Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
331.62
bux:
121906.97
2026. január 16. péntek Gusztáv
Schilling Árpád Jászai Mari-díjas rendező, a rendezvény egyik szervezője a Lásd meg az embert! címmel meghirdetett demonstráción a Kossuth téren 2016. szeptember 30-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Évek óta tudottak voltak Gothár Péter zaklatási ügyei - ezt állítja Schilling Árpád

Megdöbbentő posztban reagált a Katona József Színház zaklatási botrányára Schilling Árpád rendező.

Azt írja: "Gratulálok a Katonának, hogy lezárta végre ezt az ügyet, amelyről annyian tudtunk már évek óta, de vagy nem volt jogunk, vagy nem volt bátorságunk megnevezni az illetőt."

Az Infostart is beszámolt kedden a budapesti Katona József Színház közleményéről, amelyben a teátrum azt tudatta, hogy menesztette egyik alkalmazottját, mert az erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a dolgozókkal.

A sértettek írásbeli bejelentése után vizsgálóbizottságot állítottak fel, és a külső szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat nyomán a vezetőség azt a döntést hozta, hogy azonnali hatállyal, november 19-től kezdve az illető nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi.

A sértettek számára a színház pszichológust biztosít, ezzel az ügyet lezártnak tekinti.

Szerdán újabb közlemény jelent meg a teátrum közösségi oldalán, ennek szerzője Gothár Péter rendező, aki, mint írják, maga kérte, hogy a színház adja ki gondolatait. A rendező szavai szerint "egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett" egy munkatársnőjéhez, amiért emlékei szerint bocsánatot kért és kapott is pár nappal később. Az eset szerinte most a színház nyilvánosságán keresztül járta be a nagynyilvánosságot is, ezt követően Gothár Péter nyilvánosan is megismétli bocsánatkérését.

"Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam" - zárja sszavait Gothár Péter.

A történtekre reagált Schilling Árpád rendező, akinek a felesége, Sárosdi Lilla robbantotta ki Marton László zaklatási botrányát. Schilling Árpád egyebek között gratulál a Katonának, hogy lezárta végre ezt az ügyet, amelyről

"annyian tudtunk már évek óta, de vagy nem volt jogunk, vagy nem volt bátorságunk megnevezni az illetőt."

Posztjában a rendző felhívja az intézményvezetők figyelmét arra, hogy nem a lebukás jelenti a kockázatot a színház számára, hanem a bűnismétlés.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×