2016. október 5. 12:56 Hajlítható akkumulátorral rukkolt elő a Panasonic Rugalmas, hajlítható akkumulátort fejlesztett ki a japán Panasonic, az újítást Japán legnagyobb elektronikai vásárán, a Ceatecen mutatták be.
2016. október 5. 05:44 Robotcsúcstalálkozót rendeznek Japánban A legfejlettebb robottechnológiát felvonultató nagyszabású bemutatót tartanak 2020-ban Japánban, ahol a gépek versenyeznek is egymással - döntött a japán kormány.
2016. október 4. 09:42 Chaba miatt járatokat töröltek és iskolákat zártak be Viharos széllökések kíséretében, erős hullámokat korbácsolva haladt el a japán Okinava sziget mellett keddre virradóra a Chaba névre keresztelt tájfun. Az ítéletidő miatt több száz embert evakuáltak, iskolákat és boltokat zártak be, számos járatot töröltek.
2016. október 3. 17:51 Ezért járt idén az orvosi Nobel-díj A rák és a központi idegrendszer olyan degeneratív betegségeinek megértésében, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór különösen nagy szerepe van szakértők szerint az autofágia folyamatának, amelynek kutatásáért idén Oszumi Josinori japán tudósnak ítélték oda az orvosi Nobel-díjat.
2016. október 3. 14:18 Friss Nobel-díjas: "olyat akartam csinálni, amit mások még nem" Hiába emlegették évek óta esélyesként, csak nehezen találta a szavakat Oszumi Josinori, az orvosi Nobel-díj idei kitüntetettje, aki a hétfői bejelentés hallatán először csak annyit tudott mondani: "ah".
2016. szeptember 29. 20:46 Mérgezett infúzióval öltek meg idős betegeket egy kórházban Kórházi alkalmazott lehet az, aki legalább két idős pácienst gyilkolt meg egy jokohamai kórházban infúzióba csempészett méreggel. Az áldozatok száma jóval magasabb is lehet, mert az intézményben megugrott az elhalálozások száma az utóbbi hónapokban.
2016. szeptember 27. 23:05 Nem minden hegymászó fizet belépődíjat a Fudzsira A túrázók csaknem kétharmada megfizeti a "belépődíjat" Japán legmagasabb hegyére, a Fudzsira, amelyet egyre többen másznak meg: az idei szezonban napi átlagban négyezren "tolongtak" a lejtőin.
2016. szeptember 21. 06:20 Manga-zarándokutakat szerveznek Japánban A japán képregények népszerűségét kihasználva akarják fellendíteni a turistaforgalmat Japánban, ahol listába gyűjtik a mangákban szereplő valós helyeket, köztük vasútállomásokat, iskolai kampuszokat és vidéki szentélyeket, hogy a képregények rajongói egyfajta zarándokútként tudják végigjárni a helyszíneket.
2016. szeptember 20. 08:54 Lecsapott Japánra a Malakasz Heves esőzések és áradások kíséretében csapott le Japán délnyugati részére kedden a Malakasz névre keresztelt tájfun.
2016. szeptember 20. 05:44 Meglepő, miből készültek a világ legrégebbi halászhorgai A világ legrégebbi halászhorgaira bukkantak japán régészek a Japánhoz tartozó Okinava sziget egyik barlangjában.
2016. szeptember 16. 05:43 A hosszú szieszta a betegség jele lehet Az egy óránál hosszabb nappali alvás a 2-es típusú cukorbetegség jele lehet egy nagy létszámú japán kutatás szerint - írta a BBC hírportálja.
2016. szeptember 15. 05:44 Bármikor kitörhet a Szakuradzsima Nagy kitörésre készül Japán egyik legaktívabb tűzhányója 30 éven belül - állapították meg brit kutatók, akik a vulkáni magma felhalmozódását tanulmányozták.
2016. szeptember 6. 22:20 Az életet befolyásoló mosószer A japánok egyik kedvenc mosószere, a Lion Corp. Top nevű terméke is felkerült a tokiói Nemzeti Természeti és Tudományos Múzeum olyan használati tárgyakat felvonultató listájára, amelyek jelentős hatással voltak a japánok kultúrájára és életére.
2016. szeptember 4. 08:45 Michelisz olyat tett, amit még soha Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság Japánban rendezett versenyhétvégéjének első futamát.
2016. szeptember 2. 21:33 A karatéra nem számított a medve Karatetudásával szállt szembe a rátámadó medvével egy 63 éves férfi Japán középső részén.
2016. szeptember 1. 13:13 Ezért kell visszahívni kétmillió Mazdát Világszerte több mint kétmillió autót hív vissza a Mazda a csomagtérajtók esetleges meghibásodása és a dízelmotorok vezérlőegységében működő chipek miatt - közölte csütörtökön a japán közlekedési minisztérium.
2016. augusztus 31. 08:22 Tájfun pusztított Japánban Legkevesebb tízen meghaltak Japánban egy pusztító tájfun miatt, kilenc ember holttestére a szigetország északkeleti részén fekvő Ivaizumi város egyik, árvíz sújtotta, idősek számára fenntartott otthonában találtak - jelentették szerdán japán napilapok.
2016. augusztus 26. 08:24 Újabb áldozatai vannak a pokémonozásnak Már a második ember halt meg zsebszörnyvadász autós miatt a héten Japánban - adta hírül pénteken a japán rendőrség.
2016. augusztus 22. 06:22 Japán felé tart a Mindulle tájfun Repülőjáratok százait törölték hétfőre virradó éjjel Japánban a Mindulle tájfun miatt, amely az előrejelzések szerint a nap folyamán felhőszakadásokat zúdít a szigetország keleti részére és Tokióra.
2016. augusztus 8. 10:32 Történelmi beszédet mondott a japán császár A 82 éves japán császár hétfőn televíziós beszédben fordult a japán lakossághoz, és azt mondta, hogy kora miatt a jövőben nehézkessé válhat számára feladatainak teljes körű ellátása.