Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

Elkezdődött a "hangos gondolkodás" az uniós pénz osztásának mikéntjéről

A DK teljesen elvenné a jogot a magyar kormánytól, hogy uniós pénzek felett rendelkezzen. A Fidesz szerint ez a források 98 százalékának elvonását jelentené. A Momentum európai parlamenti képviselője pedig azt mondja: az OLAF hatáskörét kellene megerősíteni.

A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője álproblémának tartja az Európai Uniónak a jogállamiság rendszerszintű sérelmére vonatkozó felvetéseit, ami soha nem lett normatívan megfogalmazva. A soros finn elnökség, illetve az Európai Bizottság is azt javasolja, az európai pénzek kifizetését jogállamisági kritériumokhoz kössék. Deutsch Tamás az InfoRádió kérdésére kifejtette: Európában nemcsak a kulturális, hanem az alkotmányos szuverenítás is sokrétű.

"Egyik-másik jogi-intézményi megoldás és a jog hatályosulása is ugyanúgy jól szolgálja a jogállamiság érvényesülését. Normativan nem lehet megállapítani, illetve

valójában amit mondanak, az a végfelhasználók büntetése"

- utalta arra, hogy nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy az EU szerint konkrétan mi felel meg a jogállamiság fogalmának. Szerinte büntetni a jogállamiságot állítólag intézményesen megsértő hatalmat, kormányt akarják Brüsszelben, miközben az uniós pénzek nem a kormányoknak mennek, "hanem a gazdasági társaságoknak, a civil szervezeteknek, az egészségügyi intérményeknek, az útépítőknek meg a balett-táncosoknak".

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője javításra szorulónak tartja az európai pénzek elvonására vonatkozó jelenlegi elképzeléseket.

"Azt kéne elérni, hogy hogyan lehet európai szinten elég fontosnak tartott jogállamisági szempontokat úgy beemelni, hogy az ne azt jelentse, hogy elzárják teljesen a forrásokat

azoktól a cégektől, önkormányzatoktól, emberektől, akiknek amúgy ez a megélhetésük fontos részét jelenti. Tehát hogy hogyan lehet elérni azt, hogy ne azokat büntessük, akiknek a kormányzati döntésekhez kevés közül van. Ez számunkra egy fontos cél. Az OLAF hatáskörét pedig meg kell erősíteni a tagállami törvényhozásokban az átláthatóság érdekében" - mondta.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP delegációvezetője szerint nem csökkenhetnek a Magyarországnak jutó uniós források

"Mi azt javasoljuk, hogy a 7-es cikkelynek az legyen a vége, hogy függesszék fel a magyar kormánynak azt a jogát, hogy kénye-kedve szerint dönthet az európai uniós forrásokról. Vagyis

maradjon ugyanannyi pénz, de ne Orbán ossza

el, hanem egy független uniós testület. Mert akkor út épül belőle, és nem Mészáros Lőrinc jachtjába kerül."

A fideszes Deutsch Tamás sületlenségnek tartja azt, hogy az Európai Bizottságoz kelljen pályázni az uniós pénzekért.

"Ez nem kevesebbet jelentene, mint hogy a Magyarországnak járó pénz 98 százalékát el akarja venni Gyurcsányné meg Karácsony Gergely,

mert ő is ezt a sületlenséget mondta a finn miniszterelnöknek."

A 2021-től hatályos uniós költségvetés legfőbb alapelveiről még ebben az évben meg kellene egyezniük az uniós állam és kormányfőknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×