eur:
394.2
usd:
369.96
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
室外天然气连接管道法兰
Nyitókép: BIN WANG/Getty Images

Ez az európai ország érezheti meg legjobban a földgázhiányt

Ha extrém hideg lesz az idei tél, akkor Szlovákiában már február végére elfogyhat a gázkészlet – erről beszélt egy tévéműsorban a hétvégén a szlovák gazdasági miniszter, aki azt is elmondta, hogy akár a gyártóüzemeket is leállítanák két hétre. Az Erste Bank olaj-, és gázipari elemzője az InfoRádiónak azt mondta, hogy egész Európában alacsony a gáztározók töltöttsége, a legsúlyosabb helyzet pedig nem Szlovákiában, hanem az Egyesült Királyságban van.

Hónapok óta téma, hogy Európa-szerte alacsony a földgáztárolók telítettsége, a telet megelőző időszakra jellemző 90 százalékos értékek most csupán 75-76 százalék körül alakultak. Mindez azt jelenti, hogy extrém hideg esetében valóban kiürülhetnek a tározók, illetve alacsonyabb lehet a gáznyomás, ami fennakadásokhoz vezethet az ellátásban.

Pletser Tamás elmondása szerint az európai tapasztalatok eddig azt mutatták, hogy a leghidegebb téli időszakban a tárolók töltöttségének körülbelül a 70-72 százaléka ürült ki, amiből következően az említett 75 százalékos töltöttség akár elég is lehetne. Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy a gáz kitárolása technikailag úgy történik, hogy azzal párhuzamosan a nyomás is csökken a tározókban, 0 közeli állapotra tehát nem lehet őket kiüríteni – mutatott rá az az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője. Emiatt tehát ha nagyon hideg lesz a tél, akkor a mostani alacsonyabb töltöttség okozhat nyomásproblémákat, ez pedig az ellátásra is visszahat.

Pletser Tamás érdeklődésünkre megerősítette: bár néhány évvel ezelőtt előfordult, hogy Magyarországnak kellett Szerbia segítségére sietnie hasonló problémák miatt, az

meglehetősen extrém helyzet, ha nincs elegendő földgáz,

illetve akkora nyomás egy ország rendszerében, ami biztosítaná az összes fél számára a megfelelő ellátást.

Az Erste Bank munkatársa úgy véli, a legsúlyosabb helyzet az Egyesült Királyságban lehet, ahol valószínűleg még rosszabb az ellátottság, mint az Európai Unióban, miközben a tározói kapacitásaik is jóval alacsonyabbak. A britek ugyanis nagymértékben rábízták magukat a teljes szabadpiaci ellátásra, ami a mostani extrém körülmények között visszaüt rájuk – fűzte hozzá Pletser Tamás.

A szakember végezetül arra is kitért, hogy a mostani nagyon magas gázárak miatt a fogyasztói oldal is elkezdett reagálni. Több műtrágyagyártó cég és vegyipari vállalat is jelezte ugyanis Európában, hogy a mostani árak mellett beszüntetik a tevékenységüket, ami ismételten visszahat a keresleti oldalra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×