ezt örök áron adta el, így aztán egy fillért sem látunk abból, ha a Carouselt valahol színpadra állítják. De ez a darab tette Molnárt még az élete végén is híressé, bár sokszor oda sem írták a plakátra, hogy az eredeti színdarab az ő műve.

És vajon miért nem csapott le Molnár Ferencre Hollywood és az amerikai film?

Megpróbálták elcsábítani.

Hiszen akkor már tele volt Hollywood magyar rendezőkkel.

Sőt, az ottani barátai hívogatták, hogy gyere ide, Feri. Leginkább Lengyel Menyhért csalogatta. Molnár azzal hárította ez az unszolást, hogy nem tud igazán angolul. Lengyel erre azt felelte, hogy ő húsz éve él Hollywoodban, egy mukkot sem tud angolul. Odatettek mellé az amerikai írót, az segít neki, ez a megoldás. Odament Molnár, megszagolta a hollywoodi életet, és azt mondta, hogy ez nem neki való. Nem tetszett neki, hogy ott a szerzőt a történetei megmásítására, huszonhatszori átírására kényszerítik. Sok Molnár-darabból készült film, de egyiket sem Molnár írta át, mindig másokra bízta ezt a munkát. Néha csak az alapötlet maradt meg, egészen más sztorik születtek meg a vásznon. De hát ezek a hollywoodi filmgyárak remekül fizettek, és ez tartotta életben Molnárt.

(A Színház az egész világ - Molnár Ferenc regényes élete és a Liliom öt asszonya című könyvek már kapható a könyvesboltokban.)