• Hogyan lehet meggyorsítani a vakcinák beszerzését és terjesztését?
• A járvány brit variánssal megtámogatott második hullámára válaszul rendeljenek-e el uniós szintű utazási korlátozást?
• Legyen-e utazási könnyítést is elősegítő közös oltási igazolvány?

Látszólag egyszerű kérdések, amelyekkel csütörtök este a tagországok első számú vezetői szembesültek. De valahol az EU létét meghatározó körülmények újabb példájaként megint bebizonyosodott, hogy 27, nagyon különböző földrajzi, gazdasági, társadalmi helyzetben lévő ország érdekei sokszor szükségszerűen eltérők, amivel szembesülve az egyszerűnek tűnő kérdés is többféle értelmezést kaphat. Ez történt most is.

Bizalmi kérdések

Az első kérdés kapcsán ez főként az új oltások engedélyezése kapcsán került elő, (végül is másik lassító tényező - a gyártók kapacitáshiánya - nem a tagországok vagy uniós intézmények szándékán múlik, ők maximum büntetni tudják az elmaradókat, de attól sem lesz több oltás). Itt

ismét előjött a frontvonal a mielőbb oltást váró, valamint a biztonságot és megbízhatóságot mindenek fölé helyező álláspontok között.

Az utóbbit mindenekelőtt többek támogatásával Németország meg Hollandia (no meg az uniós intézmények részéről a bizottság elnöke) képviselte, amit utóbb Mark Rutte holland kormányfő is megerősített, midőn sajtóértekezletén kifejtette: fontos az oltások mielőbbi kiszállítása, de szerinte legalább ennyire fontos az oltásokkal szembeni bizalom és társadalmi igenlés megtartása is. Ez viszont megkerülhetetlenné teszi, hogy az engedélyezési eljárást hiánytalanul betartsák, fenntartva ezzel a kapcsolódó döntések hitelességét – érvelt a holland miniszterelnök.

Ezzel szemben állt tehát mindaz az elégedetlenség, amelyet a gyors oltási kampányt felmutató izraeli, meg brit példák és a lassú európai haladás társadalmi, közegészségügyi és gazdasági károkozása idéz elő.

Megfigyelők ennek kapcsán megjegyzik, hogy az olyan erős gazdaságok, mint a német vagy a holland, nyilván elegendő tartalékkal rendelkeznek akár az efféle károk tompítására is, míg az elmúlt év után a gazdasági összeomlás szélére sodródó déliek sokkal kiszolgáltatottabban élik meg a lassú beoltást, amire pedig a gazdaságuk újraindítását és sok szempontból az aktuális politikai vezetés hatalmon maradását is tették fel.

Köztes megoldásként merült fel elsősorban dán és részben francia részről a további

új oltástípusok „megelőlegezett” akkreditációjának

az ötlete. Ezt maga Mette Frederiksen dán miniszterelnök javasolta csütörtök este, és a lényege, hogy a még jóváhagyásra váró oltóanyagokból kezdjék meg a beszerzést és az Európába szállítást engedély nélkül is (most amúgy éppen az Oxford/AstraZeneca áll sorban az amszterdami Európai Gyógyszerügynökségnél, ahol január 29-re ígértek eredményt). Ezeket visszatartanák mindaddig, amíg az engedély hatályossá vált, akkor viszont rögtön meg lehetne kezdeni a kiszállítást.

Ezt azonban többen is bírálták, szintén a fenti bizalmi megfontolás alapján, úgy vélve, hogy ilyen formán az oltóanyagnak hitelességet adó

EU-ügynökség ténykedése a közmegítélésben egyfajta „stempliző” automatizmussá degradálódna, és ezzel arányosan a termék elfogadottsága is kérdésessé válhat.

További ellenvetésként merült fel annak kockázata, hogy ha bevizsgáláskor a termékkel mégis problémák adódnak, úgy a beszerzett mennyiség is hosszabb időre holt termék maradhat.

E vonatkozásban végül maradt az engedélyeztetés gyorsítása a hitelességi korátokon belül, valamint a gyártókra nehezedő nyomás fokozása, beleértve jogi eljárások meglebegtetését is.

Mi lesz a vakcinaútlevéllel?

Még szemléletesebb volt a tagországok közötti érdekkülönbség a főként déliek által szorgalmazott oltási bizonyítvány (egyesek egyenesen oltási útlevélként is emlegetik) esetében. Az utóbbiak érdekei világosak: Görögország, Málta, Portugália, de sok tekintetben még Dél-Olaszország számára is a turizmus a nemzetgazdaság legfontosabb bevételi forrása. A többiek éppen ezért láthatóan mostanra készek is voltak érdemben véleményezni a felvetést, de egyelőre

az ő szemükben több kérdés maradt a leendő igazolás kapcsán, mint amennyi előnyt a csupán utazás könnyítését szorgalmazók látnának.

• Mennyi ideig tart adott oltások védő hatása?
• Vélelmezhető-e vírushordozás a beoltottaknál, (akik tehát az oltás védelmében maguk már jó eséllyel nem betegednek meg, de a vírust magát tovább adhatják)?
• Hogyan biztosítsák a személyiségi jogok védelmét kulcsfontosságú egészségügyi adatok „igazolványba foglalásával”?
• Mi legyen a státusza azoknak, akik például egészségi okok miatt egyelőre nem olthatók be?
• Általában is: nem azt sugallja-e az igazolvány kiterjedt jogköröket biztosító jellege, hogy az oltás kötelező, mert e jogok is látszólag kizárólag ehhez kötődnek?
• Hogyan kezelhetők ennek társadalmi következményei?

A lista sokaknál még folytatódik, de már ennyi is éppen eléggé fékező hatásúnak bizonyult ahhoz, hogy a felvetés egyelőre ne kapjon egyöntetű támogatást. Cserébe enyhítő körülményként emlékeztették a délieket a most felálló 750 milliárd eurós helyreállítási alap nyártól várható finanszírozására, amiből viszonylag jelentős rész éppen a turizmus leállásával bajba került országoknak jut majd.

Addig is nemzeti döntésként mód nyílhat oltási bizonyítvány, mint egészségügyi igazolás kiadására, ami optimális esetben, ha automatikus utazási előjogokat nem is biztosít, de például más országba utazva az ottani hatóságok szemében beoltott státuszúnak minősíti a birtokosát. De még ennél is konszenzus alakult a tekintetben, hogy közösségi szintű intézményesítésének csak akkortól lehet értelme, ha már kritikus mennyiségű ember megkapta az oltást.

Utazási korlátozások

Hasonló mód, helyenként élesen ütköztek országérdekek és adottságok a Covid brit variánsának rohamtempójú terjedésére válaszul javasolt esetleges utazási korlátozás kapcsán. Az utóbbi proponálója mindenekelőtt Alexander de Croo belga kormányfő volt, aki azzal érvelt, hogy minden utazó „a bőröndjében hordozza magával” a vírust is, úgyhogy a jelen helyzetben szerinte a leghelyesebb volna legalább egy hónapra általános uniós utazási tilalmat elrendelni.

Amire válaszul luxembourgi részről kifejtették, hogy

ha utazási tilalmat és általános határzárt rendelnének el, akkor a luxembourgi kórházi ellátás összeomlana,

lévén a Franciaország, Németország és Belgium közé ékelődött nagyhercegség kórházi alkalmazottainak közel kétharmada naponta a szomszédos országok településeiről ingázik Luxembourgba és vissza.

A bezárkózástól és a szabad mozgás teljes beszüntetésétől amúgy más országok, és különösen EU-intézményi vezetők – Charles Michel európai tanácsi és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökök – is a leghatározottabban óvtak. Hasonló intézkedésre a járvány tavaly tavaszi felfutásakor részben már sor került, ám ennek gazdasági károkozó hatása pillanatok alatt mindenütt súlyosan érzékelhető volt. Úgyhogy a mostani megközelítés ez ügyben végül az lett, hogy

a „nem feltétlen szükséges” utazásokat országok között korlátozni kell, de a belső piacon belüli árumozgást szolgáló szabad mozgást fenn kell tartani.

„Amíg a görög kormányfő mielőbbi utazási szabadságért lobbizik, addig belga kollégája éppen, hogy teljes utazási tilalmat akarna” – jegyezte a frontvonalak láttán a péntek reggeli brüsszeli Politico. Ami önmagában is jól illusztrálja, hogy hányféle szempontnak és érdeknek kell találkoznia ahhoz, hogy uniós álláspont alakulhasson ki kulcsfontosságú ügyekben.

Annyi mindenesetre szinten egyértelművé vált, hogy a huszonhetek a nehéz egyeztetések dacára is egyöntetűen támogatták az oltási kampány közösségi szintű kezelését, és továbbra is kívánatosnak minősítették a probléma egyeztetett menedzselését, változatlanul nagyobb előnyt látva ennek hozadékában, mint a folyamatokat akadályozó körülmények következményeiben.