Infostart.hu
eur:
387.46
usd:
330.76
bux:
0
2025. december 19. péntek Viola
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Nagyot változhatnak az irodák a koronavírus után

A pandémiás időszak már rövid távon is új munkamódszereket hozhat az irodák életben, míg a távlati időszakban a higiéniát a középpontba helyező modelleket vonhat maga után a mindennapokban.

Bár számtalan országban óvatosan járnak el a Covid-19 miatt, sok helyen lassan véget érhet a „konyhaasztalok” melletti munkavégzés, és az emberek visszatérhetnek az irodákba.

Vakcina hiányában azonban

sok változtatás lehet szükséges a munkahelyeken az alkalmazottak biztonságos munkavégzése érdekében.

Szakértők szerint ez már rövid távon is változásokat vonhat maga után a munkavállalók bizalmát illetve a félelmek enyhítését célozva, mint például az irodákban dolgozók létszámának csökkentése. Például az eddigi adatvédelmei és akusztikai szempontok helyett a kollégák fizikai szétválasztása kaphat nagyobb szerepet a munkaállomások kialakításakor.

Rövid távon valószínűsíthető, hogy sokan továbbra is otthonról dolgoznak majd, még akkor is, ha az erre vonatkozó korlátozásokat a kormányok feloldják. Ennek köszönhetően lehetőség nyílhat az emberi munkaerő elosztására is a váltakozó napszakokban, elkerülve a csúcsforgalmat a nagyobb vállalatoknál.

„Igen, pénzért dolgozunk, de azért többről szól egy munkahely” – vallja a Sydney-i székhelyű Woods Bagot építőipari vállalat főépítésze. Amanda Stanaway a BBC-nek nyilatkozva kifejtette, igaz, hogy a home office-ra való átállás jó hatással is lehetett a munkaerő bizonyos területeire, azonban az irodák feleslegességé tételére vonatkozó kommentárokat túlzónak érzi. Az ott átélt élményeket ugyanis alapvető fontosságúak az emberek számára, ami az elmúlt hetekben hiányzott – tette hozzá.

Mint a kórházakban

Hosszabb távon az jósolható, hogy a társadalom fokozott tudatossága a fertőző betegségre új típusú munkahelyek kialakításában valósulhat meg – a kórházaktól kölcsönzött elemekkel.

A Perkins+Will New York-i belsőépítészeti igazgatója szerint a jövőben az irodai anyagok megválasztásánál irányadó elv lehet, hogy azok jó ellenállásúak legyenek a maró hatású tisztítóanyagokkal szemben. A porózusabb, természetes olajozott fa felületeket felválthatják a kő vagy a laminált termékek. Ezek ráadásul nem is szükségszerűen drágábbak, mint az ismert alternatívák. Meglátása szerint az irodabérlőknek nőni is fog a takarításra vonatkozó igényük.

Brent Capron emellett szeretné azt gondolni, hogy

a kézmosás új rituálévá válik mindenki számára, amikor belép egy irodába, vagy egy nyilvános helyiségbe.

A kórházak mintájára változást sejt az irodák elrendezésében is, és szerinte meg fognak szűnni a körkörös útvonalak.

Érintés nélkül

Szakértők előrejelzése szerint megerősödhet az „érintés nélküli iroda” koncepciója is, ahol persze ezt megengedhetik. Hogy az alkalmazottak az okostelefonjaik segítségével kiküszöbölhessék például a közösségi gombok (lift, lámpakapcsoló) szükségtelen fizikai nyomogatását. Ahogy teret nyerhet a hangvezérlés bizonyos eszközök esetében.

Bár súlyos adatvédelmi kérdéseket vethetnek fel, de egyes vállalatok dolgozóik agresszívebb megfigyelést is kilátásba helyezték, érzékelőkkel és különféle testhőszkennerekkel, kiszűrendő a lázas egyéneket. Ugyanakkor egyes vélemények szerint az önszabályozás előnyösebb lenne mindenki számára.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Raklapmáglyák, térdig érő krumpli és zeller – apokaliptikus állapotokat hagytak maguk után a céljukat elérő gazdák Brüsszelben
Helyszíni tudósítás

Raklapmáglyák, térdig érő krumpli és zeller – apokaliptikus állapotokat hagytak maguk után a céljukat elérő gazdák Brüsszelben

Nem köt az Európai Unió szabadkereskedelmi megállapodást Dél-Amerikával, ezt a célt a gazdák elérték, de Brüsszel városa nagy árat fizetett ennek kikényszerítéséért, a belga fővárosban megbénult a közlekedés, buszok rekedtek a traktorok közé, csak gyalogosan és kerékpárral lehet közlekedni. Helyszíni tudósítás.

Fenyőfaválasztás körüli mizériák – számos tévhitet cáfol az ökológus

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója szerint érdemes alternatív karácsonyfa-megoldásokban is gondolkodni, de ha valaki élő fenyőt vásárol, akkor lehetőség szerint Magyarországon termesztett, ne túl nagyméretű fenyőt válasszon, amit az ünnepek után komposztálhat. Aszalós Réka az InfoRádióban elmondta: a műfenyők nagyrészt PVC-ből készülnek, ami nem lebomló műanyag, így egy idő után a műfenyő olyan hulladék lesz, ami szennyezi a környezetet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×