eur:
388.81
usd:
361.77
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

"Történelmi győzelmet aratott a Fidesz"

A Fidesz történelmi győzelmet aratott az országgyűlési választásokon: demokratikus szavazáson még soha nem ért el ilyen arányú diadalt politikai párt Magyarországon - emelte ki vasárnap esti beszámolójában a francia hírügynökség.

Ennek nyomán Magyarország az egyetlen állam az egykori kommunista tömbön belül, amelyet egyetlen politikai erő - a többi párt közreműködése nélkül - vezethet a választási hadjáratban beígért alkotmányos reformok megvalósítása felé.

A kampányban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jelezte, hogy módosítani kívánja a médiatörvényt, mégpedig e szektor "racionalizálása" végett. A tervet élesen ellenzi a többi párt, amely a sajtószabadságra leselkedő veszélyt lát ebben. A Fidesz csökkenteni akarja a helyi önkormányzatok számát és a parlamenti képviselők létszámát is, hogy tehermentesítse a költségvetést.

Az AFP kiemelte, hogy a mostani választások eredményeként elsőnek jutott be a parlamentbe a szélsőjobboldal pártja: a Jobbik választási hadjáratát az antiszemitizmus, a cigányok megbélyegzése és az Európai Unió elutasítása jellemezte a francia hírügynökség szerint.

Húsz évvel a kommunizmus összeomlása és az első demokratikus választások után Magyarország megfizeti az árát a halogatott reformoknak, a drága kampányígéreteknek és a gondoskodó állam állandósult vonzerejének - mutatott rá esti jelentésében az amerikai hírügynökség. Az AP emlékeztetett arra, hogy másfél évvel ezelőtt csak a Nemzetközi Valutaalap és más intézmények 20 milliárd eurós kölcsöne mentette meg az országot a fizetésképtelenségtől.

Az új kormányt alakító Fidesz várhatóan tárgyalni fog a valutalappal az idei évre célul kitűzött 3,8 százalékos költségvetési hiány növeléséről; ez mozgásteret biztosítana a kormánynak a veszteséges állami vállalatok konszolidálására és esetleg szerény adócsökkentésre.

"A Fidesz lényegét tekintve végre fogja hajtani a reformra vonatkozó terveket, cserébe egy olyan (költségvetési) deficitért, amely kevésbé csorbítja a növekedés kilátásait" - idézte az AP a londoni székhelyű Morgan Stanley befektetési bank véleményét.

Egyes elemzők szerint a Fidesznek meggyűlhet a baja, ha kedvében akar járni azoknak a szavazóknak, akik gyors megoldásokat várnak tőle.

"A Fidesz népszerűsége ... jelentős mértékben a párt támogatóinak illuzórikus elvárásain alapul; ők abban bíznak, hogy létezik fájdalommentes kiút Magyarország jelenlegi helyzetéből" - mutatott rá Richter Sándor, a bécsi székhelyű nemzetközi gazdasági tanulmányok intézetének szakértője az amerikai hírügynökség jelentése szerint.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×