Kertész Imre két esszékötetének, illetve egy naplójának az anyagát végignézve Schmidt Mária úgy fogalmazott: "az a fontos számunkra, hogy egy ilyen fantasztikusan nagy tehetségű írónak milyen tapasztalatai vannak a két totális diktatúrából, amiket megélt. A náci-típusúban a származása miatt eleve áldozati státuszba kényszerült, míg az azt követőben egy önkéntes elhatározásból, erkölcsi okokból vállalta a kívülálló szerepét."

"Soha nem békült meg egyik diktatúrával sem, ugyanakkor mind a kettőhöz való viszonyát az jellemzi, hogy arra a következtetésre jut: nagyon fontos értéket képviselnek ezeknek a diktatúráknak a tapasztalatai, mert tanulhatunk belőlük és levonhatjuk azokat a következtetéseket, amelyek továbbvisznek és segíthetnek minket" - mondta a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Kertész Imre azt mondta a Nobel-díj átvételekor: nem tudja, hogy nyugaton, egy szabad társadalomban képes lett volna-e megírni azt a regényt, amit ma Sorstalanságként ismerünk. "Azt is írja az egyik helyen, hogy az egyik diktatúrában a sátán a maga a pőre valóságában jelenik meg, a másikban pedig álcázni próbálja magát, de ott is kiderül, hogy a lénye tulajdonképpen ördögi" - tette hozzá Schmidt Mária.

"Miközben a két diktatúra között nagyon sok különbözőség is van, mindkettő az emberi méltóságot, az ember egyediségét, az individuumnak a kiteljesedésesét és a szabadságot támadja, és ezért nem tud vele mit kezdeni" - idézi Schmidt Mária az írót.

"Ugyanakkor azt írja, hogy azt sűrítette bele a Sorstalanságba, amit felnőtt fejjel a Kádár-rendszerben élt meg '56 után. Azt a sokáig keresett nyelvet, amivel végül írni tudott a fiatalon megéltekről, a másik totális diktatúra tapasztalatai alapján találta meg" - fogalmazott a Terror Háza Múzeum főigazgatója.