Párbeszéd a gazdaságról: már mindenki a válság időpontját keresi

Újabb kihívások várnak a világ-, az európai és a magyar gazdaságra a következő években, mert a növekedési ciklus végén járunk - állították az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című elemző műsorának vendégei: Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszék professzora és Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke.

Arra a kérdésre, hogy mik a világgazdaságra ható legfőbb tényezők, Magas István két dolgot emelt ki. Egyrészt a világgazdaság nagyon politizálódik, főleg a transzatlanti törésvonal nyomja rá a bélyegét, és ennek következménye, hogy a közeljövő NATO- és Putyin-Trump találkozói nagyban befolyásolják a világgazdaság menetét is. Másrészt még mindig sok nagy jelentőségű geopolitikai megoldatlan probléma van a világban, mint a Brexit kérdései, az Iránnal kapcsolatos nyugati álláspontok, vagy az orosz embargó, a Koreai-félsziget nukleáris mentessége, így csak mérsékelten lehetünk optimisták - derül ki az Alapblog összefoglalójából.

Ezek Szabó László szerint is fontos témák, de a gazdasági kilátások tekintetében másodlagosak. A legfontosabb tényező, hogy hol járunk a jelenlegi gazdasági ciklusban. A jelenlegi fellendülést Amerika vezeti, ahol 9 éve látunk növekedést – ez az elmúlt 100 év második leghosszabb ilyen időszaka. Most már egyre több jel utal arra, hogy ennek a ciklusnak a kései szakaszában járunk: megjelent az infláció, rekord alacsony a munkanélküliség. Ezeken a geopolitikai tényezők módosíthatnak, de kevésbé fontosak.

Jól mutatják ezt a számok is. Az Egyesült Államok gazdasága nagyságrendileg 20 ezer milliárd dolláros gazdaság. Ha van 3 százalékos reálnövekedés és 2 százalékos infláció, akkor az évi ezermilliárd dollár GDP-bővülést jelent. Ehhez képest egy 50 milliárdos forgalomra kivetett vám 1-2 milliárd dollár változást eredményez, ami kiváló sajtótéma ugyan, hat a pszichére is, de a rövid távú gazdasági növekedésre nincs lényeges hatással.

Azért kell az Egyesült Államokra koncentrálni, mert egyrészt az a legnagyobb gazdasági blokk, másrészt - szemben Kínával és az Európai Unióval - nettó importőr, harmadrészt ahogy a ciklus elején ők kezdték meg kamatvágást és a mennyiségi lazítást, úgy a monetáris szigorítás útjára is ők léptek először.

Geopolitikailag a legnagyobb kihívás az Egyesült Államok és Kína viszonya. Ezt a mai amerikai vezetés felismerte, így az ő konfliktusuk kevésbé gazdasági, mint politikai. Amerika már nem engedheti, hogy komplett iparágak kerüljenek át Kínába, mert akkor az amerikai gazdaság nagyon kiszolgáltatottá válhat, és ez egy a korábbitól eltérő szabályokkal működő világban gond lehet. Ezért is folytat Trump olyan politikát, hogy minden amerikai vállalat érezze, a Kínába kihelyezett termelés bizonytalan. Fontos érdek, hogy ne hagyatkozzanak kizárólag Kínára, hanem diverzifikáljanak, akár az ázsiai térségen belül is.

Magas István szerint, a közgazdász gondolkodásával nem tudja a külvilág érdemben Kínát befolyásolni, hiszen a nemzetközi munkamegosztás elvei szerint minden ország azt állítja elő és exportálja, amiben relatív előnyei és stabil felvevő piacai vannak. Az USA ilyen fő exportfelvevő célország. Viszont vannak stratégiai jelentőségű iparágak, amelyekből az Egyesült Államok már nem hagyhatja, hogy esetleg kiszorítsák. De ez kevésbé az acélipar és sokkal inkább a számítástechnika, a rakétatechnológia, a repülőgépgyártás vagy az energetika.

Szabó László szerint az EU sem fogja megúszni a globális gazdasági ciklus alakulását, mert jelentős külkereskedelmével számtalan módon csatlakozik a globális gazdasághoz. Itt ráadásul még nagyobb a baj, hiszen jó esély van arra, hogy a következő válságba az Eurozóna mínusz 0,4 százalékos alapkamattal megy bele, ami azt jelenti, hogy monetáris stimulusra lehetőségei igencsak korlátozottak.

Magas István még a termelési tényezők mobilitásának hiányát is kiemelte az EU-ban. Sem a tőke, sem a munkaerő nem tud kellően akadálytalanul áramlani, pedig milyen jó lenne, ha valaki, aki innen Franciaországba megy dolgozni, vagy fordítva, ugyanazokkal az egészségbiztosítási vagy nyugdíjkövetelményekkel szembesülne.

Ebből a szempontból az EU-ban az egyik legfeszítőbb dilemma gazdaságilag hagyományosan erős magországok és a keleti, déli periféria gyenge országai közös erőforrás-elosztási viszonyának megnyugtató rendezése. Úgy kellene elosztani a közösen befizetett EU-forrásokat, mint egy jól működő föderális országban, mint amilyen az Egyesült Államok vagy Kanada. De ettől ma igen messze vagyunk. Nem azért, mert a megoldási irányok nem látszanak, hanem azért, mert a nagy befizető országokban a kormányzó erők nem akarják.

Szabó László szerint az EU legnagyobb problémája a magas adósság, ami nulla közeli kamatszint mellett fenntartható, de most, hogy a világ nagy részén elindult az infláció és a kamatemelési ciklus, már nagy probléma. Már az előző válság is egy adósságválság volt, de most az adósság mértéke még nagyobb.

Ugyanakkor az az egy biztos, hogy a következő válság más lesz, mint az előzőek. A tábornokok is mindig az előző háborúk megismétlésére készülnek és ez a közgazdászokkal sincs másképp, akik miközben az előző válság problémáit próbálják orvosolni, gyakran újakat kreálnak.

Szabó László hozzátette, hogy furcsa ugyan ilyenkor, amikor a magyar és a világgazdaság csúcson pörög, azt hallani, hogy gyengék a növekedési kilátások, de az pont a ciklus tetejének jellemzője: mindenki úgy érzi, ez minden idők legjobbika. Azonban, ha monetáris stimulus nincs, a munkaerőpiaci bővülés is elfogyott, az adósság szintje nem fenntartható és a technológia sem fog gyorsan megmenteni minket, akkor bizony a következő 4-5 évre gyengék a globális növekedési kilátások, ami a magyart is determinálja.

Magas István ehhez hozzátette, hogy az EU-ban egy jóval rugalmasabb munkaerőpiac lehetővé tenné, hogy akár csökkenő havi munkaóra mellett is nőjön a termelés, mert ekkor több foglalkoztatottat tudunk tartósan bevonni a munkapiacokba. Ennek sok feltétele van, kezdve az oktatástól a lakhatáson és a közlekedésen át, de talán ebbe rugalmasabb irányba haladunk. Ezzel szerinte egy darabig lehet még nyújtani a ciklus tetejét, de vélhetően tényleg közel vagyunk a felszálló ág végéhez.

Szabó László azzal zárt, hogy a ciklusok olyanok, mint az évszakok. Rövidülhetnek, nyúlhatnak, de mindenképpen jönnek, úgyhogy két éven belül jó eséllyel látjuk a ciklus fellendülő szakaszának végét.

A teljes beszélgetés: