Nem kell sokat töprengeniük a kínai CCTV munkatársainak a napi témákon, hiszen amikor belépnek munkahelyi számítógépes rendszerükbe, az első dolog, ami szemük elé tárul, az egy rövid lista arról, hogy miről nem tudósíthatnak.

A legutóbbi tiltott témák között szerepelt például egy helyi egészségügyi botrány, egy hollywoodi film története. Ezen felül azt is meghatározták, hogy miként lehet tudósítani Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolásáról.

A cenzúra a Kommunista Párt hatalomra kerülése óta működő dolog Kínában. A tavalyi év végén három olyan téma volt, amiről a közszolgálati televízió, a CCTV munkatársai nem tudósíthattak.

December 19-én a tévések rövid feljegyzést kaptak arról, hogy nem adhatnak hírt egy várandós bevándorló haláláról, amiről a kínai média egyébként széles körben tudósított.

A történet akkor kezdődött, amikor az asszonyt egy pekingi kórházba szállították. Bár a férje szerint csak megfázott, az orvosok azt állították, hogy tüdőgyulladása van, ezért sürgős császármetszést akartak végrehajtani rajta.

A férj, mivel biztos volt benne, hogy a kórház csupán egy költséges műtétet akar vele kifizettetni, visszautasította a császármetszést. Három órával később az asszony meghalt.

A CCTV munkatársainak adott tömör utasítás arra nem adott magyarázatot, hogy a köztelevízió miért nem adhat hírt az esetről. Kínában az egészséggel kapcsolatos kérdések mindig is közérdeklődésre tartottak számot, ráadásul általános a vélemény, hogy az orvosok gyakran szükségtelen vizsgálatokat végeztetnek és drága gyógyszereket írnak fel bevételeik növelése érdekében.

Két nappal ezt követően, december 21-én újabb üzenet érkezett a CCTV munkatársaihoz, amelynek értelmében tilos arról tudósítani, hogy egyes amerikai filmeket betiltottak a kínai mozikban. Az értesítés indoklást ismét nem tartalmazott, bár az utóbbi időben feszült volt a helyzet Kína és az Egyesült Államok között bizonyos kereskedelmi kérdések miatt.

A harmadik, problémás ügy a pakisztáni ellenzéki vezető, Benazir Bhutto halála. Mivel Kína és Pakisztán közeli szövetségesek, a pekingi kormány valószínűleg nem akart felesleges gondokat okozni Iszlámábádnak.

Mivel azonban felettébb nehéz lett volna teljes egészében figyelmen kívül hagyni a korábbi kormányfő halálát, így a CCTV munkatársai konkrét utasításokat kaptak.

Így közölték az újságírókkal, hogy ragaszkodjanak a tényekhez és semmiképpen se hozzák a merényletet összefüggésbe a Pakisztánban zajló belső feszültségekkel, és ne említsék meg egy esetleges reform lehetőségét. Ebben az esetben az újságírókkal legalább azt közölték, hogy ki adta ki az utasítást: a párt Központi Propagandaosztálya.

A hongkongi Kínai Médiaprojekt nevű, az ázsiai ország sajtóját elemző szervezet kutatója szerint azonban ez a három példa csupán a jéghegy csúcsát jelenti. "Sokféle tiltás és utasítás létezik a legkülönfélébb hírek kapcsán, az okok pedig különbözőek" - fogalmazott David Bandurski.

A legérzékenyebb sztorik jellemzően a kínai vezetőkhöz kapcsolhatóak, de az egészségügyi, az oktatási és az inflációval összefüggő témákat is nagyon figyelik a pártközpontból. Ráadásul néha még az ártatlannak induló történetek is érzékennyé válhatnak. Legutóbb például egy, a digitális televíziózásról szóló összeállítás verte ki a biztosítékot, mert érintette a fogyasztói jogok kérdését.

Érdekes, hogy szakemberek szerint még a nyolcvanas években is nagyobb szabadságuk volt az újságíróknak a politikai tudósítások terén. Ennek a viszonylag nyugalmasabb időszaknak 1989-ben, a Tienanmen téri ellenzéki megmozdulás véres leverésével lett vége.