eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: unsplash,com

Olyan, mint egy fél szellemváros, Japán újra várja a turistákat

Több mint két év pandémiás zárlat után Japán újra megnyitotta kapuit a turisták előtt – a szektorban azonban jelentős a munkaerőhiány.

Többtucatnyi ország lakosai utazhatnak be újra vízum nélkül Japánba: a jen árfolyamának huszonnégy éves mélypontra zuhanása ellen is kíván tenni az ország a lépéssel. Japánban egészen a közelmúltig nagyon szigorú szabályok tették nehézzé az országba való beutazást, ezeket még a koronavírus terjedésének megakadályozására léptették életbe – írja a Reuters.

Idén mindössze félmillió külföldi érkezett Japánba: összehasonlításképp 2019-ben 31,8 millió volt a külföldi vendégek száma. 2020-ra Japán 40 millió turistára számított az eredetileg akkorra tervezett pekingi nyári olimpiai játékok miatt.

Az ágazat ugyanakkor komoly nehézségekkel küzd majd a nyitás ellenére is: 2019-2021 között 22 százalékkal esett vissza a szállodai foglalkoztatás,

a külföldi látogatók költése pedig 2025-ig nem éri el a várakozások szerint a pandémia előtti szintet.

A tokiói Narita reptér 260 üzletének és éttermének nagyságrendileg fele zárva van.

"Olyan, mint egy fél szellemváros" – mondta a 70 éves új-zélandi Maria Satherley a reptér egyes termináljáról. Satherley, akinek fia az északi Hokkaidó szigetén él, azt mondta, hogy idén télen szeretne visszatérni unokájával, de valószínűleg nem fog, mert a gyermek túl fiatal ahhoz, hogy be legyen oltva, ami a Japánba belépő turisták számára előfeltétel.

Még mindig szigorúak a szabályok

Az Amina Collection Co. vállalat három szuvenírboltot üzemeltetett a reptéren, de egyelőre zárva tart, várhatóan jövő tavaszig. Alkalmazottait 120 boltból álló láncolatának más üzleteibe vitte át innen. Sindó Szavato, az üzletlánc vezérigazgatója nem számít arra, hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen komolyan fellendülne a turizmus, mivel a korlátozások még mindig elég szigorúak sok más országgal összehasonlítva.

Az országban még mindig arra kérik az embereket,

beltérben viseljenek maszkot és ne beszéljenek hangosan.

A hotelek elutasíthatják azokat a vendégeket, akik nem tartják be a járvány terjedésének megakadályozáséval kapcsolatos szabályokat víruskitörések idején.

Az elmúlt két évben ráadásul sok, a turizmusban dolgozó japán talált magának jobban fizető munkát, ezért nehéz lesz őket visszacsábítani a szektorba. A szállodák 73 százaléka küzd munkaerőhiánnyal – ez az arány tavaly mindössze 27 százalékos volt.

Az is kérdés, a külföldiek mennyire tartják majd be a vírus megfékezésével kapcsolatos szabályokat: a japánok támogatták a terjedés megelőzése érdekében hozott szigorú szabályokat, és most aggódnak az új variánsok megjelenése miatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×