Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.35
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A MOL nem érti a Financial Times-ban megjelent vádakat

Értetlenül áll a MOL vezetése a Financial Times-ban megfogalmazott vádak előtt, miszerint a közgyűlésen megakadályozták a Templeton képviselőit szavazati joguk gyakorlásában. Az olajtársaság közleménye hangsúlyozza: az eddigi gyakorlat szerint zajlott április 21-én a MOL-közgyűlési regisztráció.

A magyar olajtársaság közleményében hangsúlyozza: közgyűlési meghívójában évek óta egyértelműen szerepel, hogy milyen okiratokra van szüksége a részvényeseknek ahhoz, hogy részt vehessenek a közgyűlésen, illetve, hogy meghatalmazás esetén, miként kell igazolni a képviseleti jogosultságot.

Ez utóbbinál a gazdasági társaságokról és a polgári perrendtartásról szóló törvény idevágó passzusai alapján alakították ki a szabályokat. Ezért a társaság vezetése értetlenül áll a vád előtt, miszerint a Templeton és más részvényesek nem tudtak élni szavazati jogukkal, ahogy azt a Financial Times cikkében megfogalmazták.

Ráadásul ez nem új előírás volt a mostani közgyűlésen és nemcsak a MOL-nál, hanem más tőzsdei táraságoknál is hasonlóan kell igazolni a képviseletet.

A közlemény hangsúlyozza: a közgyűlési meghívót egy hónappal korábban közzétették a MOL, a PSZÁF és a BÉT honlapján, azaz volt idő, hogy az érintettek beszerezzék a dokumentumokat.

Az idei közgyűlés egyébként lényegesen nagyobb befektetői érdeklődés mellett zajlott: míg tavaly a szavazó részvények kevesebb mint fele jelent meg, addig idén ez több mint 65 százalék volt, ami a legmagasabb arányú részvétel 1999 óta.

A MOL közleménye hangsúlyozza: sajnálják, ha a Templeton képviselője nem jutott be a közgyűlésre, ugyanakkor a Financial Times-ban közölt nyilatkozat félrevezető, mivel nem eredeti cégkivonatot kértek, de a Templeton képviselőjénél sem hiteles másolat, sem közjegyzői okirat nem volt, a felmutatott papír egyszerűen nem igazolta a meghatalmazás aláírójának a képviseleti jogát.

A Templeton 3,1 százalékkal rendelkezik a MOL-ban. A pénteki Financial Timesban a befektetési alap vezetője, Mark Mobius úgy nyilatkozott, hogy becsléseik szerint 8-10 százaléknyi részvényt birtokló befektetői állomány nem tudott szavazni.

A közgyűlésen egyébként kényelmes, mintegy 80 százalékos többséggel szavazták meg az ott lévő részvényesek az igazgatóság javaslatait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×