2006. július 19. 18:43 Csak négy mesterszak indul szeptembertől Bár az oktatási tárca korábban 150-200 mesterszak elindítását tervezte az augusztusi pótfelvételi időszakban, mostani tájékoztatása szerint mindössze négy indul.
2006. július 19. 18:11 Embertelen körülmények Ferihegyen Emberi tartózkodásra alkalmatlan szobákban szállásolják el a Ferihegyen rekedt hontalanokat - állapította meg egy panasz nyomán az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese.
2006. július 19. 17:38 Mikola: a kormány megijedt A kormány a jövő héten dönt az egészségügyi átalakításáról szóló, úgynevezett Zöld könyvről. A Fidesz szerint a kabinet nem meri bejelenteni, hogy mire készül.
2006. július 19. 17:33 A kormány tárgyalna a pedagógusokkal Továbbra is kész a tárgyalásokra a közoktatási szakszervezetekkel az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A tárca sajtóirodája azután közölte ezt, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerdán közölte: elfogadhatatlannak tartják a pedagógusok óraszámának emelését, ezért sztrájkbizottságot hoztak létre.
2006. július 19. 17:13 Kuncze a konzervatívok "semmittevéséről" Az SZDSZ kiáll Kóka János gazdasági miniszter mellett, és támogatja a vasúti reformot - jelentette ki a liberális párt elnöke. A Fidesz a szárnyvonalak megszüntetésére vonatkozó javaslat visszavonását kéri a kormánytól.
2006. július 19. 16:30 Szúnyogok a Balaton körül A Balaton mellett fekvő természetvédelmi területeken nem irthatja a szúnyogokat a hatóság, emiatt több tóparti településen elviselhetetlenül sok a rovar - mondta az InfoRádióban a Balatoni Szövetség tikára.
2006. július 19. 16:14 A magyarok negyede nyíltan idegenellenes A magyarok 27 százaléka egyetlen menedékkérőt sem engedne be az országba - derül ki a Tárki véleménykutató cég felméréséből. Az adatok szerint a mérlegelők között is sokan valójában idegenellenesek.
2006. július 19. 15:55 Szlovák kormány vs. MOL Szlovákiában az energiaárak ellenőrzésével akarja enyhíteni a lakosság terheit a kormány. Erről Robert Fico miniszterelnök beszélt Pozsonyban.
2006. július 19. 15:41 Debrecen a legbűnösebb nagyváros Debrecen volt tavaly a legbűnösebb nagyváros, de Pécsett volt a legveszélyesebb élni - áll a HVG legfrissebb bűnügyi toplistájában.
2006. július 19. 15:33 Búcsú a kék kutaktól A Fővárosi Vízművek felszámolja a csaknem 1.600 budapesti közkút harmadát. A vállalat szerint azokra már nincs szükség.
2006. július 19. 14:29 A legjobban fizető diákmunkák Egy nyár alatt akár 180-200 ezer forintot is megkereshetnek a főiskolások és az egyetemisták, ha végigdolgozzák a szünidőt. A szaktudást igénylő munkák órabére ugyanis a 800 forintot is elérheti. Az átlagos bér azonban ennél jóval alacsonyabb.
2006. július 19. 13:44 Az MSZP szerint a Fidesz több tízmilliárdos kárt okozott A szocialisták szerint több tíz milliárd forint kárt okozott Magyarországnak a Fidesz azzal, hogy nem támogatta az önkormányzati reformot. Az ellenzéki párt viszont azt állítja, hogy a kormány megszegte az ígéretét.
2006. július 19. 12:49 FAZ: Gyurcsány hatalomkoncentrációra törekszik Az új magyar kormányról közöl cikket szerdai számában a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung. A tekintélyes napilap szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő koncentrálni akarja hatalmát. Az újság Kóka János gazdasági minisztert Gyurcsány Ferenc ikertestvérének nevezi.
2006. július 19. 11:17 Kisegítő járatokat indít a Malév Damaszkuszba A menetrend szerinti járat mellett két kisegítő járatot indított a Malév Damaszkuszba. A légitársaság folyamatosan egyeztet a külképviseletekkel a további igényekről.
2006. július 19. 11:11 Nincs menekvés a kánikula elől Folytatódik a kánikula a következő napokban. A hőség egészségügyi kockázatot jelent, főként az idősek körében okozhat szív- és érrendszeri panaszokat, de senkinek nem javasolják az egészségügyi szakemberek, hogy 11 és 15 óra között a tűző napra menjenek, vagy nehéz fizikai munkát végezzenek.
2006. július 19. 10:28 Cigarettacsempészek hajtottak a rendőrök közé Cigarettacsempész volt az a férfi, aki kedden az őt igazoltatni készülő rendőrök közé hajtott Szeged tápéi városrészében - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az InfoRádióban.
2006. július 19. 07:25 "Ára van a beavatkozásnak" Bármilyen egészségügyi átalakításnál az embert kell a legfontosabbnak tekinteni, nem lehet csak közgazdasági szempontok alapján dönteni - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. július 19. 06:37 Minden út a pénztárcánkhoz vezet Szerdán tárgyalja a kormány az egészségügy gondjaival és az azokra adott lehetséges válaszokkal foglalkozó úgynevezett zöld könyvet. A szaktárca elképzeléseit tartalmazó összeállításról annyi tudható, hogy a megoldási javaslatok mindegyike növeli a betegek terheit.
2006. július 19. 05:53 A háztartási bérgyilkosságtól a maffia-leszámolásokig Az elmúlt 16 évben 35 bérgyilkosság történt Magyarországon - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda osztályvezetője az InfoRádióban. Kovács Lajos azt követően beszélt erről, hogy nyolc ország részvételével kétnapos szemináriumot tartottak Pozsonyban a bérgyilkosságokról.
2006. július 19. 05:01 "Másfél képviselő" fizetéséért dolgoznak a kurátorok Lelkész-főszerkesztő és Fidesz-alapító is szerepel a közmédiumok kuratóriumi elnökségeinek új tagjai között. Az Országgyűlés hétfőn választotta meg a Magyar Rádió, a Duna TV-ét felügyelő Hungária Közalapítvány és a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének új tagjait, valamint a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének új tisztségviselőit.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
18:32 Szoboszlai Dominik büntetőt rontott, Kerkez Milos durváskodott, a Liverpool megint pontokat vesztett