eur:
393.92
usd:
368.88
bux:
65781.71
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Adományokat pakolnak az Országos Kórházi Főigazgatóság pestszentlőrinci telepén, ahonnan huszonnégy raklapnyi, több tízmillió forint értékű egészségügyi segélyszállítmányt indított útjára a kormány az Európai Unió segítségnyújtási mechanizmusa keretében Ukrajnába, az ukrán egészségügyi minisztérium részére 2022. március 21-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Magasabb inflációval, alacsonyabb növekedéssel számol a jegybank idénre

Az ukrajnai háború negatív hatásai miatt az inflációs várakozásokat felfelé, a növekedési várakozásokat pedig lefelé módosította erre az évre a Magyar Nemzeti Bank. A részletekről Balatoni Andrást, a jegybank igazgatóját kérdeztük.

„Ez a konfliktus nagyon sok csatornán keresztül éri el a magyar gazdaságot. Látható, hogy emiatt magasabb inflációs pálya bontakozik ki az idei évben, emellett pedig a gazdasági növekedés alapvetően visszafogottabb lehet, mint amire korábban számíthattunk. A magyar gazdaság alapvetően élénk növekedési pályán haladt, a tavalyi év végén 7 százalék fölött volt, és vannak olyan ún. magas frekvenciájú heti adataink, amelyek azt mutatják, hogy az idei első negyedévben ez még gyorsulhatott is, 8-9 százalék között lehetett volna a gazdasági növekedés üteme, ha nincs ez a konfliktus, illetve az erre adott szankciók nem lépnek érvénybe” – foglalta össze az elmúlt hónapok gazdasági dinamikáját Balatoni András.

Az igazgató leszögezte, hogy Oroszországba és Ukrajnába a magyar export nem jelentős,

a hazai kivitel 3-4 százaléka megy a háborúval érintett két országba.

De visszafoghatja egyéb csatornákon a magyar növekedést a háború:

  • „egyrészt az egész európai konjunktúra visszafogottabb lehet, látható, hogy Németországra, Olaszországra vonatkozóan már csökkennek az előrejelzések az idei évi gazdasági növekedés tekintetében,
  • másrészt az ellátási láncok, amik már az elmúlt negyedévekben sem voltak éppen a legjobb formában, további szakadozása várható, így nem feltétlenül fog tudni majd az ipar kínálati oldalról olyan mennyiségű terméket előállítani, mint amihez hozzászokhattunk az elmúlt időszakban”.

Balatoni András szerint a magyar infláció emelkedésének döntő része nemzetközi hatásra történik. A magyar adat beleillik a nemzetközi környezetbe, sőt, mint az igazgató kiemelte, a Visegrádi országokban a magyar várakozás az alacsonyabbak közé tartozik, hiszen

  • Csehországban 10-11 százalékra számítanak,
  • Lengyelországban is inkább 11 százalékhoz lesz közelebb az infláció,
  • Magyarországon az idén 7,5 és 9,8 százalék között várja a jegybank.

Az MNB igazgató beszélt a növekedési kilátásokról is.

„A tavalyi 7,1 százalékoz képest azért lassulás lesz – mondta Balatoni András –,

2,5 és 4,5 százalék között lehet az idei gazdasági növekedés.

A lassulásban nagyon fontos szerepe van természetesen az orosz–ukrán háborúnak.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×