eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Így mentenék a görög közmédiát

A hét elején bezárt görög közszolgálati rádió és televízió (ERT) munkájának részleges felújítását javasolta péntek este Antonisz Szamarasz kormányfő.

A kormány rendelete nyomán a görög közmédia szerda hajnaltól szüntette be működését, ami hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki Görögországban. Bírálta a döntést több európai szervezet, illetve politikus is.

A konzervatív miniszterelnök esti nyilatkozatában bejelentette, hogy a politikai pártok széleskörű támogatásával ideiglenes bizottságot nevezhetnek ki annak előkészítésére, hogy a közszolgálati rádió és televízió kis számú alkalmazottal haladéktalanul megkezdhesse a hírműsorok továbbítását.

A miniszterelnök vezette konzervatív Új Demokrácia pártjának nagyobbik koalíciós partnere, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) azonnal jelezte, hogy nem tartja kielégítőnek Szamarasz javaslatát. A PASZOK, illetve a másik koalíciós párt, a mérsékelt baloldali Demokratikus Baloldal pártja kezdettől fogva ellenezte a bezárást, és az ERT újraindítására szólította fel a kormányfőt.

A görög közszolgálati televízió (ERT) munkatársai pénteken továbbra is a székházban voltak, és folytatták az adást annak köszönhetően, hogy más csatornák továbbítják műsorukat.

Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter korábban "bátornak" nevezte a tévé bezárásáról hozott döntést, és azt mondta, hogy ezzel egy új intézmény létrehozása felé tettek egy lépést. Kijelentette: "nincs modernizáció konfliktusok nélkül".

Felszólította az athéni ügyészséget, hogy indítson vizsgálatot a televíziónál gyanított korrupciós ügyekben. Azt állította, hogy az intézményben régóta kialakult egy munkatársi kaszt, amely csillagászati fizetést kap a mindenkori kormányoktól a pártok protezsálását élvezve.

Meglepődését és sajnálatát fejezte ki a görög közmédia bezárása miatt pénteken Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) német szociáldemokrata elnöke abban a levélben, amelyet Antonisz Szamarasz görög miniszterelnöknek küldött, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy Athén felülvizsgálja a döntést.

A politikust az döbbentette meg, hogy a görög kormány előzetes értesítés és demokratikus vita nélkül döntött az ERT leállításáról.

Az EP-elnök szerint súlyos kérdések fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban, hogy a közmédia egyik pillanatról a másikra történő leállítása összeegyeztethető-e az Európai Unió "alapvető jogi kereteivel". Schulz rámutatott: az unió alapjogi chartája azt is előírja, hogy a sajtó szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani, dolgozóikat vagy képviselőiket pedig egy ilyen horderejű, őket érintő kérdésben időben tájékoztatni kellett volna, és egyeztetni kellett volna velük.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×