Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.95
bux:
142936.43
2026. november 6. péntek Lénárd

Szeptember 12-én tart misét Ferenc pápa Budapesten - a nap hírei

Szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét. A világ több országában terveznek vagy léptettek életbe szigorításokat a delta variáns megfékezéséért. Néhány hónapon belül adná át az Európai Néppárt vezetését Donald Tusk. A nap legfontosabb hírei július 4-én.

Szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét. Ezt a katolikus egyházfő jelentette be a vasárnapi Úrangyala-imádságot követő beszédében. Ferenc pápa azt is bejelentette, hogy szeptember 12-e és 15-e között pásztori látogatást tesz Szlovákiában. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a bejelentés után azt mondta: imádkozik azért, hogy a látogatás a remény és az újrakezdés jele legyen. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is üdvözölte a bejelentést és jelezte: a látogatás részleteiről az ilyenkor szokott módon folytatódnak az egyeztetések.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának letörésével új időszak kezdődik, amelyben egyszerre több kihívással is szembe kell nézni - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádióban.Dömötör Csaba a kihívások között a gazdasági problémákat, a járványokat, a környezetvédelmet és a migrációt nevezte meg. Kiemelte: a kormány azt szeretné, ha Magyarország győztesen kerülne ki ebből az időszakból, amihez egyetértésre van szükség a fő kérdésekben, ezt szolgálja a nemzeti konzultáció.

Összekapcsolták a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezetéket Horgos határában. A projekt október 1-jére készül el, és így Magyarország jelentős mennyiségű földgázt tud fogadni Szerbia irányából. Az így létrejövő összeköttetés a magyar földgázvezeték-rendszer 6. nagy teljesítményű betáplálási pontja. A fejlesztés a magyar oldalon 20 milliárd forintból valósul meg, a teljes költség pedig a jövő évre tervezett utómunkálatokkal várhatóan 23 milliárd forint lesz.

Félidejéhez ért a Nyugati pályaudvar egyhónapos átfogó karbantartása. Minden munka várhatóan július 17-ig befejeződik - közölte a MÁV Zrt. Az elmúlt két hétben a tervezett 14 váltócseréből 11 már elkészült. Az aszfaltozás a 7-es és 10-es vágány között tart, a csarnokban pedig most kezdődik. A pályát érintő munkálatok is az ütemterv szerint haladnak. A felsővezeték rendszer szerelését pedig éjszaka végzik a szakemberek.

Szlovákiában hétfőtől ismét korlátozások várhatók néhány határátkelőn. Az ujszo.com értesülései szerint 6 kisebb átkelőt zárnak le. A járványellenes óvintézkedések alapja egy új, három fokozatú rendszer, amelynek célja, hogy megakadályozza a vírus delta variánsának behurcolását. A döntésben valószínűleg annak is szerepe van, hogy Szlovákiában alacsony az átoltottság.

Németországban 25-30 euróra büntetnék azokat, akik nem mennek el a második oltásukra. z oltási központok többségét üzemeltető Német Vöröskereszt tapasztalatai alapján az utóbbi napokban csökkent az oltási hajlandóság. Berlinben például az esetek 5-10 százalékában nem jelenik meg az oltásra jelentkező a második adag beadására lefoglalt időpontban, és nem is törli az időpontot.

Franciaországban hétfőtől két különböző oltóközpontban is lehetséges időpontot foglalni az oltás két adagjára, beleértve a nyaralóhelyeket is. Alain Fisher, oltási kampányért felelős kormánybiztos úgy vélte: Franciaországban a következő két hétben dől el, hogy a koronavírus-járványnak a fertőzőbb delta variáns miatt ősszel lesz-e egy negyedik hulláma. Az oltási hajlandóság két héttel ezelőtt megtorpant.

A gazdasági mellett egészségi okok miatt is fontos a korlátozások július 19-i teljes feloldása - írta a brit egészségügyi miniszter. Sajid Javid a azután közölte ezt, hogy a korlátozások megszüntetésének elhalasztása miatt jelentősen emelkedett a családokon belüli erőszakcselekmények száma és rossz hatást gyakorolt sok ember mentális egészségi állapotára is. A kabinet előzőleg azért halasztotta el csaknem négy héttel a korlátozások megszüntetését, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a delta koronavírus-variáns terjedési ütemével.

Utalványokkal ösztönözné a koronavírus elleni oltások felvételére az embereket Bulgária. Az országban négy, uniós szinten is jóváhagyott vakcinából választhatnak az emberek, de a Reuters hírügynökség szerint sokan nem bíznak sem az oltóanyagokban, sem az állami hatóságokban, emellett 400 ezren már védettséget szereztek, mert elkapták a vírust, és felépültek.

Izraelben emelkedik a Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma a delta variáns gyors terjedése miatt. Szakértők szerint ez már a járvány negyedik hullámának kezdete lehet. A hatóságok elsősorban a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre érkező utasok ellenőrzésével próbálják megfékezni a járványt.

Irán nagyobb városaiban újra korlátozásokat vezetnek be a delta variáns terjedése miatt. Most 275 városban - köztük a fővárosban, Teheránban - újra bevezették, hogy csak a legfontosabb üzletek, szolgáltatók lehetnek nyitva. A járványban tavaly tavasszal Irán egyike volt azon országoknak, ahol a leggyorsabban terjedt a vírus.

Néhány hónapon belül adná át az Európai Néppárt vezetését Donald Tusk. A volt lengyel kormányfő szombaton vette át országában az ellenzéki Polgári Platform irányítását. A politikus akkor közölte, hogy teljesen visszatér a lengyel belpolitikába, véleménye szerint a párt nélkül nem lehet legyőzni a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosságot. Lengyelországban 2023-ban lesznek parlamenti választások.

Olyan Európát akar Matteo Salvini, ahol pártja, az olasz kormánypárti Liga és európai szövetségesei a főszereplők. A tömörülés vezetője az uniós tagországok tizenhat pártjának Európa jövőjéről pénteken aláírt közös nyilatkozatáról beszélt. A pénteken Európa jövőjéről aláírt közös nyilatkozathoz a többi között a Liga, a lengyel Jog és Igazságosság a francia Nemzeti Tömörülés, valamint a Fidesz is csatlakozott.

A Fülöp-szigeteken a legutóbbi jelentések szerint 45 ember meghalt, amikor lezuhant egy C-130 típusú katonai szállító repülőgép. A szerencsétlenség a fővárostól ezer kilométerrel délre, Jolo szigeten történt. A légi jármű 96 emberrel a fedélzetén eltévesztette a leszállópályát, a talajnak ütközött, és kigyulladt. A gép főleg újonc katonákat szállított.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Kritikus adatra várnak a befektetők

Pánikhangulat a tőzsdéken - Kritikus adatra várnak a befektetők

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×