eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Kézműves foglalkozás a nyári Erzsébet-táborok elindulása alkalmából tartott sajtótájékoztató után a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2018. június 18-án.MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Nyitókép: MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Hosszú lesz a tavaszi szünet, de már rövid az idő a táborok lefoglalására

Már 60-70 százalékos foglaltságon vannak a tavaszi táborok, ezért érdemes minél előbb kiválasztani a rövidebb időtartamú vagy ottalvós programokat – mondta az InfoRádióban Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

Tavaszi szünet az idén már 11 napos lesz, március 28-án kezdődik és április 8-án ér véget. Ez hosszabb lesz, mint amit az elmúlt esztendőkben tapasztaltunk – emlékeztetett a Táborfigyelő vezetője. Mint mondta, az iskolai szünetek átrendeződése azt eredményezte, hogy rövidebb lett a nyári szünet, és valamelyest hosszabb a tavaszi, illetve a téli. Tóth Béla szerint ez már lehetőséget ad arra, hogy a szülők tavasszal is hosszabb táborozásra küldjék a gyerekeket. Míg az elmúlt években jellemzően két-három napos minitáborok voltak csak télen és tavasszal, az idén már akár 11 napos ottalvós táborokból is lehet válogatni.

A szakember szerint a kínálat alkalmazkodott az új iskolai szüneti rendszerhez. Nagyon sok táborra lehet jelentkezni, és a témákat tekintve is nagyon széles a választék – hangsúlyozta Tóth Béla –, a rajzfilmes, a fejlesztő vagy a kézműves táborok mellett életvezetési és kalandtáborok is megtalálhatók a kínálatban. De lehet íjász, állatbarát vagy éppen állatkerti programokra is jelentkezni. A Táborfigyelő vezetője azt is üdvözlendőnek tartja, hogy a táborok már az összes iskolai korosztályt lefedik, vagyis 6-tól 18 éves korig mindenki találhat kedvére valót.

„Ami fontos, hogy eddig a szülők és a gyerekek is főleg a nyárra gondoltak, ha táborozásról esett szó. Most viszont már a tavaszi táborok közül is lehet válogatni” – hívta fel a figyelmet Tóth Béla. Viszont tavasszal azért szűkebb a kínálat, mint nyáron, ezért a szakember azt is hangsúlyozta, hogy érdemes mielőbb helyet foglalni.

„A jó hír az hogy még nem késtek el a szülők, mert jelenleg 60-70 százalékos foglaltságon állnak a táborok,

de azért nem árt sietni, mert gyorsan változhat a helyzet" – fogalmazott.

Tóth Béla a táborok árairól is beszélt. Az egyhetes táborok nagyjából 40 ezer forinttól kezdődnek, de ez attól is függ, hogy ottalvós vagy napközis rendezvényről van-e szó. „Előbbiek valamelyest drágábbak: nagyjából 50 ezer forinttól indulnak, és az áruk egészen a 120 ezer forintig is felmehet, attól függően, hogy milyen a téma, illetve mennyire hosszú a tábor” – mondta a Táborfigyelő vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×