David Burke kutatásai és a 2005-ben elhunyt főszereplővel készített interjúk alapján azt írja könyvében, hogy a Moszkvának a harmincas évek óta kémkedő Melita Norwood által átadott információk fontos áttöréshez segítették az atombomba létrehozásán munkálkodó szovjet tudósokat. Ennek köszönhetően a Szovjetunió már 1949-ben végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, amire a brit kém által átadott titkok nélkül csak körülbelül öt évvel később lett volna képesek.

A szerző szerint Melita Norwood jelentősége egy másik szovjet kém, az Egyesült Államokban dolgozó Klaus Fuchs jelentőségéhez mérhető. Utóbbi a negyvenes évek közepén fontos atomtitkok sorát adta át a szovjet titkosszolgálatnak, ezért régóta az egyik legsikeresebb és legfontosabb szovjet kémként tartják számon.

David Burke állításai homlokegyenest ellentmondanak a brit kormány álláspontjának. Az egykori kém 1999-es lelepleződése után a kabinet jelentéktelennek minősítette Melita Norwood szerepét, és nem indított ellene eljárást.

Fontos munkatárs

A KGB elődje, az NKVD 1934-ben szervezte be a Hunt (vadászat) fedőnevű kémet, aki a brit atomprogramért felelős szervezet titkárnőjeként juthatott hozzá fontos atomtitkokhoz. Az életrajzi könyv szerzője szerint Melita Norwood az atomreaktor megépítéséhez nélkülözhetetlen adatokkal látta el a szovjeteket, ami nélkül Klaus Fuchs információit sem tudták volna felhasználni, mivel nem lettek volna képesek előállítani az atomfegyver alapanyagát.

Christopher Andrew professzor, a brit kémelhárítás (MI5) hivatalos történésze, a könyv előszavának szerzője kijelentette: nincs kétség afelől, hogy a szovjet titkosszolgálat fontos munkatársának tekintette Melita Norwoodot, aki a leghosszabb ideig volt aktív a Nagy-Britanniában működő szovjet kémek közül.

David Burke szerint egyébként könyvének főhőse nem volt keményvonalas sztálinista, érzelmi alapon lett kommunista szimpatizáns, és nem érezte úgy, hogy elárulná hazáját, csak egyenlő esélyeket akart biztosítani a Szovjetunió számára.