Kolontár vezetője a templom melletti dombon tartott lakosásgi fórumon a falu lakosainak azt mondta: mindegy, hogy ki a tragédia felelőse, őt meg kell találni. Mindegy, hogy mi a tragédiát kiváltó ok és az, hogy mi lesz a vizsgálat eredménye, olyan katasztrófa történt, amelynek a XXI. században nem lett volna szabad megtörténnie.
Rendőrautóból tájékoztatott
A település lakosai várták a Mal Zrt. vezetőit, de csak a műszaki igazgató érkezett meg, aki részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. Deák józsef szerint volt kárelhárítási és katasztrófavédelmi terve a MAL Zrt.-nek, de az események villámgyorsan következtek be hétfő délután
A műszaki igazgató nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy a cég milyen megoldásokat tud ajánlani a kárt szenvedett lakosok kártalanítására, és arra sem, hogy ki tehető felelőssé a négy halálos áldozatot követelő tragédiáért.
"A felelősség kérdését majd a vizsgálatok állapítják meg" - mondta Deák József. Mint hozzátette, "hasonló jellegű eseményt nem várunk, és nem számolunk vele".
A lakosság felháborodva hallgatta a MAL Zrt. műszaki igazgatójának kitérő válaszait, azokra a kérdésekre, amelyeket nem csak kárt szenvedett emberek, hanem a polgármester is megfogalmazott.
Mivel nem kaptak kielégítő válaszokat a műszaki igazgatótól - aki egy rendőrautóban ülve válaszolt a kérdésekre, amelyet körbe vettek a helyiek - csütörtökre újabb lakossági fórumot hívtak össze. Erre ismét meghívták a MAL Zrt. vezetőit.
A helybéliek bejelentették: pertársaságot alakítanak a katasztrófát okozó MAL Zrt. ellen, és a kártalanítási eljárás képviseletével egy budapesti ügyvédi irodát bíztak meg.
Egyben követelték, hogy a vörösiszappal elöntött és részben lakhatatlanná vált kolontári településrészt dózerolják el.
Kolontáron a polgármester közlése szerint harmincöt ház vált lakhatatlanná, négy halálos áldozat van a településen. Három embert még keresnek.
Házak dőltek össze Devecserben
Devecserben száztíz ingatlanban nincs gáz, csőtörés miatt két utcában nincs ivóvíz, öt ház összedőlt - tájékoztatott Toldi Tamás a város polgármestere szerda este.
Az ivóvízvezeték akkor repedt meg, amikor azt visszakötötték a hálózatra. A tíz házat érintő csőtörés elhárításán jelenleg is dolgoznak. Az ingatlanokba a mentesítő munkák befejezése után folyamatosan kötik vissza a gázszolgáltatást, a szolgáltató a javításokat saját költségén végzi - mondta a polgármester. Hozzátette: a fő gondot az okozza, hogy a vörösiszap beszivárgott a gázkonvektorokba, amelyeket mielőbb ki kell tisztítani.
Az iszapmentesítést a településen este tíz óráig végzik a katasztrófavédelem szakemberei. A munka a polgármester szerint várhatóan több hetet vesz még igénybe. Az utcák, a járdák tisztítása megkezdődött, de az iszappal elöntött tizenkilenc utcából kettő még járhatatlan.
A katasztrófát követő második napon, szerdán már volt oktatás az iskolában, s az óvodában is fogadták a gyerekeket. A biztosítótársaságok csütörtök reggel kezdik meg a károk felmérését - közölte a polgármester.
A Veszprém megyei város művelődési házában tartott fórumon a vegyi katasztrófa következményeinek felszámolását irányító devecseri és megyei vezetők válaszoltak az egybegyűlt több mint száz helyi lakos kérdéseire. A fórum résztvevői erősen kifogásolták, hogy az iszapömlésért felelős cég képviseletében senki nincs jelen.
A felszólalók egyebek mellett követelték, hogy a városban és annak környékén a szennyezett területeken cseréljék ki az iszapos földet. A devecseri és megyei vezetők hangsúlyozták: a munka fokozatosan halad előre, elsőként az utcákat és az utcai árkokat tisztítják meg, majd a házak következnek, és csak ezután a földcsere. A termőföld addig használhatatlan, az ivóvízbázist azonban a rendszeresen végzett mérések alapján nem érte károsodás, a csapvíz iható.
Toldi Tamás polgármester kezdeményezésére szavazást is tartottak a résztvevők, arról döntöttek, hogy ezentúl minden este hat órakor tartanak fórumot, amelyen átbeszélik az aktuális fejleményeket.
Megjöttek az első képek a dunakeszi légibalesetről