Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.35
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
A Terrorelhárítási Központ munkatársai 2019. szeptember 27-én a IX. kerületi Soroksári úton, ahol három férfi és három nő megtámadott egy 38 éves nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A verekedés közben egy lövés is eldördült.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Újabb részletek a magyar dizsihadistáról, aki öngyilkos robbantó akart lenni

Rendezett körülmények között élt a 21 éves kecskeméti egyetemista, de súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják. Ügyvédje szerint amit a TEK állít, nem felel meg a valóságnak.

A TEK felderítői hetek óta figyelték a 21 éves egyetemi hallgató internetes tevékenységét. A férfi aktív részvevője volt több internetes iszlamista fórumnak. Ezeken a dzsihadista propaganda mellett terrortámadásra való felkészülésről, az ezekhez szükséges eszközökről, módszerekről és anyagokról cseréltek eszmét.

„A fiatalember vállalta azt, hogy összeszerelt csőbombát készít, és Magyarország területén kívánja ezt felhasználni olyan tömegrendezvényen, amely vagy Budapesthez, vagy Magyarország más területéhez köthető” – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója.

A férfi előkészületeket is tett terve végrehajtására: csőbomba készítésére is alkalmas eszközöket rendelt az interneten. Emellett azt is tervezte, hogy egy járművel a tömegbe hajt. Az információk mind egy irányba mutattak, arra, hogy hamarosan támadásba lendülhet, ezért kedden elfogta őt a TEK.

A Magyar Nemzet összeszedte, hogy mit lehet tudni eddig a magyar dzsihadistáról:

  • áttért az iszlám hitre
  • felesküdött az Iszlám Államra
  • mártírként akart meghalni egy pusztító terrortámadásban
  • 21 éves kecskeméti magyar férfi, aki eddig a fővárosban járt egyetemre
  • az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon – amelyekre csak szigorú rend alapján lehet belépni – csevegett radikálisokkal
  • ellenséges ideológiáról, kimondottan dzsihadista propagandát valló emberekkel terrortámadásra való felkészülésről, azokra vonatkozó eszközökről, anyagokról, módszerről beszéltek
  • vállalta, hogy csőbombát készít, amit budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használ fel
  • vásárolt a csőbomba összeszereléséhez szükséges anyagokat
  • budapesti és vidéki tömegrendezvényeken akart terrorcselekményeket elkövetni
  • az egyik lehetséges célpontja a labdarúgó-Eb budapesti helyszíne lett volna
  • a másik lehetséges célpontja a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus lett volna Budapesten, kiemelten a Hősök tere, ahol Ferenc pápa mond misét
  • a harmadik lehetséges célpontja az őszi Vadászati Világkiállítás lett volna
  • gépkocsival a tömegbe hajtó támadásokról is csevegett iszlám radikálisokkal a darkweben; határozottan állította, hogy ilyet szeretne elkövetni a Balatonnál
  • az iszlám hitre áttért férfi átlag feletti körülmények között élt és szocializálódott
  • édesapja neves kecskeméti ügyvéd.

A férfi környezete és ismerősei megdöbbentek a hírek hallatán, békés, udvarias fiatalembernek ismerték. Egyelőre harminc napra tartóztatta őt le a nyomozási bíró. A férfi tagadja, hogy terrorista volna; egyelőre nem tudni, hogy vannak-e társai.

A Telex úgy tudja, a 21 éves V. Kende a Kecskeméti Piarista Gimnázium tanulója volt, aztán Budapesten járt egyetemre, és látszólag sziklaszilárd, biztos háttérrel rendelkezett: ügyvéd és pedagógus szülőkkel.

A fiatalember védője azt mondta, hogy „amit a TEK állít, nem felel meg a valóságnak, nem igaz, hogy robbanószerkezetet, vagy ahhoz szükséges eszközöket találtak a házkutatáskor, ez kezdeti szakaszban maradt meg". Több olyan elektronikai eszközt viszont lefoglaltak a család házában, amelyen megtalálhatók a férfi angol nyelvű üzenetváltásai. „Ezeknek a tartalmát nem vitatta, de a bűncselekményt nem ismeri el” – tette hozzá Jován László védő.

V. Kendét a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják. A bíróság szerdán elrendelte a letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×