Ezek segítségével Líbiában megkezdődhetett volna Kadhafi elnök álmának megvalósítása, amely atomhatalommá tette volna Líbiát. Erre azonban a német hajó rakományának elkobzása után nem kerülhetett sor, sőt, Kadhafi a történtek után elállt korábbi tervétől és ország-világ előtt ünnepélyesen kijelentette, hogy nem kíván tömegpusztító fegyvereket gyártani. Az ügy azonban ezzel még nem zárult le, mert az atomfegyver előállítására alkalmas berendezések eladásának szálai Svájcba vezettek, ahol az eset most alkotmányos válságot robbantott ki.

A Líbiába küldött magastechnológiai centrifugák feladója Abdul Kadir kán volt, akit a pakisztáni atombomba atyjának neveznek. Abdul Kadir kán tudományos tekintélye alighanem elért a svájci
Sankt-Gallenig, ahol a legkorszerűbb technológiák kifejlesztésén dolgozó Fridrich Tinner és két fia, Marco és Urs is felfigyelt a pakisztáni kutatóra.

Hamarosan tudományos együttműködés alakult ki közöttük, aminek része volt abban, hogy a pakisztáni nukleáris kísérleteket nem sokára siker koronázta és az iszlamabadi kormány atomfegyverekkel büszkélkedhetett. Abdul Kadir kán azonban tudását más országokkal is meg akarta osztani, így hol Észak-Koreában, hol Iránban tűnt fel, majd 2003 elején ügyfelei listájára felvette Kadhafi líbiai elnököt is.

Munkájába közben egyre jobban bevonta a svájci Tinner család három férfi tagját, ami viszont egy idő után felkeltette az amerikai hírszerzés érdeklődését is.

A CIA az ügy hátterének felderítésébe diszkréten bevonta a berni kormányon keresztül a svájci elhárítást is, amely alighanem alapos nyomozást végzett, mert az erről készült feljegyzéseket, feltehetően washingtoni kérésre, Bernben szigorúan titkosították. Az igazságügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó bíróság számára viszont az ügy nem zárult le.

Az atomtitkok kiszolgáltatásának ügyében nyomozó Andreas Müller bíró vezetésével - hivatalos házkutatási engedéllyel felszerelve- nyolc rendőr behatolt a bűnüldöző hivatal berni központjába és megpróbálta lefoglalni a Tinner-ügy 20 dossziéját.

Miután az épület belső őrsége ellenállást tanúsított, Andreas Müller bíró hivatalos pecséttel lezárta a dossziékat tartalmazó helyiséget.

Andreas Müller időközben kiderítette, hogy a dossziékat a Tinner család St.-Gallen-i lakásáról szállították a bűnüldöző hivatal központjába és a berni kormány még 2007 decemberében hozott titkos döntése alapján már rég meg kellett volna semmisíteni.

A kormány titkos ügyleteit ellenőrző bizottság - mert Svájcban ilyen is létezik - szintén foglalkozni kezdett az üggyel és vezetője, Claude Janiak úgy vélte, hogy a rendkívül értékes adatokkal teli akták kulcsszerepet játszhatnak a Washington és Bern között elmérgesedett vitában is, amely amiatt robbant ki, hogy egy floridai bíróság kötelezte az egyik legnagyobb svájci bankcsoportot, az UBS-t amerikai ügyfelei befektetéseinek felfedésére.

Az UBS a svájci banktitokra hivatkozva utasította el közel 52 ezer amerikai bankszámla adatainak közlését, amelyen becslések szerint 15 milliárd dollárnak megfelelő összeget helyeztek el.

A két ügy összefonódása az alpesi ország történetében példa nélkül álló alkotmányos válságot robbantott ki.

Szöveg: Vincze András