Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.92
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Kiderült, mit gondol az ország az idősek vásárlási idősávjának szűkítéséről

Friss közvélemény-kutatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a magyar lakosság mit gondol arról az elképzelésről, hogy a jelenlegi 3 óráról 2 órára szűkítse a kormány az időseknek fenntartott vásárlási idősávot a veszélyhelyzetben.

A magyarok kétharmada (67 százaléka) egyetért azzal az ötlettel, hogy a koronavírus-járvány miatt a 65 év felettieknek fenntartott 9-12 órás vásárlási idősávot 2 órásra szűkítsék – derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból. A szűkítés melletti legerősebb érvet, miszerint ezzel a változással a kereskedők is jól járnának, a válaszadók 37 százaléka osztja, míg további 30 százalék szerint két óra biztosan elég az időseknek a napi bevásárláshoz.

Az idősáv változatlanul hagyása melletti 33 százalék körében a két érv közel azonos súllyal esik a latba: 16 százalék szerint az idősáv szűkítése növelheti a zsúfoltságot és a járványveszélyt a boltokban, míg 17 százalék úgy véli, hogy azért nem kell a 3 órás intervallumhoz hozzányúlni, mert ennyi idő biztosan szükséges a nyugodt bevásárláshoz az idősek számára.

Emlékezetes, március 27-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy másnaptól – a koronavírus-járvány elleni hatékony küzdelem érdekében – kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére. A szigorítás része volt az a döntés is, hogy 9 és 12 óra között kizárólag az idősek (65 év felettiek) mehetnek be és vásárolhatnak a nyitva lévő élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.

A kereskedők módosítanának

Már április közepén olyan lapinformációk láttak napvilágot, miszerint kereskedelmi körökben egyre gyakrabban felmerül annak lehetősége, hogy a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték az ágazati szereplők. Az ötlet az volt, hogy két órára változna a 65 év felettiek által a bolti vásárlásra kizárólagosan fordítható idő délelőttönként, ráadásul szombatonként teljesen megszűnne. A kereskedők fő érve az volt, hogy – ez különösen a kijárási korlátozás első heteire volt igaz – miközben a reggeli idősávban, nyitástól 9 óráig megugrott az élelmiszerüzletek forgalma és nem egy helyen sorállás alakult ki, addig a forgalom a háromórás speciális szakaszban látványosan visszaesett 12 óráig.

Legutóbb május 13-án a Magyar Nemzet járta körbe a kérdést. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára úgy nyilatkozott a lapnak: támogatják az idősáv szűkítést, valamint a hétvégi vásárlási korlátozások feloldását. Vámos György szavai szerint már javasolták a döntéshozóknak az idősáv rövidítését, mivel a korábbi vásárlási hullámok lecsengése után a tapasztalatok szerint 11 és 12 óra között már kevesen vannak a boltokban.

Az érintettek szerint

A többségek támogatja a szűkítést. A Pulzus kutató mostani felmérése szerint ugyanis a 60 év felettiek körében az ötlet támogatottsága 62 százalékos. Ezen belül 38 százalék elfogadja a kereskedők érveit, míg 24 százalékuk szerint két óra elég a napi bevásárlásukhoz. A megkérdezett idősek 15 százaléka aggódik csupán amiatt, hogy a szűkítése növelheti a zsúfoltságot és a járványveszélyt a boltokban, míg 23 százalékuknak igenis kell a három óra a nyugodt bevásárláshoz. Az utóbbi véleményt a 18-39 évesek 13 százaléka, valamint a 40-59 évesek 15 százaléka osztja.

A kutatásból az is kiderül, hogy a férfiak és a nők között nincs érdemi véleménykülönbség: 69, illetve 66 százalékuk támogatja az idősávszűkítés ötletét. Az érvek súlyában viszont akad eltérés: a nők számára többet nyom a latban az, hogy ezzel a kereskedők is jól járnának, míg a férfiak körében erősebb érv az, hogy a két óra biztosan elég az időseknek a napi bevásárláshoz.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×