eur:
395.13
usd:
371
bux:
65286.75
2024. április 19. péntek Emma
Boris Johnson brit miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről Londonban 2021. április 5-én.
Nyitókép: MTI/AP/PA/Stefan Rousseau

Előretörtek a konzervatívok az Egyesült Királyságban

Rendkívül biztatónak nevezte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök az Egyesült Királyságban tartott helyi választások előzetes eredményeit, amelyek azt mutatják, hogy a kormányon lévő Konzervatív Párt több kerületet is megszerzett a Munkáspárttól.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság közlése szerint 70 százalékos tory győzelem született az észak-angliai Tees Valley-ben, ahol eddig hagyományosan a Munkáspártra voksoltak.

A szintén északon található Hartlepoolban ötven év után választottak először konzervatív képviselőt: Jill Mortimer csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint munkáspárti kihívója.

Elemzők rámutatnak arra, hogy az ország északi térségeiben élőket súlyosan érintette az ipar leépítése, sokan közülük pártolták a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) is.

"Ha van ennek a kampánynak tanulsága, az az, hogy az emberek továbbra is elvárják tőlünk, hogy odafigyeljünk rájuk" - szögezte le Boris Johnson Hartlepoolban, ahol személyesen gratulált Mortimernek.

Johnson hozzátette azt is, hogy az emberek a most leadott voksukkal a kormány járványkezeléséről is véleményt mondanak, valamint kiemelte, hogy ez a térség a kilépésre szavazott az Európai Unióból (EU).

A szavazatszámlálás várhatóan eltart a hét végéig, néhány elemző azonban máris rámutatott arra, hogy az előzetes eredmények a konzervatívok előretörését mutatják országszerte, és komoly csapást emlegetnek a Munkáspártra, valamint annak vezetőjére, Keir Starmerre, aki saját pártja egy részével is szembekerült.

Az elődjéhez, Jeremy Corbynhoz képest mérsékeltebbnek számító Starmernek bizonytalanságot hozhatnak az előzetes eredmények: a párton belül máris vannak, akik "irányváltást" sürgetnek. A pártvezető elkeserítőnek nevezte az eddig közzétett eredményeket, és megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy visszanyerje a választók bizalmát, jóllehet nem tett említést esetleges személycserékről a párt vezetőségében.

A skóciai parlamenti szavazás legnagyobb tétje az, hogy az itt kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) milyen eredményt ért el, hiszen ha az SNP jelentős parlamenti többséggel alakíthatna ismét kormányt, az nagy valószínűséggel komoly lendületet adna az újabb függetlenségi népszavazás előkészítésének.

A függetlenné válásról 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de a résztvevők 55 százaléka akkor még arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el Nagy-Britanniától.

A végleges eredmények várhatóan szombaton lesznek meg, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök azonban máris derűlátóan nyilatkozott.

A választási szupercsütörtöknek nevezett választássorozat jelentős részét tavaly ilyenkor kellett volna megrendezni, de a brit kormány tavaly márciusban a koronavírus-járvány elhatalmasodása miatt egy évvel elhalasztotta a választásokat.

Skóciában a 129 tagú edinburghi parlament, Walesben a 60 tagú helyi nemzetgyűlés képviselői mandátumairól kellett dönteni.

Angliában 143 tanácsi körzet csaknem ötezer képviselőjelöltjére voksolhattak a választók, a londoni városházán a 25 tanácstagi helyért és a polgármesteri tisztségért induló jelöltekre lehetett szavazni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×