2014. december 17. 14:47 Kinevezték az anglikán egyház első női püspökét Kinevezte szerdán első női püspökét az anglikán egyház.
2014. december 17. 13:01 Megszüntetik Pakisztánban a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot Pakisztán bejelentette szerdán, hogy terrorizmus bűntette esetén ezentúl nem érvényesíti a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot. Az intézkedést egy nappal azután foganatosították, hogy tálib fegyveresek egy pesavari katonaiskolában mintegy 150 halálos áldozattal járó vérfürdőt rendeztek.
2014. december 17. 12:34 Ebola - A járvány sújtotta Nyugat-Afrikába látogat az ENSZ-főtitkár A közeljövőben négy nyugat-afrikai országba látogat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, köztük három olyan államba, amelyet rendkívüli mértékben sújt az eddig mintegy 6900 halálos áldozatot szedő ebolajárvány - közölte szerdán a világszervezet diplomáciai szolgálata.
2014. december 17. 12:20 Letette hivatali esküjét az új Ponta-kormány Letette hivatali esküjét szerdán a Victor Ponta miniszterelnök által vezetette új román kormány.
2014. december 17. 11:07 Orbán Viktor: most végre pozitív irányban változik a történelem Az Európai Unió és Kína közötti együttműködés legfontosabb pillanatához érkeztünk el azzal, hogy aláírtuk a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút kiépítéséről szóló megállapodást - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Belgrádban, Kelet-Közép-Európa és Kína vezetőinek csúcstalálkozóján a dokumentum aláírását követően.
2014. december 17. 10:52 Alapos vizsgálatot rendelt el az ausztrál miniszterelnök Mélyreható vizsgálatot rendelt el szerdán Tony Abbott ausztrál miniszterelnök a két nappal korábban Sydneyben lezajlott túszdrámát követően, amely két túsz és az elkövető életét követelte.
2014. december 17. 10:36 Többen megsérültek egy légörvénybe került amerikai utasszállító gépen Kényszerleszállást hajtott végre az American Airlines légitársaság egy Szöulból induló gépe a Tokió melletti Narita nemzetközi repülőtéren, miután a gép erős légörvénybe került, és a fedélzeten 14 ember megsérült.
2014. december 17. 09:25 Peking nem kapott meghívót Kim Dzsong Il halálának évfordulójára Kína tiszteletben tartja az észak-koreai vezetés döntését, hogy Pekinget nem hívta meg Kim Dzsong Il észak-koreai vezető halálának harmadik évfordulójának szerdai központi megemlékezéseire - nyilatkozta a kínai külügyi szóvivő.
2014. december 17. 09:11 Fokozott biztonsági intézkedések Sydneyben Fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Sydneyben a városban lezajlott túszdrámát követően; szerdán több száz rendőrt rendeltek ki az utcákra, egy parancsnok szerint azért, hogy a lakosság biztonságban érezze magát "ezekben a nehéz időkben", és közelében tudja a hatóságokat.
2014. december 17. 08:56 Ismét felgyújtotta magát egy tibeti Kínában Ismét felgyújtotta magát egy tibeti férfi az északnyugat-kínai Kanszu tartomány tibetiek lakta autonóm prefektúrájának, Gannannak a területén - jelentették hírügynökségek szerdán, a Szabad Ázsia Rádióra (SZÁR) hivatkozva.
2014. december 17. 08:42 Obama aláírta a szeptember 30-ig szóló költségvetést Az amerikai elnök aláírta kedden a 2015. szeptember 30-ig tartó pénzügyi év 1100 milliárd dolláros költségvetéséről szóló törvényt.
2014. december 17. 08:27 Éhségsztrájkba kezd az Iránban évek óta fogva tartott amerikai veterán Éhségsztrájkba kezd az Iránban évek óta fogva tartott volt amerikai tengerészgyalogos, akit az iszlám köztársaság kémkedés vádjával bíróság elé állított.
2014. december 17. 07:58 Az afganisztáni tálibok elítélték a véres pakisztáni merényletet Elítélték az afganisztáni tálibok a pakisztáni társaik által egy pesavari iskola ellen kedden elkövetett merényletet, amelyben 141 ember halt meg.
2014. december 17. 07:44 130 ezer szárnyast kell megsemmisíteni Németországban A németországi baromfiipar egyik központjában, Cloppenburgban is megjelent a madárinfluenza-vírus Európában új, H5N8 altípusú, különösen veszélyes törzse, emiatt hozzávetőleg 130 ezer szárnyast kell megsemmisíteni.
2014. december 17. 07:29 Washington vétózni fog az ENSZ BT-ben Az Egyesült Államok meg fogja vétózni a palesztin vezetés szerdán benyújtandó javaslatát az ENSZ Biztonsági Tanácsában - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter magas rangú palesztin tisztségviselők beszámolója szerint.
2014. december 16. 23:14 Huszonhárom millió eurónyi hamis pénzt találtak egy nápolyi pincében Ötven és száz eurós bankókat hamisító pénznyomdát leplezett le az olasz rendőrség a Nápoly közeli Castelnuovo egyik lakóházában, ahol 23 millió eurónak megfelelő hamis pénz volt felhalmozva.
2014. december 16. 22:43 Jemenben két pokolgépes merényletben sok gyerek meghalt Autóba rejtett pokolgépek robbanásában legkevesebb 25 ember meghalt kedden a délnyugat-jemeni Baida tartományban - közölték a helyi és egészségügyi források.
2014. december 16. 22:01 Emily O'Reilly marad az uniós ombudsman Újraválasztotta kedden az ír Emily O'Reilly-t európai ombudsmannak az Európai Parlament (EP).
2014. december 16. 21:47 Rossz bankszámlára utalt 587 ezer eurót a spanyol hercegnő ügyvédje Hibát vétett Krisztina spanyol hercegnő ügyvédje, tévedésből ugyanis rossz számlaszámra utalt 587 ezer eurót (180 millió forint), amelyet ügyfelére bírságként szabott ki a spanyol korrupció elleni ügyészség - közölte az El Mundo című napilap kedden Madridban.
2014. december 16. 21:32 Kiadatlan visszaemlékezések jelennek meg Nelson Mandelától 2015-ben Kiadatlan visszaemlékezések jelennek meg Nelson Mandelától 2015-ben, a könyv a tavaly elhunyt dél-afrikai államelnök A szabadság útján című memoárkötetének folytatása lesz.
Magyar Péter, december 24., orvosi kamara, idei költségvetés, médiatanács – sűrű hét jön az Országgyűlésben