2010. február 1. 06:33 Személyautó ütközött egy villamossal a XI. kerületben A fővárosban egy ember súlyosan megsérült, amikor személyautó ütközött egy villamossal a XI. kerületi Fehérvári út és Lecke utca kereszteződésében.
2010. február 1. 06:00 100 milliós kárt okoznak az autósoknak a kátyúk Annyi kátyú van már az utakon, hogy az autósoknak fizetett kártérítés összege évente 100 milliós nagyságrendű - hívja fel a figyelmet a Magyar Mérnöki Kamara. A szervezet közlekedési tagozatának alelnöke szerint a kátyúkat folyamatosan javítani kellene, ám e téren évtizedes az elmaradás.
2010. január 31. 21:49 Rendkívüli ülést tart az MSZP fővárosi elnöksége a BKV-ügyei miatt - hírösszefoglaló Rendkívüli ülést tart az MSZP fővárosi elnöksége a BKV-ügyei miatt. Már csak az északkeleti országrészben lehet jelentősebb havazásra számítani éjfélig. Csaknem 100 ezer autót hív vissza Európában a Peugeot Citroen
2010. január 31. 18:16 Antal Attila és Balogh Zsolt terhelő vallomást tett Tóthfalusi Györgyre is Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató nemcsak Hagyó Miklósra, hanem Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett - közölte vasárnap az atv.hu rendőrséghez közeli forrásokra hivatkozva.
2010. január 31. 17:13 A lista első 15 helyéről döntött az LMP A párt országos listájának első 15 helyéről döntött kétnapos fővárosi kongresszusának zárónapján a Lehet Más a Politika.
2010. január 31. 17:03 Gyurcsány jövedelme 103 millió forint volt tavaly Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök benyújtotta 2009-es vagyonbevallását, amely szerint az összes jövedelme 103 millió forint volt tavaly - közölte a korábbi kormányfő titkársága.
2010. január 31. 15:13 Jogsértések miatt veszélyben Magyarország kincse A Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű ellen tiltakozó civilek demonstrációt tartanak a Parlament közelében, bár a beruházás nagy valószínűséggel nem valósul meg a tokaji borvidéken. Szerencs szocialista polgármestere tovább harcol az erőműért.
2010. január 31. 14:03 Burány egyeztetett Hagyóval, hétfőn rendkívüli fővárosi elnökségi ülés Burány Sándor egyeztetett Hagyó Miklóssal a BKV-ügy miatt kialakult helyzetről vasárnap délelőtt.
2010. január 31. 12:51 Mesterházy nyugdíjkorrekciós program folytatását ígéri Továbbra is a nyugdíjkorrekciós program folytatását ígéri az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
2010. január 31. 12:35 Fidesz: felvetődik Gyurcsány büntetőjogi felelőssége is A Fidesz meghallgatná Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Veres János volt pénzügyminisztert is a költségvetési bizottság keddre összehívott ülésén, mert "kiderült", mindketten "szándékosan hazudtak" az ország gazdasági állapotáról - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője
2010. január 31. 12:30 Nem kirívóan rossz a magyar kampányfinanszírozási rendszer Európai viszonylatban nem tartja kirívóan rossznak a magyar kampányfinanszírozási modellt a Freedom House Europe igazgatója. Molnár Bálint az InfoRádiónak elmondta, az egész kontinensen gondot okoz a választási felkészülés finanszírozása, de Magyarországon azért rosszabb a helyzet, mert itt a pártok a meglévő szabályokat sem tartják be.
2010. január 31. 11:27 ét település megközelíthetetlen Borsod-Abaúj-Zemplénben Két település, Pányok és Kéked megközelíthetetlen, Zsujtára és Abaújvárra is nagyon nehéz eljutni a hó miatt Borsod-Abaúj-Zemplénben; Zsujta, Abaújvár és Pányok lakói maguk is takarítják a belterületi utakat - közölte a megyei katasztrófavédelem és Tóth István, Pányok polgármestere.
2010. január 31. 08:30 Márciustól drágulhat az autópálya-matrica Márciustól drágulhatnak az autópálya-matricák, amennyiben a jövő hét végéig megszületik a miniszteri rendelet módosítása. A tárca már októberben kidolgozta a javaslatot, ám a márciusi bevezetést csupán technikai lehetőségnek tartják.
2010. január 30. 21:24 Fennakadásokat okozott a közlekedésben a havazás - a nap hírei Egész nap fennakadásokat okozott a közlekedésben a havazás; a Ferihegyi repülőteret csak kora este tudták megnyitni a forgalom előtt. Az MDF országos választmánya és az SZDSZ országos tanácsa is jóváhagyta a két párt választási együttműködését. Terhelő vallomást tettek Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettesre a BKV korábbi vezetői. A nap legfontosabb hírei január 30-án.
2010. január 30. 20:47 Antal Attila és Balogh Zsolt terhelő vallomása Hagyóra Sajtóértesülés szerint terhelő vallomást tett Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettesre Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt, a közlekedési társaság volt megbízott vezérigazgatója.
2010. január 30. 18:05 "Kíméletesen el kellene bocsátani az alkalmatlan pedagógusokat" A pedagógus pályára nem valók fokozatos, de kíméletes elbocsátására lenne szükség a Sólyom László államfő által életre hívott Bölcsek Tanácsa tanulmányának oktatási fejezetét koordináló biokémikus és hálózatkutató szerint. Csermely Péter az InfoRádiónak azt mondta: az oktatási rendszer legfeljebb nyolc év alatt megreformálható, amelynek eredményeként Magyarország sokkal ellenállóbb lenne egy gazdasági válsággal szemben.
2010. január 30. 17:38 Elfogadta a választási együttműködést az SZDSZ országos tanácsa Elfogadta az MDF-fel való választási együttműködést az SZDSZ országos tanácsa - jelentette be a testület szombati, budapesti ülését követő sajtótájékoztatón Skaliczky Andrea, az országos tanács elnöke.
2010. január 30. 17:25 Elindult a forgalom a Ferihegyi repülőtéren Szombat délután 5 óra után megindult a forgalom a Ferihegyi repülőtéren - közölte az InfoRádióval Szilágyi Károly, a Budapest Airport Zrt. szóvivője.
2010. január 30. 17:20 Orbán Viktor nemzetközi gazdasági és politikai vezetőkkel tanácskozik Orbán Viktor nemzetközi befektetői vacsorán vesz részt, ahol magas rangú amerikai és európai gazdasági-politikai vezetőknek ad tájékoztatást Magyarország gazdasági helyzetéről és a hazánk előtt álló kihívásokról a svájci Klostersben szombaton.
2010. január 30. 17:15 Fidesz: Gyurcsány főtanácsadójának felesége lett az NHH elnöke A Fidesz etikátlannak és a következő kormány mozgástere szűkítésének tekinti Rozgonyi Krisztina kinevezését a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöki posztjára, ezért kormányra kerülésekor "azonnal meg fog mindent tenni annak érdekében, hogy az NHH a mindenkori kormány hivatala legyen".
18:32 Gálik Zoltán: az Ukrajnának ajánlott speciális státuszt nem ismeri az uniós jog, de politikai megegyezés lehet róla