eur:
388.36
usd:
360.71
bux:
68622.38
2024. május 7. kedd Gizella

Bíróság elé kerülhetnek a CIA-val együttműködő államok

Egy jogvédő szervezet szerint akár 24 európai állam ellen is eljárás indulhat az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amiért támogatták azt a CIA-programot, amelynek részeként feltételezett terroristákat raboltak el és tartottak fogva a Bush-kormányzat terror elleni háborúja idején.

A New York-i székhelyű Nyílt Társadalom Igazságszolgáltatási Kezdeményezés, vagyis az OSJI nevű szervezet szerint a CIA a világ több országában rabolt el, tartott fogva és kínzott embereket - és ebben a világ körülbelül 54 kormánya együttműködött vele. A szervezet jelentése szerint a Bush-kormányzattal leginkább az európai kormányok kooperáltak - 25 ilyen államot említenek.

Az Európai Bíróság már vétkesnek találta Macedóniát, amiért segédkezett egy német állampolgár illegális elrablásában és megkínzásában. Lengyelország, Románia és Litvánia ellen eljárás indult, amiért engedték, hogy a CIA titkos börtönöket tartson fenn területükön. Annak idején az érintett kormányok határozottan tagadták, hogy közük lett volna a "rendkívüli előállítás" programjához.

A szervezet szerint azonban a CIA nem tudta volna a helyi kormányok aktív támogatása nélkül fenntartani programját. Magyarország, Hollandia és Franciaország részvételére nincs bizonyíték.

Olaszországra azért vár eljárás, mert felmerült, hogy része volt egy imám elrablásában. A férfit Milánóból Egyiptomba vitték és megkínozták.

"Nincs kétség, az egykori Bush-kormányzat magas rangú illetékeseit terheli a felelősség a titkos fogva tartásért, kínzásért és azért, mert engedélyezték az emberi jogok megsértését" - olvasható a jelentésben.

"A felelősség azonban nem áll meg az Egyesült Államoknál. A titkos programokat és börtönöket nem lehetett volna fenntartani a külföldi kormányok aktív szerepvállalása nélkül" - teszik hozzá az anyag szerzői.

Nem meglepő, hogy a vétkesek lajstromába felkerült Pakisztán, Afganisztán, Jordánia és Egyiptom, az viszont igen, hogy Németország, Spanyolország, Portugália, Ausztria, Írország, Izland és Ciprus is megtalálható a listán. Utóbbit azzal vádolják, hogy engedte légtere használatát. Hasonlóképpen tett Kanada, amely információt is szolgáltatott, melynek nyomán egyik állampolgárát Szíriába vitték, börtönbe vetették és egy éven át kínozták. Az anyag szerint Nagy-Britannia támogatta a "rendkívüli előállítás" gyakorlatát.

A Guardian megjegyezte, a jelentést úgy időzítették, hogy akkor lásson napvilágot, amikor az amerikai Kongresszus az Obama elnök által a CIA főnökének javasolt John Brennan meghallgatására készül. Brennan korábban azt nyilatkozta: jól ismeri a "rendkívüli előállításokat", és azokat fontos fegyvernek tartotta a terror elleni harcban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×