eur:
400.53
usd:
366.24
bux:
74049.03
2024. október 10. csütörtök Gedeon
fotó: Infostart, Varga Tamás és a kupa
Nyitókép: Infóstart

Gyümölcsfagyival mindig nehezebb nyerni - megkóstoltuk a díjnyertes balatonalmádi finomságot

Egy sorbet-val, homoktövises mangós fagylalttal nyerték el idén a Balaton Fagyija díjat. A megalkotója, a balatonalmádi Amaretto fagylaltozó volt. Kapott egy remek kupát is a szakmai elismerés mellé. Mi pedig elindultunk Balatonalmádiba, hogy megkóstoljuk ezt a gyümölcsfagyit. Varga Tamás, a cukrászda szakmai munkájáért felelős vezetője fogadott. Vele a kiállított kupa mellett, lényegében a vendégek között beszélgettünk.

Számított a díjra?

A fődíjra semmi esetre sem. Eddig hatszor indultunk, négyszer voltunk különdíjasok, de most nem reménykedtem benne.

Miért?

Sorbet jellegű fagyival ritkán lehet nyerni.

Akkor miért pont ezt a fagyit nevezték?

Nagyon szeretek a homoktövissel dolgozni. Már évek óta benne van a választékunkban. Ez egy szuper gyümölcs. Fanyar, teli vitaminokkal, de önmagában senki sem enné meg, annyira savanyú, ezért mindig kombinálni kell. A mangóval nagyon eltaláltuk az arányokat, és kimondottan a versenyre készült.

Megkóstoltam, kevésbé nyalánkság, ez az új trend?

Már a kérdés önmagában is “bántó”.

fotó: Infostart
fotó: Infostart, készül a fagylalt

Meglep!

A gyümölcskedvelőknek igazi csemege, még akkor is, hadd találjam ki, önnek a tejes, krémes, hagyományosabb fagylaltok ízlenek.

Ön a szakember, nyert, de ha körbenézek, hiszen a fagyizó előtt beszélgetünk a kupa mellett, mintha az emberek inkább az én ízlésemet követnék.

Valóban, a többség a tejes fagylaltokat kedveli, de mi mindenkinek szeretnénk a kedvében járni, így van választék bőven.

Amikor beszélgetünk, kellemes az idő, de szó sincs nyárról, mégis hosszú sor áll, tehát már most is van kereslet, a díjnak is szól ez?

Egy szakmai díjat kaptunk, ami nagy elégedettség, de, és ennek pláne örülünk, üzleti haszna is van. Mondták már sokan, hogy kimondottan a “tövis fagyiért” jöttek és szerencsére persze mást is megkóstoltak.

Elmosolyodott, amikor a szakmai díjat említette, komoly versenyről van szó, vagy inkább marketing?

Öt fős zsűri volt, benne három kimondottan neves szakember. Két mestercukrász, az egyiknek Grazban is van cukrászdája, tehát jól ismeri a nyugati trendeket is. A harmadik bíráló a cukrász ipartestület szakmai elnöke volt, és persze a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke és titkára, vagyis két prominens tagja is bírált, de hát nemcsak jót, hanem eladhatót is kell csinálni. Nekik nagy köszönet a Balaton fagyija díj megteremtéséért. Kimondottan büszke vagyok erre a kupára.

fotó: Amaretto cukrászda
fotó: Amaretto cukrászda, Varga Tamás, Szabó Tamás (tulajdonos) és a kupa.

Trendváltásról van szó a sorbet jellegű fagylalttal?

Nem hiszen, egyszerűen ez nagyon jól sikerült, az emberek többsége, ahogy mondtam, a tejszínes fagyikat szereti.

Szinte minden fagyijuknak van valami fantázianeve, a csokoládé-vaníliát is már így kell eladni?

A legnagyobb “körítés” az a tábla ön mögött, amelyre az van felírva, hogy 1996 óta működünk. Ez egy 27 éves sztori, sok munka van benne. A látvány valóban elvárás. Ami a lényeg, hogy nekünk minden fagyi egyformán fontos, tehát mindegyik kap egy kis cicomát.

De kell ennyi fagylalt, vagy 20-at számoltam a pultban, neves éttermek csak néhány, viszont kiváló ételt tartanak, nem sikk 40-50 sornak szerepelnie az étlapon?

Elmagyarázom. Jön egy család, mondjuk egy hétre. Mindegyik tagjának van kedvence, de szeretne kipróbálni valami újat, egy csipetnyi luxust, akkor neki minden napra kell kínálni valami különlegeset. Azt figyeltük meg, hogy a visszatérő vendégek, ha két gombócot kérnek, akkor az egyik állandó, a másikat viszont variálják. Ezért ez a viszonylag nagy választék. Nem szeretnénk unalmassá válni.

Ha már a családokat említi, tavaly ilyenkor 400 forint volt egy gombóc, most pedig 550, ez 37,5 százalékos emelkedés. Kevés ez vagy sok? Talán a családoknak sok. Mit gondol erről?

Pontosítsunk:, tavaly 400 forinttal nyitottunk, a főszezonban 450-ért kellett már adjuk.

Gyorsan számolom, most 4400 forint lenne átlag két gombóccal számolva négy embernek, az már nem kevés.

Ott a másik tábla, ha 8 gombócot rendel, akkor 50 forint kedvezményt kap gombóconként. Tényleg szeretnénk, ha megfizethetők lennénk azoknak is, akiknek a mi fagyizónk egy program. Így már csak 4000 forint a 4400.

Kétségkívül, de önöknek elegendő ez az emelés?

Jó kérdés, nekünk nincs rezsicsökkentett tejünk, cukrunk, az energiát is magasabb áron kapjuk. Arról már nem is beszélve, hogy az alkalmazottak bérén is emelni kellett. Próbálunk nyereségesek is lenni, de a mi inflációnk magasabb, mint az átlag.

Ha már bérek, megéri egy balatoni fagyizóban dolgozni?

Szerintem igen, van teljesítménybérezés is, mennyi fagyit tudunk eladni, azaz milyen kedves valaki a vevővel. Azonban mosolygok, amikor 800 ezer forintos balatoni fizetésekről ír a sajtó.

Mert mennyi?

Nem fog tőlem számot hallani, de szerintem jobban megéri nálunk dolgozni, mindennel együtt, mint mondjuk egy diszkont élelmiszer-áruházban.

Értem a célzást, itt van egy a 71-es út túloldalán.

Vegye számításba, hogy 1996 óta mi fix munkát tudunk biztosítani, ez sok embernek nagyon fontos, hiszen voltak gazdaságilag vérzivataros évek is, és a mostani idők sem könnyűek.

De megéri?

Ha az időjárás úgy akarja, rendesen lehet keresni, az esős áprilisnak mi nem örültünk, de most, ha oldalra nézek, szépen fogy a termékünk, látja, csak egy kis égi segítségre van szükségünk. Ha pedig az elmúlt 27 évet nézem, akkor a tisztességes munkájának van értelme, annak megvan a gyümölcse, de ezért vastagon meg kell dolgozni. Sok lemondással jár a vendéglátós élet, hiszen mi akkor dolgozunk a legtöbbet, amikor mások pihennek. Mi pedig próbáljuk meg jobbá tenni a szabadidejük eltöltését, ez az életünk, ez a feladatunk.

Fotó: Infostart
Fotó: Infostart, Varga Tamás és kollégája munkában

Azzal mit kezd, amikor valaki a nyugati, mondjuk az olasz fagyizókról áradozik?

Ezek a magyar fagylaltozók, amelyek mondjuk díjakat nyertek, felveszik a versenyt az olaszokkal is, és ha az árakat említené, még mindig gombóconként átlagban 200 forinttal olcsóbbak vagyunk.

Magyarországon mi a fagyitrend?

Ami biztosan változik, az az egészségtudatosság.

Ne vicceljen, cukor, tej, ostya, hol itt az egészség?

Egyrészt vannak cukormentes fagylaltok, másrészt glutén- és laktózmentesek, de ami a legfontosabb: az alapanyagok. Minden valódi, évek óta vége van az állományjavítós, habosítós porfagyik világának. A díjmentes fagyinkban növényi rostok vannak, és 100 százalékos gyümölcspüré. Akár a vegán étrendbe is beilleszthető.

Nem tudom nem megkérdezni, hogy mi ez a kutyafagyi, mert ilyenük is van, újabb pénzcsalogató ötlet?

Minden gazdinak mondom, hogy rossz ötlet az ujjbegyről édességet adni a kutyusnak, ez nekik rossz, megbetegedhetnek tőle, más az emberi és más az állati szervezet. Amit mi kínálunk, az egy ízesített, vízből és speciális növényi porból készített fagylalt. Ezt nyugodtan megehetik a kutyák is, de ezen nincs haszon, viszont szeretnénk ezzel is kedveskedni az állatbarátoknak. Ha úgy tetszik, ez is egy új trend a fagylaltozásban.

Címlapról ajánljuk

A hurrikán fogságában a magyar csillagász

A szélnél is sebesebben terjednek az álhírek a Floridában pusztító hurrikánról – mondta az InfoRádióban Kiss László csillagász. A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója Orlandóban egy szállodában vészelte át a hatalmas vihart.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.10. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×