Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels.com

Új erdőt kezdtek telepíteni az elhíresült nyírségi lombkoronasétány köré

Az elmúlt napokban fákat ültettek a nyírmártonfalvai erdő nélküli lombkoronasétány köré.

A Debrecentől közel 30 kilométerre lévő kétezres lélekszámú településen, Nyírmártonfalván elkezdték újratelepíteni az erdőt. A falu arról lett híres, hogy egy tarra vágott erdő közepén építettek lombkoronasétányt.

Az Átlátszó most újra meglátogatta a helyszínt. Beszámolójuk szerint már látszik a fatelepítés, sőt, néhány munkás a fából készült biciklitárolót is bekente favédő lakkal. Állítólag magát a sétányt is lekezelik majd.

A beruházásra (amelyről a lap fotókat is közöl) 60 millió forintot kapott a helyi polgármester, aki mint magánember pályázott az EU-s forrásra.

Egy helyi lapnak az érintett politikus elmagyarázta a furcsaságot. Erről mi is beszámoltunk. Eszerint Filemon Mihály még 2017-ben adta be a pályázatot. A pénz azonban késve érkezett és az erdőt viszont ki kellett termelni.

A kapott állami támogatást saját forrásból kellett kiegészíteni úgy, hogy a pályázat utófinanszírozású – tájékoztatta a Civishírt Filemon Mihály.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×