2006. szeptember 29. 11:36 43 óra nyugalom következik Péntek éjféltől vasárnap este 7 óráig kampánycsend lesz érvényben Magyarországon. A választások előtti nap 0 órától tilos a választói akarat bármilyen formájú befolyásolása.
2006. szeptember 29. 11:34 Politikamentesség a bírói gyakorlatban A Legfelsőbb Bíróság elnöke a bíróságok függetlenségét és politikamentességét hangsúlyozta a Nemzetközi Bírói Egyesület konferenciájának megnyitóján. A rendezvényen 69 ország 300 bírája vesz részt.
2006. szeptember 29. 11:34 A Reform hídja lett a Szabadság hídból Közel félszáz diák tüntetett csütörtök este a Szabadság hídon a tandíj bevezetése ellen. A demonstrációt szervező Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy a kis létszámú demonstrációt figyelmeztetésnek szánták: ha egy héten belül nem kezdeményezi a szaktárca a felsőoktatási törvény módosítását, nagy számban vonulnak az utcára.
2006. szeptember 29. 11:33 Lamperth: nem kell kiemelt rendőri készültség Nem indokolt, hogy a vasárnapi önkormányzati választások idején a korábbi voksolásokhoz képest nagyobb legyen a rendőri készültség - közölte az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
2006. szeptember 29. 11:20 "Elkúrtuk" - hazugság, ostrom, patkányok...minden titok egy helyen Az erőszakos zavargásokba torkolló belpolitikai vihar szeptember 17-én tört ki, amikor ismeretlenek több médiumhoz is eljuttatták Gyurcsány Ferenc egy májusi szocialista frakcióülésen mondott beszédét. A hangfelvétel tanúsága szerint a miniszterelnök Balatonőszödön elismerte, hogy a kormány és az MSZP "hazudott".
2006. szeptember 29. 09:22 Nyilvános lesz a droglista - a minisztérium pert vesztett Nyilvános lesz az a magyar hatástanulmány, mely a különböző drogokat állítja sorrendbe veszélyességük alapján. A kutatást a Pszichátriai Szakmai Kollégium készítette az Egészségügyi Minisztérium megbízásából.
2006. szeptember 29. 07:41 "Mindegyik párt megmagyarázza majd, miért ő nyerte a választásokat" A Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése és az azt követő események elsősorban a szocialista pártnak kedveztek: nagymértékben csökkentették az addigi ellenzéki fölényt - vélekedett Giró-Szász András politikai szakértő. A Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában megjegyezte: egyes területeken fordulatot is hoztak a kormánypártok javára az események.
2006. szeptember 29. 07:09 A kábítószer és a prostitúció is minket gazdagít Az uniós elvárásoknak megfelelően a jövőben az illegális tevékenységek - a drogkereskedelem, prostitúció - is helyet kapnak a nemzeti össztermékben. A 2000-ig visszamenőleg kiszámolt új adatok a KSH illetékesei szerint jobban türközik majd a magyar gazdaság teljesítőképességét.
2006. szeptember 29. 05:37 Elkúrtuk - újabb titkok 4.: "ebbe bele lehet bukni" Az MSZP májusi, balatonőszödi frakcióülésén többen is a készülő Gyurcsány-csomag kockázataira hívták fel a figyelmet. Tatai-Tóth András arra emlékeztetett, hogy 2002-ben a parlament alakuló ülése előtt "köpködtek, hazaárulóztak bennünket". Veress József szerint "ebbe bele lehet bukni". Veres János pénzügyminiszter arról beszélt, hogy érdemben 25 hónap munka állhat a kormány előtt.
2006. szeptember 28. 21:43 Dávid Ibolya: a morális válságot a politika okozta Vasárnap nem népszavazás, hanem önkormányzati választás lesz, ahol arról döntenek az emberek, kik képviseljék őket településükön - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt győri kampányzáróján.
2006. szeptember 28. 21:42 A koalíció emelte a tétet: már nem csak az önkormányzatokról szól a választás Miközben a pártok teljesen másként vélekednek az önkormányzati választások tétjéről, a politikusok egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a szavazásnak. A Fidesz szerint a voksolás népszavazásként is értelmezhető, a kormánypártok a nyugalom megerősítését várják.
2006. szeptember 28. 20:25 Tarlós: ha nyerünk, legyünk boldogok A Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt szerint szakmai alapú városvezetésre, megvalósítható fejlesztésekre, együttműködésre, rendre és békére van szüksége Budapestnek, nem pedig politikai acsarkodásokra.
2006. szeptember 28. 20:15 Fidesz: törvényt sért a szocialisták reklámja - OVB: nem A Fidesz arra kéri az Országos Választási Bizottságot: szólítsa fel az MSZP-t arra, hogy hagyja abba a rágalomkampányt. Az OVB elutasította a beadványt.
2006. szeptember 28. 19:01 Rendőrségi akció a tüntetők ellen Rendőri kíséret mellett visszatértek a Kossuth térre azok a tüntetők, akik a Markó utcába indultak, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságról "kiszabadítsák" a randalírozás miatt őrizetbe vett embereket. Korábban a 150-200 tüntetőt a rendőrök kiszorították a bíróság közeléből.
2006. szeptember 28. 18:41 A versenyhivatal szerint illegális volt a patikusok demonstrációja A reggeli kétórás patikai demonstráció túlterjeszkedik a legális eszközökön, ezért eljárás indult a Magyar Gyógyszerész Kamara ellen - áll a Gazdasági Versenyhivatal végzésében. Az Egészségügyi Minisztérium bírósághoz fordult, mert a kamara nem nyilatkozott arról, visszavonja-e sztrájkfelhívását.
2006. szeptember 28. 18:16 Gyurcsány: ma könnyebb lenne a szívem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint Orbán Viktor egyedül azt vetheti a szemére, hogy túl sokáig engedte, hogy Magyarország egy illúzió rabja legyen. Demszky Gábor koalíciós főpolgármester-jelölt szerint a vasárnapi választás tétje a béke és a nyugalom. Összefoglaló a szocialisták és a szabad demokraták közös fővárosi kampányzárójáról.
2006. szeptember 28. 18:03 Veres: aki az ország boldogulását akarja, örül a brüsszeli döntésnek Három területen nem kívánja visszafogni jövőre a kiadásokat a kormány. A nyugdíjak finanszírozásában, a szociális ellátásban és különböző oktatási, kulturális jellegű kiadásoknál nem várható megszorítás - közölte a pénzügyminiszter.
2006. szeptember 28. 17:26 Kilencvenkét éves háborús bűnöst találtak Magyarországon? Háborús bűnök elkövetésével gyanúsít egy magyar férfit a Simon Wiesenthal Központ. A vád szerint a 92 éves férfi részt vett az 1942-es újvidéki mészárlásban. A férfi az InfoRádióban tagadta bűnösségét.
2006. szeptember 28. 16:38 Demonstráltak a patikusok Tíz órakor befejeződött a patikusok kétórás demonstrációja. Antal Csaba országos tiszti főgyógyszerész az InfoRádióban közölte: összesen tíz vidéki és fővárosi patika nem nyitott ki délelőtt 8 és 10 óra között.
2006. szeptember 28. 16:31 Csökken 13 gyógyszer ára Októbertől 13 támogatott gyógyszer ára csökken, és 63 új készítmény kerül be a társadalombiztosítás által támogatott patikaszerek közé.