eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megszüntette a Pegasus-ügyben elrendelt nyomozást az ügyészség - a nap hírei

A kormány hamarosan dönt az úgynevezett kilenceurós bérlet intézményéről - mondta Palkovics László Berlinben. Meghiúsult a civilek evakuálása az orosz és a luhanszki szakadár erők által körülzárt szeverodonyecki Azot vegyiüzem területéről.

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Pegasus-ügyben elrendelt nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A feljelentés lényege szerint a mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására alkalmas kémprogram használatával jogellenesen figyelhettek meg számos magyar újságírót és ellenzéki közéleti személyt. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a minősített iratokra is kiterjedő, széleskörű nyomozás azt állapította meg, hogy jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása nem történt.

Áprilisban 3,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés. Ez meghaladta az egy évvel korábbit, de 5,9 százalékkal kisebb a márciusinál - közölte a KSH. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 1,2 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 11,4 százalékkal nőtt. Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállománya 8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Az épületek építésére vonatkozó szerződések üteme 8,8 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 20,6 százalékkal nőtt.

A kormány megvizsgálja a németországi helyi és regionális közösségi közlekedésben alkalmazott kedvezményes, úgynevezett kilenceurós bérlet intézményét és hamarosan döntést is hoz az ügyben - mondta Palkovics László Berlinben. A technológiai és ipari miniszter úgy értékelte, hogy a német kormány "bölcs döntéseket" hozott, a magyar megoldáshoz hasonlóan korlátozta az üzemanyagok árát, és bevezette a kilenceurós bérlet intézményét, amely szavai szerint hatalmas siker, hatására nagyon sokan térnek át az autóhasználatról a közösségi közlekedésre.

A Főtáv sztornózza azokat a nagyösszegű számlákat, amelyet csepeli társasházak lakói kaptak a lakásszövetkezet hibájából. Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet képviselői állapodtak meg a szolgáltatóval. A házak közös képviseletét ellátó társaság képviselője adott meg hibás fogyasztási adatot, ezért kapott több lakó százezres fűtésszámlát. A szövetkezet azóta megvált a hibázó munkatársától.

Magyarország részt venne a Budapest-Belgrád vasútvonal meghosszabbításában a legnagyobb montenegrói kikötőig, Barig – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Podgoricában. Szijjártó Péter azt mondta, hogy erről már megkezdték a megbeszéléseket. A miniszter Magyarország stratégiai érdekének nevezte a projektet. Azt hangoztatta, hogy ha ezt a fontos tengeri kikötőt vasúton össze lehet kötni Belgrádon keresztül Budapesttel, akkor Magyarország még nagyobb szerephez jut az új európai gazdasági korszakban a kelet-nyugati tranzitútvonalak kiszolgálása tekintetében.

A NATO-szövetségesek továbbra is biztosítják Ukrajnának a győzelemhez szükséges katonai felszerelést, a többi között nehézfegyvereket és nagy hatótávolságú rendszereket is - jelentette ki a NATO főtitkára a szövetség védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozása előtt. Jens Stoltenberg azt mondta: reméli, hogy a június végi NATO-csúcson a szövetségesek átfogó segélycsomagról állapodnak meg Ukrajna számára. Bejelentette továbbá, hogy a madridi csúcsra meghívta Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt. A főtitkár szerint Oroszország Ukrajna elleni háborúja évtizedek óta a legnagyobb fenyegetést jelenti az euroatlanti biztonságra, és nem csak nagymértékű pusztítást végez, de az invázió globális következményekkel is jár.

Meghiúsult a civilek evakuálása az orosz és a luhanszki szakadár erők által körülzárt szeverodonyecki Azot vegyiüzem területéről. A luhanszki "népi milícia" az ukrán fegyveres erőket tette felelőssé ezért. A milícia szerint az ukrán hadsereg ágyúzta a reggel megnyitott humanitárius folyosót, amelyen keresztül a civileket konvojban szállították volna el Szvatovébe. A "Luhanszki Népköztársaság" belügyminiszter-helyettese azt mondta, hogy az Azot földalatti bunkerjeiben és műszaki folyosóin 1000-1200 civil és 2500 fegyveres van. Nekik az orosz védelmi minisztérium tegnap felajánlotta a "mariupoli típusú megadás" lehetőségét.

Beperli a Fővárosi Önkormányzat az államot, ha a kormány ellentételezés nélkül államosítja a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret – közölte a főpolgármester. Karácsony Gergely Facebook bejegyzésében azt írta, hogy a tervezet az alkotmánybíróság korábbi határozata alapján is nyilvánvalóan alkotmányellenes. A HVG írta meg tegnap, hogy a Miniszerelnöki Kabinetiroda javaslatára a három teret augusztustól állami tulajdonba vennék, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül az 5. kerületi önkormányhat ingyenes vagyonkezelésébe adnák.

Pénteken vesznek végső búcsút Haumann Péter Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől a Farkasréti temetőben Budapesten - közölte a Magyar Művészeti Akadémia. A színművész búcsúztatása pénteken 14.30-kor lesz a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában a katolikus egyház szertartása szerint. Haumann Péter, akit a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Művészeti Akadémia és a Fővárosi Önkormányzat is a saját halottjának tekint, május 28-án, 81 éves korában hunyt el.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×