Ez összetett kérdés. Erre valóban nem gondoltam. Biztos, hogy jegybankelnökként is nagyon meglepett volna ez a javaslat, és biztos, hogy ez egy nagy lecke a jegybanknak, nemcsak az elnöknek, a Monetáris Tanácsnak is. Nem tud igazán jól lépni a Magyar Nemzeti Bank ebben a helyzetben. Egyrészt a jegybanknak kötelessége az árstabilitást elősegítenie, kötelessége lehorgonyozni a jelenlegi és a várható inflációt. Ennek megfelelően az árstabilitás szempontjából óriási kihívás, hogy ez a javaslat szándéka ellenére szükségképpen a forint árfolyamának romlásához vezet. Ugyanis minél több ügyfél képes visszafizetni a devizahitelt, annál gyengébb lesz a forint árfolyama.

Magyarországon az infláció és a forint árfolyama között meglehetősen szoros a kapcsolat, ennek megfelelően az MNB-nek valamit tennie kell. Vagy kamatot kell emelnie - ebben az esetben ez nem igazán tűnik hatékony fegyvernek, vagy ha igen, akkor nagyon durván kellene a kamatokat emelni, tehát legalább 200-300 bázisponttal. Vagy ami még szintén elképzelhető, hogy az MNB-nek a devizatartalékok terhére kell belépnie.

Itt két lehetőség van, az egyik a szokásos, normális devizapiaci intervenció, aminek az a veszélye, hogy szinte korlátlan lehet, és a nagy nehézségek és áldozatok árán végre megfelelő szintre nőtt devizatartalék viszonylag könnyen leolvadhat. A másik lehetőség az, amivel a jegybank kísérletezik, de egyelőre úgy látom, hogy félúton van, vagyis aukcionál. Olyan mértékben aukcionál devizát a saját tartalékaiból, amilyen mértékben a bankoknál visszafizetik a devizahitelt. Ennek az a problémája azonban, hogy mivel ez minden nap a piaci árfolyamon történik ez arra talán képes, hogy megakadályozza a forintot abban, hogy a 320-330-as szintre érjen el, de arra nem képes, hogy a negatív trendet megfordítsa. Ehhez arra lenne szükség, hogy a jegybank olyan fix áron álljon rendelkezésre, ami nagyjából még összhangban van az inflációs célokkal. Ebben az esetben azonban ilyet csak akkor lehet csinálni, ha a kormány és a jegybank szorosan együttműködik, és a jegybank élvezi a kormány formális vagy informális támogatását az ügyben

Ebben a viszonyban nem lát változást az utóbbi időben? Korábban ez nem volt felhőtlen.

Nem biztos, hogy én minden információ birtokában vagyok, de így messziről nézve nem érzékelek javulást.

Meddig tarthat a forintgyengülési folyamat?

A forint gyengülésére két folyamat hat: az egyik az eurózóna válsága, amelynek hatására tapasztalni lehetett a lengyel zloty, és sokkal kisebb mértékben még a cseh korona gyengülését is, másrészt pedig erre hat a mi belülről létrehozott nyomásunk, a végtörlesztéses konstrukció, ami szándékai ellenére az árfolyamot szükségképpen lefelé viszi. Nagyjából azt lehet mondani, hogy a 10-12 százalékos gyengülésnek, ami bekövetkezett az elmúlt két hétben, legalább a fele belföldi eredetű, a másik fele maximum az, ami a külföldi tényezőknek tulajdonítható. Hogy hol és mikor fog záródni vagy megoldódni vagy legalább enyhülni az eurózóna, ezen belül a görög válság, azt nem tudom megmondani. Arra szintén nem érzem magam felkészültnek, hogy jósoljak, hányan, milyen összegben fognak előtörleszteni, illetve hogy ennek milyen tovagyűrűző hatása lesz a piaci bizalomra.

Nemcsak azért gyengül a forint árfolyama, mert most megnő a deviza iránti kereslet, akik visszafizetnek, azoknak devizát kell vásárolni, miközben a devizakínálat nem nő, tehát ettől biztos, hogy romlik az árfolyam. Emellett van egy közvetett hatás is. Megnő azoknak a terhe, akik nem tudnak visszafizetni, és minden előzetes becslés szerint ők sokkal többen vannak. Ezeknek a rosszabb helyzetben lévő adósoknak a visszafizetési képessége is romlani fog, mert már eddig is alig tudtak fizetni, most pedig még kevésbé tudnak majd. Ez viszont további bizalmatlanságot hoz a bankrendszer, a pénzügyi rendszer és a magyar gazdaság iránt, ez pedig összességében mind a belföldi, mind a külföldi szereplőknél a bizalmat gyengíti.

A saját bankján keresztül sincsenek adatai arra, hogy hányan kívánnak élni a kedvezményes végtörlesztéssel?

Két-három napja nyílt csak meg a lehetőség, egyelőre ebből nem lehet következtetést levonni. Az első napokban jó pár százan jelentkeztek, hogy ők élni kívánnak a lehetőséggel, de hogy ez hova fog menni, azt nem tudni. Az év végéig még majdnem három hónap van hátra.

Arra van pontos szám, hogy a magyar bankrendszer és a jegybank mennyi végtörlesztési igényt bír ki?

A teljes összeg az nagyjából ötezer milliárd forint, illetve ma már több, mert amióta a bejelentés elhangzott, azóta a forint 10 százalékot romlott, tehát inkább 5500 milliárd. Ez a fizikai maximum, amit vissza lehet fizetni. Ebből nem kaptak lehetőséget a visszafizetésre azok, akik a leginkább rászorultak, tehát akik már 90 napon túl nem fizetnek és akiknek a feje fölött ott lóg a kilakoltatás veszedelme. A saját és a bankunk mély meggyőződése szerint mindenáron el kell kerülni, hogy tömeges kilakoltatás legyen, ezért javasoltunk az év elején egy egészen eltérő konstrukciót a helyzet kezelésére, amit a Bankszövetség nem fogadott el, ennek következtében a kormány sem tudott érdemben tárgyalni. Tehát ez a réteg eleve kizáródik a visszafizetésből. Emellett biztos, hogy nagyon-nagyon sokan nem tudnak élni a lehetőséggel, mert nincs felhalmozott megtakarításuk, vagy a családban, ismeretségi körben nem tudnak olyan forráshoz jutni, amiből előtörleszthetnének.

Az az érzésem, hogy a bankok hitelezési képessége is korlátozott lesz, több okból is. Egyrészt önmagában az a tény, hogy a devizahitel ekkora teret nyert, annak az egyik fontos oka nemcsak a kamatkülönbözet volt, hanem az, hogy a magyar gazdaságban nincs elégséges hosszú lejáratú forintforrás. Eleve alacsony a forintmegtakarítások szintje, ezen belül a hosszú lejáratú megtakarításoknak a mértéke nagyon kevés. Ami volt, azt a 2001 és 2008 közötti, óriási deficiteket felhalmozó költségvetési politika kiszívta a rendszerből. Pont azért került előtérbe a devizahitelezés. Ma sem más a helyzet. Ugyan sokkal kedvezőbb a költségvetés pozíciója, mint évekkel korábban, de nincs nagy mértékű forintmegtakarítás a rendszerben. Tehát hosszú forintforrása csak nagyon korlátozottan van a bankrendszerben.

Másodsorban a forintkamatok most is lényegesen magasabbak, mint a svájci frankkamatok, ami azt jelenti, hogy olyan nagy megkönnyebbülést, mint amit várnánk abból, hogy 25-30 százalékot elenged a rendszer az előtörlesztésnél, nem hoz a törlesztőrészletben. A kamat ugyanis annyival magasabb, hogy jelentős mértékben kiegyenlíti azt a megtakarítást, amit a sokkal alacsonyabb árfolyam adna. Nem vagyok biztos abban, hogy azok a bankok, amiknek van esetleg hosszabb lejáratú forrása, a tőkehelyzete lehetővé teszi, hogy kockázatmentes állampapírok vagy jegybanki betét helyett kockázatos jelzáloghiteleket nyújtsanak. A pénzügyi rendszernek van egy törvénye, amely szerint a kockázattal súlyozott eszközök arányában kell a tőkét képezni. Ha a kockázatok az eszközökben, a kihelyezésekben megnőnek, tehát nem az állam lesz az adósa egy takarékszövetkezetnek, mondjuk, hanem a jelzáloghiteles ügyfél, az egyiknek a kockázati súlya a nulla, a másiknak pedig száz százalék, ami azt jelenti, hogy sokkal több tőkét igényel. Nem vagyok biztos abban, hogy ezt ők meg tudják csinálni.

Nincs igazából fogalmunk arról, hogy az 5500 milliárdból mennyit fizethetnek vissza. A becslések valahol az egynegyed, az egyötöd és a negyven százalék között pulzálnak, de senkinek nincs mértékadó becslése.Hogyan látja az alapkamat pályáját a következő időszakban?

Az előtörlesztés nélkül, ahogy azt a piacok előre jelezték, fél-egy év horizontján feltétlen csökkenő pályát irányzott elő, azt is figyelembe véve, hogy az infláció és az inflációs várakozások is inkább lefelé mutattak. A végtörlesztésnek a hatását azonban nem tudom megbecsülni. Ha a forint árfolyama hosszú ideig 290 vagy pláne 300 körül marad, és ha a kamatok nem növekednek, akkor az infláció fog növekedni, de jelentősen. Hozzá kell tennem azt is, hogy a jegybank tevékenységétől függetlenül az alapkamat egy nagyon fontos iránymutató a pénzügyi piacok számára, de ha a jegybank a piacok szándékaival, várakozásaival szembe megy, a piacok ettől függetlenül is cselekednek. A jegybanknak az alapkamata a rövid lejáratú pénzek kamatainál jelent fontos iránymutatást. A hosszú oldalt, ha a piac úgy ítéli meg, hogy az alapkamat nem jó helyen van, attól függetlenül a hosszú lejáratú hozamokat, az állampapírok hosszú lejáratú hozamát autonóm módon fogja befolyásolni. Már most is azt látni, hogy miközben a jegybanki alapkamat maradt, ahol volt, az egy éves lejáraton túl a 3-5-10 éves állampapíroknak a hozama 100-120 bázisponttal, 1-1,2 százalékkal emelkedett, függetlenül a jegybank cselekvésétől. Tehát a piacok a kamat emelkedését árazzák most.

A bankok mit tehetnek ebben a helyzetben? Mert ha a szavait jól értem, akkor nem mindig szabad akaratukból döntik el a következő lépésüket.

Nem önmagában a bankok szempontjából kell ezt a helyzetet tekinteni. A legfontosabb - és minket a devizahitelek kapcsán mindig is az vezetett - annak a szociális katasztrófának az elkerülése, ami kialakulóban volt, és ma is velünk van. Még mindig nem született érdemi, széles körű, átfogó javaslat arra vonatkozóan, hogy mi legyen azzal a 100-120 ezer családdal, amely már több mint 90 napja nem fizet, és akiknél előbb-utóbb meg fognak jelenni a végrehajtók.

Elindult a Nemzeti Eszközkezelő 1,9 milliárd forint tőketartalékkal, de a jövő évi költségvetésben 3 milliárd van a működésre tervezve. Kevés ez az összeg?

Ez végtelenül kevés. Gondoljon bele abba, hogy százezer lakásnak az értéke, hogyha csak 5 millió forintjával számoljuk, akkor is 50 milliárd. A nagyvárosokban 5 milliónál többet ér egy lakás. Tehát ez egyszerűen köszönőviszonyban nincs azzal az összeggel, azokkal a bajban lévő családokkal, akikről beszélünk.

Technikailag nem tartom szerencsésnek azt a javaslatot, ami az eszközkezelő kapcsán terítékre került. Azt gondolom, hogy nem a bankok oldaláról kell elsősorban nézni ezt. Bár hozzá kell tennem, hogy a hét-nyolc legnagyobb magyar bankból legalább négy-öt nagyon súlyos veszteséggel fogja ezt az évet is zárni a bankadó és a végtörlesztés következtében. Már tavaly is három nagy bank nagy veszteséggel zárt, idén legalább 4-5 nagy bank lesz nagyon veszteséges. Ennek a magyar gazdaság szempontjából az a jelentősége, hogyha a bankok elveszítik a tőkéjüket, akkor a törvények okán két lehetőségük van. Vagy az, hogy a hiteleiket eladják, visszaveszik, lecsökkentik, így alkalmazkodnak a törvényi előírásokhoz. Nagyon szigorú törvény írja elő, hogy egy adott hitelállományhoz mekkora tőkével kell bírni egy banknak. Ha veszteséges a bank, akkor csökken a tőkéje. Az egyik lehetőség, hogy a hiteleket veszi vissza. A másik lehetőség pedig az, hogy megtörli a száját a tulajdonos, és feltőkésíti a bankot arra a minimum szintre, ami ahhoz kell, hogy a jelenlegi aktivitását fenn tudja tartani - de ez nem elég arra, hogy növekedni tudjon.

Miért tenne ilyet egy tulajdonos? Mi kell ahhoz, hogy egy tulajdonos megtörölje a száját, és ebben a helyzetben azt mondja, hogy érdemes ide pénzt tenni?

Részben ez attól függ, hogy azok a tulajdonosok, akik Magyarországra bejöttek, hosszú távra jöttek, és óriási pénzeket fektettek be eddig. A közhiedelemmel ellentétben a külföldi bankok az elmúlt tíz évben nettó alapon egy fillért nem vittek ki a nyereségükből Magyarországról. Az összes nyereségüket adó után itt visszafektették, és még többet is be kellett tenni, hiszen, mint említettem, ahhoz, hogy mondjuk 2000 és 2008 között olyan gyorsan tudjanak növekedni a bankok, ahhoz a törvények okán is egyre több és több tőkére volt szükségük. Tehát ezek a bankok nagyon-nagyon sok pénzt fektettek be, sok munkahelyet hoztak létre, elképesztően sok adót fizettek. A legnagyobb adófizetői voltak egyébként szektorálisan a magyar költségvetésnek, úgyhogy remélem, hogy ők nem átszállóban jöttek ide, nem fognak kivonulni, de ilyen körülmények között növekedni sem tudnak. Nehéz arról meggyőzni a tulajdonosokat, hogy olyan országba fektessenek be minél többet, ahol évről évre egyre nagyobb veszteséget realizálnak, úgyhogy ez sajnos nem megy. Ez azért nagyon nagy baj, mert Széchenyi óta tudjuk és a józan ész is ezt mutatja, hogy ha nincs hitel, ha nem tudnak a hitelek növekedni, ha a lakosság, a kisvállalkozók, a nagyvállalatok nem tudnak hitelhez jutni, akkor nem lesz beruházás, nem lesz növekedés, nem lesz foglalkoztatás, nem lesz új munkahely, nem lesz jövedelem, nem lesz adóbevétel a költségvetésben. Mindaz marad el, amire nagy szüksége lenne az országnak.

Recesszió várható?

Remélem, hogy a közgazdasági, statisztikai értelemben vett recessziót el fogjuk tudni kerülni, de nem vagyok ebben biztos, ugyanis, ha a jövő évi képet magunk elé vesszük, akkor azt látni, hogy a költségvetésben ehhez az évhez képest nagyjából a nemzeti össztermék 3 százalékának megfelelő szűkítést kell végrehajtani. Tehát a költségvetési oldalról a kereslet 3 százalékkal csökkenni fog a belföldi piacon. Ez mindenképpen lefelé mutató kockázatot jelent a gazdaság szempontjából, annál is inkább, mert a 3 százalékos szűkítésnek legalább a fele adóemelésből jön össze, és az adóemelésnek még teoretikusan sincs semmilyen pozitív hatása a gazdaság növekedésére.

A kiadások csökkentésének egy idő elteltével lehet pozitív hatása a növekedésre, mert ez azt jelenti, hogy a költségvetés újraelosztása mérséklődik, és akkor a gazdaság többi része több levegőhöz tud jutni. Tehát a költségvetés oldaláról egy negatív sokk éri a gazdaságot, amúgy helyesen, mert nagyon fontos, hogy a költségvetési hiány kontroll alatt maradjon.

A másik növekedésserkentő erő lehetne a nettó export növekedése, az a külföldi kereslettől függ jelentős mértékben. A nettó export növekedésében azonban azt látni, hogy Európában a különböző konjunktúraindexek, bizalmi indexek, megrendelések meglehetősen szerényen alakulnak. Azt látni már az elmúlt egy-másfél negyedévben, hogy erőteljesen lassul az európai növekedés, a mi legfontosabb piacunkon, Németországban is. Innen tehát nagyon nagy lökést nem lehet várni.

A harmadik terület a hitelcsatorna. A legnagyobb bankok összességében veszteséggel fognak zárni, és majdnem biztos vagyok benne, hogy az egész bankszektor egésze is mínuszban lesz, ennek pedig az lesz a következménye, hogy még kevésbé fognak nőni a hitelek vagy még jobban fognak csökkenni. Hozzá kell tennem, hogy már idén is Magyarország az egyetlen ország a régióban, ahol csökken a hitelállomány, ami elválaszthatatlan ettől a rendkívül magas bankadótól.

Mindezt egybevéve nem látni olyan erőket, ami a gazdaság gyorsulásához vezetne. Van azonban egy olyan terület, amiből önmagában ki tud jönni egy-másfél százalékos többlet a gazdaságban, ez pedig a két autógyári beruházás, a Mercedes és az Audi beruházása, amelyek a jövő évben kezdenek üzembe lépni, és ezek önmagukban 1-1,5 százalékkal tudják javítani a növekedést. Azt remélem, hogy ezeknek a kedvezőtlen és az utóbb említett kedvező eseményeknek a szaldójaként azért egy szerény növekedés össze tud jönni, de nem mernék rá nagy tétben fogadni.

Az a szerény növekedés, amivel a jövő évi költségvetés számol, akkor ezek szerint nagyjából reális?

Az az érzésem, hogy az inkább az optimista szcenárió.Azt mondta, hogy tévedés azt állítani, hogy a bankok nyereséget vittek ki az országból. Forrást sem visznek ki? Mert a minisztérium és különböző források hosszasan sorolják, hogy mennyi forrást visznek el.

Forrást az elmúlt évben valószínűleg vittek ki, de ezt több év horizontján célszerű vizsgálni. A válság időpontjában, 2008 őszén és 2009 tavaszán összességében 8-10 milliárd euró pluszforrást hoztak be a bankok. Tudom, hogy ez nem a reklám helye, de a mi bankunk például Milanóból, Torinóból, tehát a központunkból a válság periódusában több mint négymilliárd eurót bocsátott a CIB rendelkezésére. Ezt azért kellett megtenni, mert ebben a kritikus helyzetben, ugye, amikor minden likviditási csatorna beszűkült, elfojtódott, akkor kénytelen volt az anyabank megsegíteni a leányát. Amikor a piacok kezdenek helyreállni, normalizálódni, akkor visszatér a központokba annak a likviditási segítségnek egy része, ami a válság mélypontján elkerülhetetlenné vált. Inkább az volna talán egy megalapozott összehasonlítás, ha azt néznénk, hogy az utolsó békeévben, 2007-ben mennyi volt a külföldi bankok magyarországi kihelyezése és ma mennyi - valószínűleg azt látnánk, hogy nincs különbség.

A jelenlegi gazdasági körülmények között milyen lehetőségeket lát az ország gazdasági növekedésének beindítására - ha lát?

A növekedés forrásai egyrészt külső, másrészt belső források. A külső forrásokat mi viszonylag kevéssé tudjuk befolyásolni, és ebből a szempontból az exogén sokkok, a külső hatások az elkövetkező 12-24 hónapban nem tűnnek kedvezőnek - és ez finom kifejezés.

Ami a belső forrásokat illeti, ott Magyarország az elmúlt három évben egy viszonylag kedvezőbb helyzetbe került abban az értelemben, hogy a 2002 és 2008 közötti roppant magas külső egyensúlyhiányt 2009-2010-2011-ben és a jövő évben is egy látható, nem lebecsülhető és nagyon fontos többlet váltotta fel. A folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 7-8 százalékáról 2 százalék körüli többletbe ment át. Ez azt jelenti, hogy hosszú évtizedek óta először olyan a beruházás-megtakarítási ráta, pozitívvá vált a folyó fizetési mérleg, pozitív a külföldi, a külső finanszírozási képessége az országnak, ami azt jelenti, hogy csökken a külföldi adósságunk is. Ez mindenképpen kedvező.

Ebben a helyzetben azonban költségvetési oldalról a növekedést serkenteni nem lehet, nem célszerű, nem érdeke a magyar gazdaságnak. Ezt megtapasztaltuk a korábbi években, és ennek a súlyos árát fizetjük ma. Akkor hogyan lehetne? Egyrészt a költségvetésben is talán lenne keresnivaló olyan átrendezéseket, átalakításokat végrehajtani, ami inkább ösztönzi, segíti a gazdaság növekedését, elősegíti a versenyképesség javulását, a beruházások végrehajtását, másrészt pedig a monetáris szférában is talán volna mozgástér arra, hogy a növekedési lehetőségeket nagyon megfontoltan, óvatosan megpróbáljuk javítani.

Mindezektől függetlenül a legfontosabb kérdés, amit ezen a területen hangoztatni kell, az a bizalom, a kiszámíthatóság, az előreláthatóság kérdése. Enélkül nincs gazdasági növekedés, nincs beruházás, nincs befektetés, nincs költés, nincs fogyasztás, nincs semmi. Ezen a területen az elmúlt években a magyar gazdaságot nagyon-nagyon komoly sérülés érte. Mind a belföldi gazdasági szereplők, a magánszektor és a lakosság is, mind a külföldi gazdasági szereplőknek sérült a bizalma a magyar gazdaság, a gazdaságpolitika iránt.

Fair dolog válságban, villámgyorsan egymást követő borzasztó események során a gazdaságpolitikától kiszámíthatóságot ígérni? Lehet, hogy a kiszámíthatóság falnak viszi az országot.

Ezt nem így látom. A rögtönzéseket el kell kerülni. Azokat a döntéseket el kell kerülni, amelyek a gazdaságnak azokat az ágazatait érintik és terhelik, amelyektől valójában kibontakozást, beruházást, befektetést lehetne várni. Nem szabad visszamenőleges döntéseket hozni, mert ez a jogbiztonságot kezdi ki. A végtörlesztéssel kapcsolatban is az a probléma, hogyha ma lehet ilyen döntést hozni, akkor holnap bármilyen döntést lehet hozni. Ez magánjogi szerződésekbe való egyoldalú beavatkozás anélkül, hogy a felek itt bármiről tárgyalnának. Itt valakit kinevezünk bűnbaknak, és az a probléma, hogy nemcsak az az egy fizet, hanem az egész gazdaság.

A Bankszövetség a javaslatot azért utasította el, mert azt mondta, hogy túl sokba kerülne a bankoknak. Tisztában voltunk azzal, hogy a bankoknak is komoly felelőssége van abban, hogy ez a helyzet kialakult, és ebben a felelősségben nekünk is osztozni kell anyagilag is, de az nem állja meg a helyét, hogy csak a bankokra terheljük egyoldalúan ezeket a költségeket.

Nemcsak a bankokról van szó, itt a gyógyszeripar. A magyar gazdaságnak, ha van húzóágazata, az a gyógyszeripar. Ha azt terheljük ilyen mértékben, nem fog úgy húzni, nem fog tudni annyi munkahelyet teremteni. Ha olyan adóváltoztatást hajtunk végre, ami az adóéket a munkavállalók nyolcvan százalékánál nem csökkenti, akkor nem fogunk tudni több munkahelyet teremteni, nem tudjuk arra ösztönözni a vállalkozásokat. Lehet, hogy egyszerűbb az egykulcsos adó, mint a többkulcsos, de ha az adóék nem csökken - tehát az az összes költség, amibe a munkaerő belekerül a munkáltatónak -, akkor a gazdaság versenyképessége és munkahelyteremtő képessége sem javul.

Nem az a probléma, hogy olyan döntéseket kell hozni, ami fájdalmas, mert ilyen körülmények között nincs kormány a világon, amely megúszná a fájdalmas döntéseket. Az a probléma, ha olyan döntések születnek, amelyek a bizalmat, a stabilitást, a kiszámíthatóságot ássák alá. Szokták mondani, hogy bankaadót máshol is bevezettek, összemosódnak itt a dolgok. Ilyen brutális mértékű bankadót sehol a világon nem vezettek be. A magyar bankadó mértéke 10-12-szer nagyobb arányaiban, mint amit Németországban, Angliában, Svédországban vezettek be, és 5-6-szor nagyobb, mint Ausztriában és Szlovákiában. Ráadásul ezekben az országokban, Szlovákiát kivéve, több tízmilliárd eurónyi adófizetői pénzt be kellett tenni a bankrendszerbe, hogy megmentsék. Magyarországon a magyar adófizetőnek szerencsére nem kellett betenni pénzt a bankrendszerbe. Ezek után lehet azt mondani, hogy vállaljon részt a magyar bankrendszer is a válságból, de a mérték olyan sérüléseket okoz, amelyeket nagyon nehéz egyik pillanatról a másikra elfeledni. Nem a nyereségből fizetjük az adót. Tavaly volt már négy olyan nagy bank, amelyik eleve veszteséges volt, és ezután kellett még az adót fizetni. Ez a tőkének az elvételét, a tulajdon sérelmét jelenti.

Hogy látja, van ebben a kormányzati gondolkodásban rendszer? Vagy ezek olyan döntések, amelyeket gyorsan kellett meghozni, és ebből is adódhatnak ezek a hibái?

Nyilván az idő hiánya sok esetben előidézhet hibákat túlzásokat, de például a bankadó kapcsán is a legnagyobb probléma az, hogy amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon. Lehet a bankokat így adóztatni, de ha még nagyobb a vesztesége, még több tőkéjük veszik el, akkor nem tudnak hitelezni. Ha pedig nem tudnak hitelezni, akkor nincs kereslet, és akkor nincs beruházás, nincs foglalkoztatás, nincs jövedelem, nincs adó. A nettó hatása a költségvetésre annak a 150 milliárdnak, amit a bankokra kivetett az extra adó, az a jövő évben már nulla lesz, mert a bankoknak a hitelezési képessége olyan mértékben esik le, hogy ez aláássa a gazdaság egyéb területeinek a növekedését. Ha az adót túl viszem egy bizonyos ponton, akkor az egyik csatornán nő a bevétel, a másik csatornán meg csökken, de összességében valamennyien rosszabbul járunk.

Ebben a helyzetben az ország külső finanszírozását biztosíthatónak, rendben lévőnek látja?

Egyelőre ezen a területen egy jelentős javulás következett be 2008 őszéhez képest két szempontból is. Egyrészt jelentősen javult az ország külső egyensúlya, aminek csak félig lehet örülni, mert a javulás egy jelentős része abból származik, hogy nincs beruházás és nincs fogyasztás. Ez mindenképpen erősíti az ország finanszírozási helyzetét. A másik az, hogy az akkor általam is erősen kritizált, nagyon alacsony devizatartalék-szint feltöltésre került, és 16 milliárd euróról olyan 37 milliárd euró körüli szintre emelkedett. Ez mindenképpen egy sokkal stabilabb helyzetet ad, mint amiben három évvel ezelőtt ilyenkor volt Magyarország.

A jövőt tekintve nagyon sok függ attól, hogy a nemzetközi piacok hogyan alakulnak, mikor, milyen módon tud rendeződni az eurózóna válsága, a görög helyzet. Ennek nyilván van hatása minden országra, így Magyarországra is, amelynek azért a jövőben is elég jelentős külföldi finanszírozási igénye van. Azok a döntések, amelyeket hoztunk az elmúlt időszakban, a szakítás az IMF-fel, a bankok adóztatása, a végtörlesztésnél ez a rendkívüli, 100-250 milliárd közötti veszteség, amit a bankok itt le fognak nyelni, nem javítják a finanszírozást. A magyar csődkockázati prémium az elmúlt két hétben mintegy 150 bázisponttal emelkedett, tehát romlott.

Mondható, hogy a végtörlesztés miatt?

Jelentős mértékben igen. Az elmúlt hat-nyolc hónapban teljesen párhuzamosan ment a magyar országkockázat a horváttal. A horvátoknak is romlott valamelyest ebben az időszakban, és most olyan 370-380 bázispont körül van, de a miénk az 500-hoz van közelebb. Azt lehet mondani, hogy nagyjából 100 bázisponttal ennek a döntésnek a következtében, vélhetően emiatt romlott a megítélésünk.

4

A folyosókon szinte mindenki tisztában van azzal, hogy Görögország ezt az adósságot nem tudja finanszírozni. Akármilyen kiigazítást hajtanak végre, a nemzeti össztermék 150 százalékára rúgó adósságot még kedvező, alacsony kamatok mellett sem lehet igazán kigazdálkodni. Ráadásul lefelé menő spirálban van a görög gazdaság, évről évre szűkül a nemzeti össztermék, ehhez képest egyre nő az adósságnak a terhe, súlya, úgyhogy én nem hiszem, hogy ebből ki lehet jönni.

A kérdés az, hogy a görög csőd rendezett, ellenőrzött módon következik be, a hitelezők és az adósok kooperációjának az eredményeként rendeződik-e, vagy spontán módon, egész egyszerűen elveszíti a piaci támogatottságát és egy előre ki nem számítható összeomlás-sorozatot hoz. Bízom abban, hogy az Európai Unió, mint eddig oly sokszor, az utolsó pillanatban képes lesz arra, hogy ezt a rendezett átstrukturálást, csődöt alkalmazza, és nem engedi szabadjára a folyamatokat. Ezeknek egyébként már eddig is rendkívül súlyos negatív, fertőző hatása volt, részben a Mediterráneum kis országaiban, de az utóbbi hónapokban Spanyolország és Olaszország sem immunis a fertőzéstől, sőt, a legutóbbi három-négy hétben elsősorban a francia bankok kerültek a figyelem középpontjába. Attól tartok, hogy a kezdettől fogva fél szívvel, kicsit későn, mindig egy kicsit keveset tett az EU és a Monetáris Unió, ennek következtében folyamatosan egyre mélyült ez a válság.

Hogyha a legjobb forgatókönyv valósul meg, és Görögország rendezetten megy csődbe, abból mi Magyarországon mit fogunk érezni?

A Magyarországon jelen lévő fontos külföldi bankok görög kitettsége minimális.

Ez nem kockázat?

A mi szempontunkból nem az. Továbbmegyek: a végtörlesztés bejelentéséig a legkomolyabb elismerés Magyarország és a magyar gazdaságpolitika számára az volt, hogy kikerültünk a radarról. Az elmúlt szeptemberig a forint árfolyama, a kamatmozgások, a kockázati prémium egyáltalán nem reagált a görög állapotok éleződésére, a görög helyzet romlására. Ez az elmúlt két-három hétre már nem mondható el, tehát attól tartok, hogy sikerült újra felhívni a figyelmet magunkra.

Csak a végtörlesztéssel?

Igen.

Ön a bankcsoport vállalatin keresztül több ország gazdasági folyamatait is kell, hogy lássa. Mi az, amit mi nem csinálunk olyan jól, mint a versenytársaink?

Magyarország 2001 és 2008 között olyan elfogadhatatlan fiskális politikát folytatott, amit egyetlen más ország sem a régióban. 2001 vége és 2008 közepe között az államháztartási hiány átlagosan a GDP 7-8 százalékát tette ki minden évben. Az összes többi országban ennek legfeljebb a fele volt vagy kevesebb ennél. Ezért az összes többi országnak az államadósság szintje a mi 80 százalékos szintünkhöz képest a fele átlagosan.

Olyan sem nagyon volt, hogy folyamatosan ilyen összhanghiány legyen a fiskális és a monetáris politika között. Ez konstansan megfigyelhető 2001-től 2009-ig körülbelül. A kettő harmóniájának a hiánya beláthatatlan károkat, veszteségeket, növekedési problémákat okozott Magyarországnak.

Azok, akik sokkal jobban teljesítenek, mint mi - elsősorban a lengyelek, szlovákok, csehek - amellett, hogy sokkal szolidabb makropolitikát folytattak, úgy látom, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy fenntartsák, erősítsék a bizalmat, a kiszámíthatóságot, az előreláthatóságot a politikájukkal szemben. Magyarországon nemcsak a kamatok és az árfolyam, hanem a törvények, a szabályok, az adójogszabályok olyan hektikusan és olyan gyakran változnak, amiben borzasztó nehéz hosszú távra üzleti döntéseket hozni.