Európának ezt a felét - írja Michael Palin - amióta az eszemet tudom, szürkének, titokzatoskodónak és barátságtalannak ismertük. Örömmel jelentem, hogy szinte mind a húsz országban, ahol utunk során megfordultunk, bebizonyosodott, hogy az emberek örültek, hogy látnak minket, és türelmetlenül várták, hogy beszélhessenek velünk. Tele voltak történetekkel.

Voltak köztük idős emberek, akik alig hihető szenvedéseket éltek át, mint a prágai születésű Lisa Mikova, és fiatalok, akik az egykor megosztott Európáról csak könyvekben olvastak, mint a 21 éves ukrán Anya Mamenko, aki tökéletes angolsággal és bölcs szavakkal indokolta, miért nem döntötték le Lenin hatalmas szobrát szülővárosában, Jaltában: "Nem téphetünk ki egy lapot a történelemből."

Fentről le vagy lentről fel

Ez pedig arra emlékeztet, milyen közel voltunk a történelemhez. A klasszikus fotó a náci könyvégetésről Berlinben csupán néhány méterre készült attól a helytől, ahol néhány hónapja kávét szürcsöltem, és civilizáltan társalogtam egy helyi íróval az angol és a német humor különbségeiről.

Az ő alaptétele szerint a németek a hatalom pozíciójából nevettek az alattuk állókon, míg a britek éppen, hogy a fölöttük lévőkön viccelődtek.

A tényt, hogy majdnem bármiről szinte bárkivel el tudtam beszélgetni - ahogyan a közelmúlt európai történelme emlékeztet - nem szabad természetesnek venni.

(Ezen az oldalon megnézheti, merre járt eddig az angol utazó.)Különbségek

Amikor a tökéletesen öltözött és kivételesen energikus, 86 éves Lisa Mikova ugyanannyi idős volt, mint az ukrán Anya Mamenko most, az életük nem lehetett volna különbözőbb. Amikor 1939-ben a nácik megérkeztek Prágába, a zsidó származású Lisát kizárták az iskolából, kitiltották a fürdőkből, színházakból és mozikból.

A lányt Terezinbe vitték, egy modelltáborba Prágától északra, ahol a nácik propagandafilmeket forgattak, hogy rászedjék a Vöröskeresztet. Később marhavagonba zárták és Auschwitzba küldték, majd egy drezdai repülőgépgyárba vitték volna dolgozni.

Amikor a szövetséges bombázók 1945-ben lecsaptak a városra, Lisát és munkatársait a gyárépületbe zárták. "Annyira boldogok voltunk, amikor láttuk az angol gépeket" - mondta.

Lisa Mikova nemrég csatlakozott túlélők egy csoportjához, hogy elmondja a fiatalabbaknak, mit látott és tapasztalt. "Mi vagyunk az utolsó generáció, akitől kérdezhetnek" - tette hozzá.

A változásnak és a veszteségnek ez a hiánya állandó téma volt. Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, aki valódi dühvel beszélt volna a szovjet időkről, és sokaknak vannak nagyon szürreális emlékei - írja Michael Palin.

Kalasnyikov a padokon

A plovdivi Mira Staleva felidézte: úttörő volt, és az iskolában megtanulta, hogyan szedje szét és szerelje össze a Kalasnyikovot. "Bementünk az osztályterembe, és harminc Kalasnyikov feküdt a padokon" - emlékezett vissza. Belevésődött, hogy mindig készen kell állnia. Sosem árulták el neki, hogy mire, de ő úgy emlékszik, ez volt élete legszebb időszaka.

A népszerű bolgár transzvesztita, a cigány rocksztár, Azis ugyancsak volt úttörő, de azt mondta: mindig arra vágyott, hogy a lányok uniformisába bújhasson.

Minél többet beszéltem a kelet-európai emberekkel, annál inkább felismertem, hogyan manipulálták a történelmi ellenségeskedést mindkét oldalon - hangzik a beszámoló.

A vidám "ellenség"

Németország keleti csücskében, a lengyel határ mellett egy testvérpár irányította iskolában megtanítottak, hogyan kell vezetni a szovjet T55-ös tankot. Egyikük, Axel Heyse középkorú, lendületes férfi, barátságos, és nagyon könnyű beszédbe elegyedni vele.

Rájöttem, hogy amióta az eszemet tudom, őt ellenségnek neveztük, és a tank, amelyet vezetni tanított - folyton azt hallottam - fenyegetést jelent az egész életmódunkra. Aztán együtt nevettünk, ahogy végigpróbálgattam-csikorogtam a sebességi fokozatokon - írja az utazó.Írásos emlékek

Nehéz elfelejteni a múltat, mert a legborzalmasabb események közül sok csodálatra méltóan jól dokumentált, és néhány helyen - mint a budapesti Terror Házában - ki is állították.

Kelet-Németországban a Stasi rengeteg aktája bárki számára hozzáférhető, és még azokat is, amelyeket a titkosrendőrség megpróbált megsemmisíteni - amikor tagjai érezték, hogy ütött az órájuk - türelmeset újra összeállították.

Nincs ebben bosszúszomj. A lényege az az érzés, hogy az ideológiai alapon szerveződő totalitárius rezsimek hibáztak, és minél többet tudunk és látunk meg abból, hol és miben, annál jobb - mondja Michael Palin.

Szédületes változások

Az emberekkel leginkább a múltról beszélgettem, hiszen senki sem tudja biztosan, mit hoz a jövő. A dolgok nagyon gyorsan változnak. A románok és a bolgárok az Európai Unióban találták magukat, míg mi forgattunk.

A legtöbben azt hiszik, hogy ettől átformálódik az országuk, és ami még ennél is fontosabb, remélik, hogy nemzetközi elismerést hoz számukra.

De az új és szabad gazdaságoknak is megvannak a maguk problémái. A gazdagok egyre vagyonosabbak, míg a szegények általában sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint korábban.

Anyagi támogatás nélkül a kis gazdálkodók az olyan területeken, mint Moldova, nem tudnak megélni, így egyre több és több felnőtt keres majd munkát külföldön.

Egy megindító színdarabot is filmre vettünk, amelyet gyerekek adtak elő egy moldovai faluban, és amely arról szól, hogyan hagyják hátra a fiatal lányokat külföldre pénzt keresni készülő szüleik, kitéve őket annak a veszélynek, hogy utcalányokká válnak.

Még egy emberöltőnyi idő, vagy akár több is kell ahhoz, amíg Kelet- és Közép-Európa megtalálja a helyét, de a dolgok gyorsabban haladnak, ha az emberek beszélgetnek egymással - sommázta tapasztalatait Michael Palin.