A közlekedési és beruházási miniszter az észak-afrikai országban van, és fotóval is megmutatta, hogy néznek ki a már szolgálatba állt, a Dunakeszi Járműjavítóban készült, és mostanában sokat emlegetett egyiptomi vasúti kocsik.
Terepszemle Kairó Ramszesz főpályaudvarán – írta posztjában Vitézy Dávid közekedési és beruházási miniszter, mellyel Egyiptomból jelentkezett be.
A miniszter képet is közzétett magáról, amin mögötte a „Dunakeszi Járműjavító szorult helyzete miatt gyakran említett” egyik magyar készítésű vasúti szerelvény látható, melyek leszállított darabjai már forgalomban vannak az Asszuán felé tartó távolsági vonaton.
A sokat emlegetett egyiptomi vasúti kocsik egyik példánya a Dunakeszi Járműjavítóban. Fotó: Infostart
Vitézy Dávid arról is beszámolt, hogy vasárnap az egyiptomi állami vasút vezetőivel megtekintettek egy üzemet, ezen kívül a miniszter járt a közlekedési és a nagy egyiptomi múzeumban. Hétfőn pedig hivatalos tárgyalást fojtat majd az ország közlekedési miniszterével.
A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.
Hogyan működik a munkaidőkeret 2026-ban? Mutatjuk a szabályokat, a havi munkaidő számítását, a túlóra elszámolását és a munkabér kifizetésének feltételeit.