eur:
414.47
usd:
398.09
bux:
78987.53
2024. december 19. csütörtök Viola
A Twitter internetes közösségi portál székháza San Franciscóban 2022. október 28-án. A vállalat október 31-én este bejelentette, hogy Elon Musk amerikai üzletember lett a Twitter új vezérigazgatója, ezzel egyedül látja el a cég teljes igazgatását.
Nyitókép: MTI/AP/Jeff Chiu

Twitter-kirúgások: "most mindenki fél", beolvasott egy takarítónő

Nagyságrendekkel több nőt bocsátottak el, mint férfit, a takarítókat pedig végkielégítés nélkül küldték el a cégtől.

A Twitter San Francisco-i központjának takarítóit egy elbocsátott dolgozó szerint azzal eresztette szélnek a cég, hogy munkájukat robotok fogják átvenni. Emellett végkielégítést sem adtak nekik a BBC cikke szerint.

Négy egykori dolgozó is megszólalt az ügyben: a takarítók elmondásuk szerint a múlt héten még dolgoztak, majd közölték velük, hogy többé nincsen szükség rájuk.

Adrianna Villareal négy éven át volt a Twitter alkalmazottja, a BBC-nek azt mondta, most nem tudja, miből ad családjának enni karácsonyra. Olga Miranda, a takarítók szakszervezetének vezetője szerint hétfő óta tüntetnek a cég eljárása miatt.

A takarítókat azonnali hatállyal rúgták ki mindössze három héttel karácsony előtt.

Julio Alvarado tíz éven át takarított a Twitternél, és a munkakörnyezetet barátságosnak nevezte. Szerinte októberben megváltozott minden: ekkor vette meg Elon Musk a céget.

"Az emberek gondtalanul dolgoztak, most viszont mindenki fél" – fogalmazott. Alvarado arról számolt be, hogy biztonságiak vezették ki a cégtől, amikor takarítás közben megkeresték és közölték vele a döntést. Azt is felidézte, hogy Musk csapatának egy tagja azt mondta neki, feleslegessé váltak, mivel hamarosan robotok veszik át helyüket.

Alvarado Mexikóban élő családját támogatta eddig fizetéséből, most azt sem tudja, miből fogja saját albérleti díját kifizetni.

Juana Laura Chavero Ramirez öt évet dolgozott a cégnél. A diabéteszes nő nem tudja, miből állja majd gyógyszereinek költségét. Az állásukat vesztett dolgozók előtt nem sok lehetőség áll, mivel jelenleg kevés a takarítói állás.

Scott Wiener, Kalifornia kormányzója úgy fogalmazott: azt szeretné látni, hogy Elon Musk emberekként bánik a takarítókkal.

A kirúgott Twitter-dolgozók közt több nő azt sérelmezi, hogy arányaiban több nőt küldtek el a cégtől, mint férfit:

a női dolgozók 57 százalékát küldték el,

a férfi dolgozóknak ugyanakkor csak 47 százalékát.

A kirúgottak perelnek. A nemek közötti egyenlőtlenség a mérnöki munkakörök esetében még szembetűnőbb volt, ahol a nők 63 százaléka vesztette el állását a férfiak 48 százalékával szemben.

A Twitter tagadja felelősségét a The Guardian cikke szerint.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×