Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.5
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Koronavírus - további intézkedéseket vár az ellenzék a kormánytól

Problémamentes eszközök beszerzését, a kötelező maszkviselést, a munkavállalók segítését sürgette az ellenzék a koronavírus-járvány elleni harcban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés hétfői ülése. Ezen arról beszélt, milyen eszközök érkeznek a héten Magyarországra (lélegeztetőgépek, maszkok stb.), valamint hogy hol tart a külföldön rekedt magyarok hazaszállítása. (Mindezekről itt írtunk.)

Közterületi maszkviselés, jó minőségű eszközök

A frakcióválaszok között Lukács László (Jobbik) megköszönte a miniszter tájékoztatását, és azok munkáját is, akik védekezéshez szükséges eszközök behozatalában közreműködnek. Azt javasolta, hogy Magyarországon vezessenek be a kötelező közterületi maszkviselési szabályokat, és

ehhez az állam biztosítsa a szükséges maszkokat, ne az önkormányzatokra hárítsák ezek beszerzését.

Felvetette a Kínából érkező eszközök minőségellenőrzésének szükségességét, és egy munkahelyvédelmi alap létrehozását.

Az eszközök minőségét szóba hozta Varju László (DK) is, aki szerint a most érkezőknél sokszor komoly minőségi problémák vannak. Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) azt mondta: hatékonyabb érdekérvényesítést várnak el a külügyminisztériumtól. Felhívta a figyelmet Kínából érkező eszközökkel kapcsolatos minőségi problémákra és azt kérdezte, mikor jutnak el az egészségügyi intézményekbe a védekezéshez szükséges eszközök. Azt is firtatta, hogy a kormánygépeknek mi a szerepe a szállítmányok hazahozatalában.

Hatósági ár?

Mesterházy Attila (MSZP) megköszönte a külügyminisztérium erőfeszítéseit, amelyeket a határon túl rekedt magyarokért tesz. Egyetértett azzal, hogy a jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatok: hazahozni a magyarokat, megvédeni az embereket és újraindítani a gazdaságot.

Ugyanakkor azt javasolta, hogy a kkv-k esetében a kormány újabb ágazatokra terjessze ki a már bevezetett kedvezményeket, valamint a munkahelyek védelme érdekében fizesse ki a bérek 80 százalékát.

Helyesnek nevezte az eszközbeszerzéseket, de a visszaélések megakadályozása érdekében azt javasolta, hogy hatósági árral, vagy másként szabályozzák a védőeszközök piacát.

KDNP: az ellenzéktől támogatást nem kapunk, csak "beakasztást"

Vejkey Imre, (KDNP) azt hangsúlyozta: a KDNP számára a legfontosabb az emberek egészségének, életének védelme. Fontos, hogy elegendő védekezéshez szükséges eszköz érkezzen, ebben Kína és a Türk Tanács segíti Magyarországot, azonban rossz hír, hogy az EU egy forinttal sem adott többet a koronavírus elleni harcra, mint amennyi Magyarországnak már korábban rendelkezésére állt - fejtette ki. Bírálta az EU járványügyi központját, amiért szerinte sokáig elbagatellizálta a helyzetet.

Úgy vélte: a kormányoldal az ellenzéktől támogatást nem kap, de "beakasztást igen". Az ellenzéket azzal vádolta: felelőtlenek, csak a politikai haszonszerzés érdekli őket, miközben most az emberéleteket kell megmenteni.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×