2007. augusztus 15. 13:48 Közel-keleti konferenciát rendezne Törökország Törökország szívesen megrendezné az ősszel az Egyesült Államok által tervezett közel-keleti konferenciát.
2007. augusztus 15. 12:04 "Rémálom a játékboltok számára" a veszélyes játékok visszahívása Összesen 18 millió kínai gyártású játékot hívott vissza forgalmazójuk, az amerikai Mattel cég, a termékeken található apró mágnesek és ólmot tartalmazó festék miatt. A cég vezetője bocsánatot kért a szülőktől és azt mondta: most a gyerekek biztonsága a legfontosabb.
2007. augusztus 15. 11:44 A szokásosnál is kegyetlenebb iraki terrortámadás Irakban már 200 halálos áldozata van a jazidi szekta tagjai ellen elkövetett keddi támadásoknak. Az északnyugati Moszul térségében végrehajtott merényletekben több mint 200-an megsebesültek.
2007. augusztus 15. 11:42 Szlovákia úgy fejlődik, mint Kína? Szlovákiában az első negyedévi 9 százalékról a második negyedévre 9,2 százalékra gyorsult a gazdasági növekedés üteme az egy évvel korábbihoz képest.
2007. augusztus 15. 08:38 Az amerikai elnök halálos hagyatéka Nem elég, hogy csak néhány ország van, ahol több elítéltet végeznek ki, mint az Egyesült Államokban, a Bush-adminisztráció most azon dolgozik, hogy felgyorsítsa a halálsorokon várakozók ítéleteinek végrehajtását.
2007. augusztus 15. 08:00 Oroszország arktikus nemzeti parkot akar Oroszország azt tervezi, hogy létrehoz egy sarki tengeri nemzeti parkot azon a területen, amelyért jelenleg - ásványkincsei miatt - nemzetközi verseny folyik.
2007. augusztus 15. 07:00 Kiszámíthatatlan az elnök felesége Hónapok óta first lady, egyelőre azonban úgy tűnik: Cécilia Sarkozy még nem tudja, milyen szerepet töltsön be elnök férje oldalán. Madame Sakrozy már visszautasította az amerikai elnök meghívását is, máskor azonban bekapcsolódik a nemzetközi politika irányításába.
2007. augusztus 15. 06:16 Végre egy jó hír a környezetről Üdvözölte a brazil elnök, hogy a legújabb adatok szerint negyedével lassult az erdőirtás üteme az Amazonas-medencében. Lula da Silva kiemelte: ezzel sikerült megakadályozni több millió tonna szén-dioxid légkörbe kerülését.
2007. augusztus 15. 06:03 Tévedésből egy egész generációt tápláltak túl A brit szülők több mint harminc éve túltáplálják csecsemőiket az optimális fejlődésről készített pontatlan táblázatok miatt. Az Egészségügyi Világszervezet már felülvizsgálta az ajánlásait, Nagy-Britanniában azonban még csak most kezdik el azok kipróbálását.
2007. augusztus 14. 21:13 Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban, öt katona meghalt - közölték katonai források.
2007. augusztus 14. 16:00 Bush kezébe vette a dolgokat: felmelegedés törölve A Bush-adminisztráció több alkalommal megakadályozta, hogy a Világbank számításba vegye a globális felmelegedés jelenségét, amikor ipari és infrastrukturális befektetésekről döntött - derült ki hétfőn.
2007. augusztus 14. 12:59 A török kormány újra próbálkozik Törökországban ismét Abdullah Gül külügyminisztert jelöli az államfői posztra a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja - erősítette meg a politikus.
2007. augusztus 14. 10:03 Aggodalommal teli hatvanadik születésnap Növekvő politikai feszültség közepette ünnepli Pakisztán megalapításának 60. évfordulóját. A volt brit gyarmatbirodalom többségében muzulmán területeiből létrejött ország kedden, míg a modern India szerdán ünnepli függetlenségét. Az erőszak kísérte államalapítás 10 millió ember elvándorlását okozta. Pakisztánt napjainkban az iszlám szélsőségesek és a demokatikus rend korlátozása fenyegeti.
2007. augusztus 14. 09:56 Szerbia túszai lesznek a vajdasági magyarok? A schengeni vasfüggöny már közvetlenül is fenyegeti Nyugat-Balkánt: Szlovénia lerombolja a hidakat a Horvátországgal határt képező Szutla folyón, és 115 határátkelőt lezár. Szerbia Koszovó miatt kész az európai uniós csatlakozásról is lemondani, ami újabb elszigeteltséget eredményezne a Vajdaságban élő magyarok számára is.
2007. augusztus 14. 08:55 Itt a "Bizakodó szirén" Közös légi és tengeri hadgyakorlatot tartanak a jövő héten a Földközi-tengeren Izrael, Törökország és az Egyesült Államok haderejének egységei.
2007. augusztus 14. 07:45 Leszakadt egy híd Kínában, 22 halott Leszakadt egy épülő híd hétfőn a közép-kínai Hunan tartományban. A balesetben legkevesebb huszonketten életüket vesztették.
2007. augusztus 14. 06:24 Az elhízás is téma lesz a kampányban Mintegy 45 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása. A növekvő ütemű elhízás és a korai halálozás miatt az egészségügy ezúttal is kampánytémája lesz a jövő őszi elnökválasztásnak az Egyesült Államokban. Mindeközben próbavoksolásokat is tartanak a tengerentúlon.
2007. augusztus 14. 05:19 Mennyire veszélyes a Duna-híd? Az amerikai híd közelmúltbeli leszakadása után Szerbiában is felmerült a kérdés: mennyire van rossz állapotban a NATO-bombázás után ideiglenesen megépített újvidéki Duna-híd? A hídon nem közlekedhetnek 3 tonnásnál nagyobb teherjárművek, a vasúti forgalmat pedig néhány napig szüneteltetik, ami érinti a Budapest-Belgrád vonalat is.
2007. augusztus 13. 19:05 Újabb űrséta az Endeavour körül Újabb űrsétát kezdett az Endeavour amerikai űrsikló két űrhajósa, hogy külső szerelési munkálatokat végezzen a Nemzetközi Űrállomáson.
2007. augusztus 13. 15:46 Utcákat, házakat vágtak ketté és bárkit agyonlőhettek Ma 46 éve, hogy elkezdték építeni a Berlini falat. A hidegháború jelképeként is ismert építményt valószínűleg nem szovjet, hanem keletnémet kezdeményezésre építették meg.
Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni