Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Előzetesbe kerül Szilvásy György?

A Magyar Nemzet úgy tudja: ma, illetve kedden az ügyészség kezdeményezi az őrizetbe vett Szilvásy György volt titokminiszter és Laborc Sándor előzetes letartóztatását.

Néhány napon belül két volt nemzetbiztonsági vezető és a volt titkosszolgálati miniszter ellen indult ügyészségi eljárás. Egy állítólagos vesztegetési ügy mostanra államellenes bűncselekményekig jutott, legalábbis a gyanú szerint. Hivatalos tájékoztatás híján csak találgatni lehet, miben lehetett egyszerre bűnös Szilvásy György, Galambos Lajos és Laborc Sándor. A leggyakrabban az oroszoknak adott Mol-részvényekről hallani, de politikai célokra felhasznált hackertámadás és az UD-ügy fejleményei is állhatnak a háttérben.

10 súlyos bűntett egyike

Az Index írása szerint a hatályos magyar büntetőjogi szabályok szerint tíz bűntett tartozik az állam elleni bűncselekmények csoportjába: az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés és az állam elleni bűncselekmények feljelentésének elmulasztása. Ezek legalább egyikével gyanúsítják az eddig napvilágot látott információk szerint Szilvásy György volt kancellária- és titkosszolgálati minisztert, akinél pénteken tartottak házkutatást, és akit aznap őrizetbe is vettek.

Múlt hét kedden a Budapesti Katonai Ügyészség gyanúsítotti meghallgatásra idézte be, majd őrizetbe vette Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját. Két nappal később kérték az előzetes letartóztatását, másnap, július 1-jén kiderült - ekkor sem az ügyészség közölte, hanem Galambos védője -, hogy kémkedéssel vádolják, bár a keddi házkutatást még vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt tartották. A bíróság a letartóztatási kérelmet visszautasította, így a nyugállományú vezérőrnagy jelenlegi házi őrizetben van.

Pénteken az ügyészség őrizetbe vette Szilvásy Györgyöt, miután házkutatást tartottak nála. Ezt már tényként közölte este több hírportál, majd a Hír Tv, illetve egy szombati Facebook-bejegyzésben Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is, akinek kabinetjében dolgozott korábban Szilvásy György is, s akivel a volt miniszterelnök baráti kapcsolatban is áll. Gyurcsány bejegyzésében azt állította, hogy Szilvásyt államellenes bűncselekménnyel gyanúsítják.

Szintén szombaton közölte a Hír Tv, hogy ugyancsak őrizetbe vették Laborc Sándort, aki Galambos után vezette a Nemzetbiztonsági Hivatalt. A tévé szerint őket szintén államellenes bűncselekménnyel vádolják. A volt NBH-főigazgató ügyvédje vasárnap a sajtónak megerősítette, Laborcot gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. Az ügyészség hivatalosan nemhogy a gyanúról, az őrizetbe vételről sem adott tájékoztatást, nem kommentálta a felmerült híreket. Csak az biztos, hogy vasárnap estig nem tett indítványt a bíróságnak sem Laborc Sándor, sem Szilvásy György előzetes letartóztatására.

Galambostól indultak a nyomozók

A Népszabadság és a Magyar Nemzet azt állítja, hogy a pénteken házi őrizetbe helyezett Galambos Lajos, az NBH volt főigazgatója vallomásával összefüggésben gyanúsították meg Szilvásy Györgyöt és Laborc Sándort. A lapok több felvetésről is beszámolnak, miszerint az államellenes bűncselekmény az Egymásért Alapítvány eljárásával, illetve a Mol-részvények - ahogy a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet fogalmaz - orosz kézre juttatásával függ össze.

A Népszava pontosan meg nem nevezett értesülésekre hivatkozva a bombagyárosként ismert Dietmar Clodo ügyével hozta összefüggésbe Laborc őrizetbe vételét.

Mol-ügy, vagy titkos adatgyűjtés?

Az MTI viszont még pénteken arról írt: a Galambos körüli titkolózás azzal függhet össze, hogy az elmúlt hetekben új információk alapján kezdtek nyomozni az ügyészek, miután az egykori NBH-főnök két közeli ismerősét is letartóztatták.

Egyikük Földesi-Szabó, a másik a feltételezések szerint az a Jakubinyi Róbert, akit június közepén, a katonai ügyészség elfogatóparancsa alapján vett őrizetbe az osztrák rendőrség. Jakubinyi és Földesi-Szabó szintén régi ismerősök, igaz, különös módon: Jakubinyi a kilencvenes években a Merkantil Banknál volt egy részvénycsalási ügy gyanúsítottja, és az ügyet rendőrnyomozóként Földesi-Szabó vizsgálta. Jakubinyit most szintén részvényügylet miatt keresték: a gyanú szerint oroszok strómanjaként vásárolt, majd idegen kézre játszott több milliárd forintnyi Mol-részvényt.

Az Index viszont egy másik ügyre emlékeztet: Balogh Zoltán, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője novemberben Laborc nevének említése nélkül azt mondta: hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt indult korábban egy, akkor még folyamatban lévő eljárás, amit egyesítettek a Demeter Ervin feljelentése nyomán indult üggyel. Demeter ismeretlen személy ellen jogosulatlan titkos információgyűjtés, hivatali visszaélés, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény, visszaélés személyes adattal, magántitok jogosulatlan megismerése és hamis vád gyanúja miatt tett feljelentést.



Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×