Infostart.hu
eur:
365
usd:
320.35
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Összedõlt lakóház romjai között kutatnak túlélõk után a mentõalakulatok tagjai Caracasban 2026. június 24-én, miután egy perc különbséggel egy 7,2-es illetve 7,5-ös erejû földrengés rázta meg az ország északnyugati részét, jelentõs károkat okozva. Venezuela ügyvezetõ kormánya rendkívüli állapotot hirdetett, a hatóságok egyelõre nem közöltek hivatalos adatokat a halálos áldozatok és sérültek számáról.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Ronald Pena R

Harangi Szabolcs: akár tízezres nagyságrendű is lehet a venezuelai halálos áldozatok száma

Kettős földrengés pusztított Venezuelában, aminek a legutóbbi adatok szerint már 188 halálos áldozata és legkevesebb 1500 sérültje van. Harangi Szabolcs geológus, vulkanológus, az ELTE tanszékvezetője az InfoRádióban elmondta: súlyos károkozó rengés történt, és még számos utórengésre lehet számítani.

A kettős földrengés azt jelenti, hogy helyi idő szerint délután 6 órakor volt egy 7,2-es magnitúdójú földrengés, amit 38 másodperccel követett egy 7,5-ös magnitúdójú. Ezen adat szerint nagyon hasonlónak tűnnek, de a felszabaduló energiát tekintve háromszor nagyobb volt a második, 7,5-ös nagyságú földrengés – mondta el az InfoRádióban Harangi Szabolcs. Érdekességként megjegyezte, hogy francia szakembereknek egy friss értékelésükben jelezték:

még az is lehet, hogy egyetlen földmozgásról van szó, akkor pedig az egy 7,8 magnitúdójú, viszonylag bonyolult földrengés volt

– illusztrálta a geológus, vulkanológus azt, hogy mennyire nehéz a rengéseket pontosan elkülöníteni.

A földmozgás Venezuela északi területén, Caracastól nem messze, attól egy kicsit nyugatra történt. Ezen a területen nem ritkák az erős rengések, az elmúlt évszázadban volt több ekkora földrengés is. Harangi Szabolcs szerint olyan törészónán történt ez az oldaleltolódás – a kőzettestek egymás mellett mozdultak el oldalirányban –, ahol két kőzetlemez, a dél-amerikai és a karibi kőzetlemez találkozik.

„A karibi kőzetlemez keleti irányba mozog átlagosan nagyjából évi két centiméteres sebességgel. Persze ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan megy, hanem egyre nő a kőzetekben a feszültség, és aztán hirtelen feloldódik, előrehalad, és ekkor történik egy ilyen földmozgás. Egy nagy erejű földrengés jött létre viszonylag kis, 10 kilométeres mélységben, ezért elég nagy területen észlelték és érezték” – mondta az ELTE tanszékvezetője.

Forrás: Harangi Szabolcs/Tűzhányó Blog
Forrás: Harangi Szabolcs/Tűzhányó Blog

Még bőségesen kell számítani utórengésre a szakértők szerint, és bár a valószínűsége nem túl nagy, de akár erős földrengés is történhet.

A földrengések hatását az intenzitás értékkel szokták kifejezni, a venezuelai a 12-es skálán 9-es fokozatú volt, ami nagyon súlyosnak számít. Ezt az intenzitást úgy számolják ki, hogy mennyi ember lakik a környéken, milyen építmények vannak, amelyek károsodhatnak.

Az előrejelzések szerint az sem kizárt, hogy akár tízezrekben mérhető majd a halálos áldozatok száma,

de mindenki bízik benne, hogy ez nem fog bekövetkezni – fogalmazott.

A cikk élesítése idején a BBC szerint eddig 188 hallos áldozatot azonosítottak és minimum 1500 a sérültek száma.

Harangi Szabolcs azzal kapcsolatban, hogy ez egy földrengéseknek kitett terület Venezuelában, elmondta: a felkészülés első pontja mindig az, hogy földrengésbiztos épületeket kell építeni. A második a lakosság felkészítése, a harmadik pedig egy úgynevezett early warning system, amelynek segítségével előre értesíteni lehet a lakosokat egy ilyen nagy földrengés érkezése előtt. Ez a rendszer azért tud működni, mert amikor beérkezik az első hullám, az még nem okoz nagy problémát, csak az utána jövő.

„Az első hullám még nem okoz pusztítást, de utána jön a második földrengéshullám, a transzverzális, ami már igen, illetve jön a felületi hullám is, és a kettő között van egy kis idő. Ha van egy felépített rendszer, akkor ahogyan beérkezik az első hullám, akkor telefonon ki lehet adni egy SMS-értesítést, az ugyanis többszörösen gyorsabban megy, mint a földrengéshullám, és így az embereknek van 10-20-30-40 másodpercük arra, hogy felkészüljenek – de ehhez kell egy felkészülési gyakorlat is. A rendszer egyébként Kaliforniában, Japánban, Tajvanon például jól működik” – mondta Harangi Szabolcs. Hozzátette: Venezuelában is adtak ki ilyen figyelmeztetést, és bízni lehet abban, hogy ez valamennyit segített, és a lakosok közül voltak, akik figyelembe tudták venni és biztonságosabb helyre tudtak jutni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×