Infostart.hu
eur:
386.5
usd:
331.93
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Tálas Péter, a Nemzetközi és Európa Tanulmányok Kar dékánja érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pódiumbeszélgetésére 2015. május 22-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Tálas Péter: addig üzengetnek egymásnak a Közel-Keleten, míg szikra nem lobban

Bár Donald Trump nem akar háborút Iránnal, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó és Mike Pompeo külügyminiszter kijelentései veszélyeztethetik a jelenlegi status quót - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója.

Tálas Péter elmondta: egyelőre szimbolikus fenyegetések vannak Irán és az Egyesült Államok között, ugyanis a két ország nem tárgyal egymással és néha furcsa módon üzengetnek egymásnak. A külpolitikai szakértő kiemelte: a Forradalmi Gárdát Washington terrorszervezetnek minősítette. Ez azért is egyedülálló, mert eddig állami szervezetet soha nem tekintettek terroristának. Az irániak válaszként a közel-keleti amerikai parancsnokságot vádolták hasonlóval.

Hangsúlyozta:

addig fognak így üzengetni egymásnak, amíg ebből egy szikra nem lesz, miközben senki nem akar háborút.

Se az Egyesült Államok, se Izrael, se Szaúd-Arábia nem akar harcot, mégis mindenki a saját akaratát akarja másra erőltetni. Tálas Péter elmondta: a nemzetközi politikában ez nem szokás, mindig valamiféle kompromisszumra kell törekedni.

A szakértő szerint az Egyesült Államoknak nem tetszik, hogy Irán egy középhatalom lett a közel-keleti térségben.

Komoly haderőreform zajlik

A NATO-szerződések előírják, hogy a tagországoknak is meg kell tudni védeniük a saját területüket, ezért fontos a haderőreform és a nehézdandár kiállítása - hangsúlyozta Tálas Péter. Kifejtette: a Magyar Honvédség az elmúlt 25 évben többnyire alulfinanszírozott volt, de most úgy tűnik, hogy van egy szerencsés egybeesés. Van megfelelő ellenségkép, tehát a NATO számára Oroszország viselkedése és az ezzel kapcsolatos kihívások, van pénz, és van egy politikai akarat, belpolitikai is, nemzetközi is, különösen a térségünkben kezdett mindenki nagyon komoly haderőreformba - fejtette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×